Pénteken derült ki, hogy a horvát válogatott és a Barcelona sztárja, Ivan Rakitić egy olyan 700 milliós villában nyaral Horvátországban, ami Mészáros Lőrincé. – írja az index.hu. Viszont itt sem pihenhetett nyugodtan az Eb-nyolcaddöntőben kiesett válogatott alapembere, mert a horvát Dnevnik információi szerint menekülnie kellett, miután péntek délután huligánok megdobálták a villát.
A hat vandál kövekkel dobálta be az ablakokat, és arra készültek, hogy erősítést hívnak és betörnek az épületbe, de nem sokkal később Rakitićék motorcsónakkal hagyták el Ugljan szigetét. Az ügyben nyomozást indított a horvát rendőrség.
A horvát válogatott játékosok már a csoportkörben kiakadtak néhány szurkolóra, akik miatt átmenetileg meg kellett állítani a Csehország elleni mérkőzést. Petárdákat dobtak a pályára, és egymással is összeverekedtek. Ezután több futballista is arról beszélt, hogy itt lenne az ideje véget venni annak, hogy néhány ember tönkreteszi a mérkőzéseiket. Rakitić akkor azt mondta, hogy szégyen, mit csináltak egyesek, és attól félt, hogy kizárhatják őket a tornáról.
Azt még nem tudni, hogy most is futballhuligánok támadtak-e Rakitićékre.
Forrás: index.hu, Fotó: domusgradnja.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS