Pont került a MÁV és a magyar állam ellen Chicagóban indított holokausztper végére. Több bírósági forrás is arról számolt be a Magyar Nemzetnek, hogy a fellebbviteli bíróság döntése szerint a felperesek nem merítették ki valamennyi jogorvoslati lehetőséget Magyarországon.
A Magyar Nemzet információi szerint végleg elutasította az amerikai fellebbviteli bíróság azt a keresetet, amelyet a MÁV és a magyar állam ellen indított holokauszttúlélők egy csoportja Chicagóban még 2010-ben. Az Egyesült Államok Illinois Északi Kerületi Bíróság munkatársa a lap megkeresésére elmondta, az ügyben január 14-én végleges döntést hozott a fellebbviteli bíróság, amely elutasította a felperesek keresetét, mivel nem látta bizonyítottnak, hogy az ügyben Magyarországon kimerítettek valamennyi jogorvoslati lehetőséget. Úgy tudja a lap, több pénzintézet, köztük az MNB ellen indított amerikai eljárásban is hasonló, a magyar államnak kedvező döntés született, amely ellen azonban fellebbeztek a felperesek.
A MÁV nem erősítette meg az értesülést, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
Ismeretes, mindkét eljárás 2010-ben indult, a felpereseket ugyanaz az Anthony D’Amaton képviselte. A MÁV ellen 95 ember nevében 2010 februárjában nyújtottak be gyűjtőkeresetet a chicagói szövetségi bíróságon. A felperesek – túlnyomórészt a holokauszt áldozatainak izraeli és egyesült államokbeli lakhellyel rendelkező hozzátartozói – 240 millió dollár vagyoni kár és egymilliárd dollár nem vagyoni kár megtérítését követelték.
A vád szerint a MÁV „tudatosan biztosított szerelvényeket ahhoz, hogy 1944 márciusa és októbere között” 437 ezer magyar zsidót szállítsanak az auschwitzi gázkamrákba, ezenkívül megfosztotta az áldozatokat vagyonuktól és értékeiktől. A bankok elleni keresetben – amelyet egy hónappal később adtak be – az alperesek azt állították, a pénzintézetek vagy jogelődeik – bűnrészeseként és felbujtóként – vettek részt a népirtásban.
Utóbbi eljárásban eredetileg a Magyar Nemzeti Bankot, az Erste Group Bankot, az MKB Bayerische Landesbankot, az OTP Bankot és a Creditanstalt bankot nevezték meg, később azonban több intézet kikerült a perből. A követelt teljes kártérítés összege 75 milliárd dollár.
A chicagói szövetségi bíróság tavaly mindkét ügyben – amelyekhez időközben 350 magánszemély csatlakozott – úgy döntött, hogy a felperesek nem tudták bizonyítani, hogy ügyükben Magyarországon nem állnak rendelkezésre megfelelő jogorvoslati lehetőségek, vagy már kimerítették azokat. Az érintettek azonban fellebbeztek a döntés ellen. Úgy tudjuk, továbbra is folyamatban van az a szintén holokauszttúlélők által a MÁV ellen indított per, amely Washingtonban kezdődött 2010 végén.
A teljes cikk a Magyar Nemzet pénteki lapszámában olvasható.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS