Az Erdélyi Magyar Néppárt álláspontja szerint szerzett jogokat veszélyeztet a közigazgatási törvénykönyvnek a román képviselőház asztalán levő változata. A párt álláspontját Soós Sándor alelnök ismertette egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón. Soós Sándor kijelentette: a Kolozs megyei magyarság mintegy fele él olyan településen, amelyen a korábbi közigazgatási törvény elfogadásakor érvényes népszámlálási adatok szerint a húsz százalékos küszöbérték fölött volt, de azóta a küszöb alá csökkent a magyarság aránya. Ezeknek a településeknek a magyar közösségei immár nem lesznek jogosultak a kétnyelvű feliratozásra és az anyanyelvhasználatra az önkormányzati hivatalokban.
Hozzátette, hogy az új törvénykönyvnek a szenátus által elfogadott változata nem tartalmaz olyan kitételt, mely szerint a szerzett jogok érvényben maradnak. Ezt annál is inkább furcsának találta, mert a szerzett jogok érvényben tartását még a törvénytervezetet véleményező román külügyminisztérium is kérte. Az EMNP alelnöke érthetetlennek tartotta, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség miért mondott le arról a korábban bejelentett szándékáról, hogy csökkentse a jelenlegi húsz százalékról azt az etnikai küszöbértéket, amely fölött nyelvi jogok illetik meg a kisebbségeket. A politikus elismerte, hogy a készülő törvénynek pozitív vonatkozásai is vannak. Ezek közé sorolta, hogy a többnyelvű feliratozást kiterjeszti az utcanevekre is, hogy a prefektusi hivatalok számára is előírja a készülő jogszabály a kisebbségek nyelvén történő kommunikációt, valamint azt, hogy a 20 százalékos küszöb alatt is biztosíthatók a nyelvi jogok, ha az érintett önkormányzat ezt fontosnak tartja. A törvény több hiányosságára is rávilágított. Elmondta például, hogy akár korlátozó jellegű is lehet az az előírás, mely szerint az önkormányzatok magyar nyelvű formanyomtatványait az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala dolgozza ki, és a kormány hagyja jóvá. Hozzátette: az önkormányzatokban sok olyan mellékesnek tűnő ügyet intéznek, amelyek formanyomtatványait nem lehet minden egyes alkalommal a kormány elé vinni. Példaként a tűzifa-kiutalásra vonatkozó kérvényt említette.
Soós Sándor kijelentette, hogy az EMNP, nem lévén jelen a román törvényhozásban, csak annyit tehet, hogy a közvélemény elé tárja az általa észlelt hiányosságokat, és bízik benne, hogy a parlamenti csoporttal rendelkező RMDSZ-hez is eljutnak az észrevételei. A politikus úgy vélte: az RMDSZ jó alkupozícióban van, hisz a koalíciónak szüksége van a szavazataira, ezért többet érhetne el, mint amennyit eddig sikerült a készülő törvénybe beiktatni. A közigazgatási törvénycsomagot a román parlament felsőháza elfogadta, a tervezet alsóházi végszavazására várhatóan a jövő héten kerül sor.
Forrás:MTI, Fotó:MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS