Meglepetés: nem mondott igazat az önkormányzatokat naponta elsirató baloldal. Bár folyamatosan kivéreztetésre panaszkodnak, valójában pártszínektől függetlenül jól megy az önkormányzatoknak. A frissen elkészült 2021-es zárszámadások éppen erről tanúskodnak: az önkormányzatok jellemzően tetemes pluszban zárták az iparűzésiadó-bevételeiket.
A Világgazdaság arról ír, hogy a kisvállalatok iparűzésiadó-engedménye miatt számos önkormányzatnál félreverték a harangot, mondván, hogy ellehetetlenül a gazdálkodásuk. Aztán szembejött a valóság a zárszámadások formájában, ebből ugyanis kiderült: még az ellenzéki vezetésű önkormányzatok is jelentős plusszal zártak az iparűzési bevételek terén. Ezek az összegek pedig gyakran a koronavírus-járvány okozta válság előtti számot is meghaladják – ehhez pedig még a kormányzati kompenzációt sem kellett hozzászámolni.
Szeged
Csaknem 117 százalékon teljesült Szeged önkormányzatának iparűzésiadó-bevétele (ipa) 2021-ben az előirányzathoz képest – írja a portál. A Botka László által vezetett önkormányzat 8 milliárdnyi forrást tervezett ezen a soron, végül azonban több mint 9,3 milliárd forint folyt be. Bár ez némiképp elmarad a 2020-as 10 milliárdos tényadattól, de nagyságrendi különbség ehhez a bázishoz viszonyítva sem következett be. Hozzátették: az idén ráadásul várhatóan megdől majd a két évvel korábbi szám, hiszen Szeged az előzetes tervek szerint is már 9,95 milliárd forint ipával számol.
Pécs
Pécsnek szintén ellenzéki politikai vezetése van, amely tavaly tavasszal azt állította, hogy az 50 százalékos ipa-engedmény miatt várhatóan több mint kétmilliárd forint bevételtől esnek el – írják. Ezzel szemben – az állami kompenzációval együttesen – rekordszintű 10,5 milliárd forinton zárt a Baranya megyei székhely. Viszonyításképpen: még 2019-ben, tehát a pandémiát megelőző utolsó évben is csak 9,5 milliárd jött össze.
Szombathely
A szintén ellenzéki vezetésű Szombathely költségvetésének ipa-során 134 százalékos teljesülés látszik 2021-re. A Vas megyei székhelyen először 6,5 milliárd forintot reméltek, amit aztán 8,72-ra korrigáltak. A végső szám szinte forintra ugyanennyi lett. Ez nem marad el érdemben a 2020-as 9,15 milliárdos szinttől.
Gödöllő
A Gémesi György által vezetett Gödöllőn is ipa-gyarapodás történt tavaly – írja a Világgazdaság. A költségvetésben 1,9 milliárddal számoltak, ami végül 2,6 milliárd fölé kúszott. Ez sem jelent érdemi különbséget a 2020-as 2,9 milliárd forinthoz képest.
Máshol is jól jártak
A fentieken kívül is számos önkormányzat tudott magasabb iparűzési adóból származó bevételt beszedni:
- Miskolcon 2021-ben 106,7 százalékos felülteljesülés történt: 9,66 milliárd forint helyett 10,31 (2020-ban 10,93 volt ugyanez a szám).
- Eger is hasonló cipőben jár. A Heves megyei székhelyen tavaly 2,78 milliárdot ütemeztek be ipából, azonban ennél látványosan több, majd 3,5 milliárd folyt be. Idénre nagyságrendileg hasonló összeg várható.
- Salgótarjánban az előző évben 1,56 milliárdról 1,18-ra csökkentették az ipa-prognózist, végül 1,2 milliárd jött össze. Hasonló volt a forgatókönyv 2020-ban is, ráadásul ipa-felezés nélkül is ugyanezt a szintet, 1,246 milliárd teljesülést ért el a város.
Budapesti rekorddöntés a kiesés helyett
A VG korábban már beszámolt arról, hogy noha a fővárosi vezetés rendre 20 milliárdos kiesésről beszél, Budapesten az idén rekordot dönthet az iparűzésiadó-bevétel, és több ipa folyhat be, mint a covid előtti 2019-es csúcsévben. A friss önkormányzati zárszámadásokból pedig az is kiderült, hogy vidéken sem eredményezett pénzügyi kivéreztetést az ipa-felezés – írják.
Forrás: VG; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS