Észak-Korea töretlenül folytatja nukleáris és rakétaprogramját, és civil létesítményeket – köztük reptereket – használ az összeszereléshez és teszteléshez – írta ENSZ-szakértőkre hivatkozva a Kyodo japán hírügynökség vasárnap.
“A csoport kiderítette, hogy Észak-Korea civil létesítményeket, köztük repülőtereket használ ballisztikus rakéták összeszerelésére és tesztelésére” – hívta fel a figyelmet az észak-koreai szankciók betartását vizsgáló bizottságnak készített éves jelentésében a testület. A beszámolóban a szakértők rámutattak, hogy a betiltott fegyverek kipróbálásához használt létesítmények kiváló infrastruktúrával rendelkező területeken, vasúti pályák, országutak mentén találhatóak. A csoport szerint Észak-Korea szándékosan választ különféle elszórt helyszíneket a rakéták összeszereléséhez, tárolásához és teszteléséhez, hogy elkerüljön egy lefejező csapást.
A jövő hónapban közzétételre kerülő dokumentumban a világszervezet nyolc szakértője arra a következtetésre jutott, hogy Phenjan a nemzetközi erőfeszítések és az ENSZ szankciói ellenére töretlenül folytatja a fegyverkezést. Műholdas felvételek szerint továbbra is üzemel a jongbjoni atomlétesítmény, amelynek bezárását Észak-Korea a tavaly szeptemberi Korea-közi csúcstalálkozón kilátásba helyezte. A phenjani nyilatkozatban Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megfogadta, hogy az Egyesült Államok megfelelő gesztusa esetén bezárja a létesítményt.
A brit, kínai, francia, orosz, amerikai, japán, dél-koreai és dél-afrikai szakértők által készített beszámoló arra is rámutatott, hogy a vonatkozó ENSZ-szankciókat semmibe véve külföldi valuta, olaj és szén érkezik Észak-Koreába a kikötőkön és reptereken keresztül. A panel egyúttal kifogásolta, hogy Dél-Korea nem jelentette, hogy kőolajtermékeket szállított északi szomszédjának a keszongi összekötő irodán keresztül.
Forrás: MTI; Vezető kép: Getty Images
Facebook
Twitter
YouTube
RSS