A libanoni lakosságot az éhínség fenyegeti, ha a nemzetközi közösség nem nyújt megfelelően hatékony segítséget az országnak az augusztus elején bekövetkezett, hatalmas erejű kikötői robbanás után – mondta pénteken, Genfben az ENSZ egyik illetékes tisztségviselője.
A robbanás elpusztította az ország legfőbb élelmezési forrását
– mondta Michael Fakhri, a világszervezet élelmezési joggal foglalkozó különleges előadója, arra utalva, hogy a libanoni élelmezési rendszer amúgy is mindig rendkívül sérülékeny volt, mivel 85 százalékban az importtól függött, márpedig a robbanás előtt az összes behozatal 70 százaléka éppen a bejrúti kikötőn keresztül bonyolódott.
Augusztus 4-én több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ami miatt legalább 160 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek és százezrek otthona vált lakhatatlanná Bejrútban. A detonációt követően kiderült: az illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de végül senki nem tett semmit, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból.
Forrás: MTI; MTI/AP/Huszein Malla
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS