Recep Tayyip Erdogan török elnök rendezte meg a július 15-i sikertelen puccskísérletet – jelentette ki a dpa német hírügynökség által pénteken közölt interjúban Fethullah Gülen, az Egyesült Államokban élő muszlim hitszónok, akit Ankara a puccskísérlet kitervelőjének tart.
Az elmúlt napokban annyi bizonyíték került napvilágra, hogy immár bizonyossággal kijelenthetem ezt.
– mondta Gülen a dpa hírügynökségnek, a Die Zeit német hetilapnak és az El País spanyol napilapnak közösen adott interjújában saylorsburgi otthonában.
Erdogan állítólag évekkel előre eltervezte az államcsínykísérletet, és “csak a megfelelő alkalomra várt.
– folytatta a történtekért hazájában felelőssé tett hitszónok, Erdogan egykori mentora.
Az államcsínykísérlet nyomán kialakult helyzetet pedig arra használja fel, hogy bebetonozza hatalmát. Bármit tervelt is ki, a puccs lehetőséget nyújt számára, hogy meg is tegye.
– mutatott rá Gülen. Ankara számos, a kormány szempontjából nemkívánatos tisztségviselőtől szabadult meg elbocsájtásokkal, vagy letartóztatásokkal a török minisztériumoknál, hadseregnél, bíróságoknál, de a rendőrségnél is.
Gülen szerint Törökország a közeljövőben nem fogja tudni teljesíteni az európai uniós csatlakozási tárgyalásokhoz szükséges előfeltételeket.
Ankarával szemben alkalmazni kell a nemzetközi jogot, a NATO-nak és az Egyesült Államoknak pedig hatalmi szóval kell felépnie, “különben ennek sose lesz vége.
– figyelmeztetett Gülen.
Nem fogják könnyedén feladni mindazt, amit eddig elértek. Törökországnak demokratikus hagyományai vannak, azonban időközben szinte mindent elvesztettünk.
– vélekedett Gülen.
Gülen a puccskísérlet kivizsgálására független, nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását követeli többek között az Egyesült Államok, Németország és Hollandia részvételével, de szerinte ezt a javaslatot a török kormány még figyelemre sem méltatja.
El tudnám viselni, ha a vizsgálat során kiderülne, hogy közöm volt az államcsíny-kísérlethez.
– szögezte le Fethullah Gülen.
Ankara az események után átfogó társadalmi tisztogatásba kezdett, és megkezdte az általa FETÖ-nek (Fethullahci Terör Örgütü, Fethullahista Terrorszervezet) nevezett gülenista mozgalom bástyáinak felszámolását. Erdogan árnyékállam kiépítésével vádolja a 78 éves Gülent. Törökország hivatalosan is kérte Washingtontól a hitszónok letartóztatását és kiadását.
Forrás: MTI, fotó: MTI/EPA/Marius Becker
Facebook
Twitter
YouTube
RSS