A remekül sikerült országos bajnokság után már látja a tokiói olimpiai csapat gerincét az úszók szövetségi kapitánya. Sós Csaba szerint a hazai vébén megismételhető a riói eredménysor, sőt, meg van győződve arról, hogy azt sikerül is még felülmúlni.
Az úszók szövetségi kapitánya előzetesen is minden idők legjobb magyar bajnokságára számított, de még így is a vártnál több pozitív meglepetésben volt része a szombaton befejeződött debreceni ob-n. Sós Csaba hétfőn az M4 Sport Sportreggeli című műsorában azt mondta, már látja a tokiói olimpiai csapat gerincét. „A legnagyobb meglepetést a fiatalok szolgáltatták. Ha azt mondom, hogy a tokiói csapat gerincét már látom, három évvel előre, az már valami” – mondta. A magyar úszósport erejéről szerinte mindent elárult a 200 méter pillangó döntője. „A világbajnok negyedik lett, az Eb-ezüstérmes ötödik, Verrasztó Dávid hatodik. Ez egy olyan 200 pillangó döntő volt, ami szerintem Eb-n sincs, de az amerikai bajnokságon se” – szögezte le a szövetségi kapitány.
A pillangó-futam valóban emlékezetes volt: Kenderesi Tamás a világ idei harmadik legjobb idejével ért a célba, mögötte Milák Kristóf és Tekauer Márk végzett dobogós helyen, így – a tavalyi világranglista-első idejével védett – Cseh László “csak” negyedik lett.
Sós Csaba szerint a közelgő hazai világbajnokságon nem csupán megismételhető a riói teljesítmény – három arany, két-két ezüst és bronz –, de azt felül is fogja múlni a magyar csapat. „A riói eredményt meg kell ismételni, annál még többet is kell szerezni, és meg vagyok győződve arról, hogy ez így is lesz” – mondta.
Az ob egyik legnagyobb meglepetését a fiatal Németh Nándort szerezte, aki 100 gyorson ifjúságiként felnőtt országos csúcsot úszott. A kapitány döntése szerint ő – bár kivívta a jogot – nem fog indulni a budapesti vébén, mert előtte és utána még az ifjúságiak között kell jól szerepelnie Eb-n, vb-n. „Zavar engem, hogy még nincsen ifjúsági világbajnokságról aranyérmünk, és Milákkal, Németh-tel, Késely Ajnával azért erre rákoncentrálunk”.
Forrás és fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS