Sokan csak az öncélú hegymászót látták Erőss Zsoltban, s nem értették őt, nem hallották meg igazi üzeneteit – írja a hunbaba.com-on Kékesi Raymund, aki január 26-án készített egy érdekes interjút az azóta elhunyt hegymászóval. Mint Kékesi írja, szeretne abban segíteni, hogy minél többekhez eljuthasson Erőss gondolatai, felismerései, amelyeket gyakran a hegyek csendjében, a világot a szó valódi és képletes értelmében felülről látva munkált ki, s mondott el a maga szerény, csendes módján.
A beszélgetésből kiderül, hogy Erőss Zsoltot nem csak a hegyek vonzották, hanem a környékbeli kultúrák is, hiszen “nem lehet úgy hegyet mászni, hogy az ne érdekeljen, ami a hegy alatt van”. Afrikáról például elmondja, szembeötlő, hogy ott nem a gazdagság határozza meg az emberek életét. Kevés ruhával, anyagi javak szempontjából szűkösen élnek, szerény körülmények közt, sokan szinte putrikban, mégis hihetetlenül boldogok tudnak lenni, és tudják azt, hogy a közösséget jól megélni, együtt elmenni valahová és jó dolgokat csinálni sokkal fontosabb az anyagi javak gyűjtésénél! “Engem ez megerősített abban a felismerésemben, hogy összességében az számít, hogy az ember boldog tud-e lenni az életében vagy nem, és tök mindegy, hogy ezt mekkora vagyonnal teszi!
Arra a kérdésre pedig, hogy hívő ember-e, Erőss határozott nemmel válaszolt. Elmondta, hogy ugyan keresztény kultúrába született, katolikusnak keresztelték, ezért fontosnak tartja, hogy mindez a kultúránk része legyen, de nem gondolja azt, hogy a néhány ezer évvel ezelőtt létrehozott vallási rendszereknek kell a mai ember életét komolyan meghatározni.
A teljes interjút itt olvashatja el
Fotó: Tisztajövő.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS