A mai napon hivatalos úton etikai és fegyelmi vizsgálat lefolytatását kérvényeztem a Magyar Állatorvosi Kamara Országos Etikai bizottságánál Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő és Vass Péter, Szigetvár polgármestere ellen összeférhetetlenség és súlyos etikai vétség gyanúja miatt – írta kedden kiadott közleményében Fülöp Erik.
A független országgyűlési képviselő emlékeztetett: húsvét előtt került nyilvánosságra a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági hivatal közérdekű adatigénylése, amelyből kiderült, hogy Hadházy Ákos állatorvos 2020 januárja óta százegy kutya számára állított ki útlevelet, később a számlák és kórlapok képei is megjelentek a sajtóban az országgyűlési képviselő állatorvosi pecsétjéhez hasonlóan. Vass Péter állatorvos, Szigetvár polgármestere 2014 októbere és 2020 novembere között több mint tizennégyezer mikrochip-regisztrációt végzett el, valamint és csaknem ugyanannyi útlevelet állított ki kutyák részére. Ez a szám feltehetőleg tavaly november óta tovább emelkedhetett.
Ezek a tények arra engednek következtetni, hogy összeférhetetlenségük ellenére a két politikus állatorvosi tevékenységet végez, a kutyaútlevelek illetékfizetési kötelezettsége miatt pedig gazdálkodó tevékenységet is folytatnak. Egyrészt az összeférhetetlenség kivizsgálására, másrészt azért, mert a jogosulatlanul végzett útlevél-kiadás súlyos fokú etikai vétségnek minősül, kérvényeztem a Magyar Állatorvosi Kamara Országos Etikai bizottságánál az etikai és fegyelmi eljárás megindítását Hadházy Ákos és Vass Péter ellen
– írta a képviselő.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS