Nem túlzás azt mondani, hogy az Európai Parlament megkezdte a “Soros-terv” végrehajtását azzal a jelentéssel, amelyet a képviselő-testület belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) fogadott el az uniós menekültügyi eljárásokat szabályozó dublini rendszer reformjáról – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozója után.
Nem kevesebb van a puskacsőben, mint az a golyóbis, amely szerint ezentúl létrejönne Európában egy állandó, kötelező és felső határ nélküli szétosztási mechanizmus, vagyis egy kötelező betelepítési kvóta”
– nyilatkozott Orbán Viktor a közmédiának.
A jelentés nem a mostani helyzet kezeléséről, hanem a jövőről szól, és negligálja azt a veszélyt, hogy kapcsolat áll fenn a migráció, illetve a terrorizmus és a közbiztonság romlása között, továbbá el is venne jogköröket a tagállamoktól – tette hozzá.
Igaz, hogy kötésig állunk a küzdelemben, hogy megvédjük nemzeti szuverenitásunknak ezt a szeletét, de eddig ez sikerült, hiszen ez idáig a mi döntésünk volt, hogy ki tartózkodhat Magyarország területén, azonban az Európai Parlament most minden korábbinál erősebb támadást indított a szuverenitásunk ellen”
– fogalmazott a kormányfő.
Kijelentette, jól jönne ilyenkor a nemzeti egység, de ez nincs meg, mert az
ellenzéki pártok Brüsszelnek a kötelező kvótára épülő bevándorláspolitikáját támogatják”.
Orbán Viktor felháborítónak nevezte, hogy a kérdéses javaslat kidolgozásában is vett részt magyar ellenzéki politikus, és hangsúlyozta, hogy “kevés alávalóbb dolgot” ismer annál, mint ha valaki “a magyar nemzeti érdekekkel szemben dolgozik Brüsszelben menekültügyben”.
Amíg ez a kormány van, és ennek a kormánynak az élén én állok, addig semmilyen betelepítés meg kvóta nem lesz Magyarországon”
– szögezte le a miniszterelnök, hozzátéve, hogy kemény és elhúzódó vitákra kell számítani, ezért “jól fel kell kötni a nadrágot”.
Orbán Viktor beszélt a “példa nélküli” szerdai esti munkavacsoráról is, amelyre Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hívta a visegrádi országok – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – kormányfőit. Mint mondta, bizonyos ügyekben “aggasztó, szinte reménytelen” az álláspontok különbözősége a két oldal között, és nem is annyira politikai, inkább kulturális gyökerű nézetkülönbségekről van szó, ahogyan Európa jelenét és jövőjét, például a migráció kérdését látják.
Mindennek ellenére a találkozó eredményes volt, hiszen számos félreértést tisztáztunk, el tudtuk mondani Juncker úrnak, hogy több tiszteletet szeretnénk kapni a közép-európai államok polgárainak, közöttük a magyaroknak is”
– hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint van esély az együttműködés javulására a felek között.
Továbbá kijelentette: fel kell ismerni, hogy ma Közép-Európa a legsikeresebb térsége az EU-nak.
Orbán Viktor végezetül azon véleményének is hangot adott, hogy fontos lenne felgyorsítani a csatlakozási tárgyalásokat Montenegróval és Szerbiával, hogy a két ország, de különösen az utóbbi minél hamarabb tagja lehessen az Európai Uniónak. Ez stabilizálná az EU helyzetét a balkáni régióban – tette hozzá a kormányfő.
Emellett közölte, az állam- és kormányfők ülésén a török helyzet is napirendre került, és hangsúlyozta:
a Balkán nélkül nem lehet értelmezni Törökországot”.
MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS