A Tűzfalcsoport mélyelemzésben nézett utána, hogy mégis mire költi Brüsszel a migráció kezelésére elkülönített milliárdokat. A tényfeltáró cikk enyhén szólva is érdekes képet fest arról, hogy milyen úton költi el Brüsszel ezeket az összegeket, miközben a bevándorlási problémát valóban kezelő intézkedésekre, például a magyar határkerítés finanszírozására valahogy nem futotta. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a civil szervezetek, főként Soroshoz köthető NGO-k költségvetése teljes mértékkel ellenőrizhetetlen.
Enyhe kifejezés lenne azt mondani, hogy az uniós intézmények működése a legkevésbé sem átlátható, a nyilvánosan elérhető csekély számú adatból is megdöbbentő kép rajzolódik ki a migráció finanszírozásáról kezeléséről. Az, hogy a különböző költségvetési sorok terhére kiket és milyen összegekkel támogat Brüsszel, az Európai Bizottság által működtetett úgynevezett Pénzügyi transzparencia-rendszer közli. De például a 2022-es áttekintés című oldalukon (is) az olvasók fantáziájára bízzák az összelapátolt adatok értelmezését.
A Tűzfalcsoport által feltárt tények szerint a Humanitárius segély (HUMA) program keretében – valószínűleg 2014 és 2021 között – több mint 2,7 milliárd eurót fizettek ki úgynevezett direkt és indirekt ügyvitel keretében, a migrációs és határrendészeti soron pedig több, mint 2 milliárd euró szerepelt ugyanígy. A portál szerint mindenek előtt, érdemes tisztázni három fogalmat:
– direkt ügyvitel: az uniós forrásokat közvetlenül az Európai Bizottság kezeli;
– indirekt ügyvitel: a finanszírozást partnerszervezetek vagy más hatóságok kezelik az EU-n belül vagy kívül;
– megosztott ügyvitel: az Európai Bizottság és a nemzeti hatóságok közösen kezelik a finanszírozást.
Az uniós pénzek nagyobb része, 52 százaléka az első két kategóriába tartozik, de Brüsszel és a liberális NGO-k évek óta azon mesterkednek, hogy a nemzeti hatóságokat minél jobban kikapcsolják a támogatások elosztásából. A fent említett transzparencia-rendszer kizárólag a direkt és indirekt ügyvitel keretében kiutalt összegekre vonatkozóan közöl adatokat – már amikor egyáltalán közli őket. Ami egészen megdöbbentő, hogy a 2022-es összesítés szerint – 2014 óta tartó ukrajnai háború ide, Iszlám Állam oda – védelmi kiadásokra a Bizottság mindössze 844 millió eurót fordított. Némi iróniával tehát megállapítható, hogy a migránsok támogatása mintegy 2,5-szer volt fontosabb Brüsszelnek, mint az európai uniós állampolgárok biztonsága. De például a digitalizáció terén az Egyesült Államok és Kelet-Ázsia mögött fényévekkel lemaradó EU felzárkóztatására is csak 1,2 milliárd eurót fordítottak!
A tényfeltáró portál felhívja a figyelmet arra az ellentmondásra, hogy a Menekültügy, migráció és integráció alapra külön rákeresve nem 2064, hanem „csak” 2058 millió euróval számol el a rendszer. Az apró sorsánál azonban sokkal érdekesebb az országonkénti bontás, azaz a lista, amely megmutatja, ki milyen arányban részesült a „tortából”. Ugye, adja magát, hogy a frontországok kapják a legnagyobb hozzájárulást a migrációs válság kezeléséhez, de nem! Az első helyen Belgium áll, majd Svájc következik 489 és 431 millió euróval. Görög- és Olaszország jócskán lemaradva a harmadik helyre szorult a maguk 324 és 214 millió eurójukkal, Magyarország pedig csak a 21-dik – 6,48 millió euróval.
Hazánkat olyan államok előzik meg, mint például Málta (26 millió), Írország (18 millió), Ciprus (10 millió) vagy Luxemburg (8 millió). Külön kiemelendő, hogy Brüsszel az Egyesült Államoknak is kifizetett több mint 19 millió eurót, Ausztráliának pedig 0,05 milliót.
Végezetül vessünk még egy pillantást a kedvezményezettekre, azok jellege szerint. Ebben a megközelítésben feltűnő, ahogy Brüsszel „privatizálta” a migrációs szektort. 2015-ben, a válság tetőzésekor a direkt és indirekt ügyvitel keretében kiosztott pénzek 84 százaléka landolt a tagállamoknál és azok nemzeti ügynökségeinél. A következő évben viszont ezt a keretet jelentősen megvágták (54 százalék), talán nem függetlenül attól, hogy a déli és keleti országok a korlátlan befogadás helyett egyre inkább a határőrizet szigorításával igyekeztek válaszolni a kihívásra. 2017-től pedig már a nem-kormányzati szervezetek dominálnak: 2020-ra a részarányuk elérte a 70 százalékot!
Így próbálta Brüsszel kicsavarni a védekezés lehetőségét a nemzeti kormányok kezéből.
Van itt még pénz
2020. szeptember 23-án – a 2021-2027-es többéves pénzügyi keretről (MFF) folytatott tárgyalások fotófinisének tűnő (de végül nem így történt) időpontjában – az Európai Bizottság javaslatot tett az új migrációs és menekültügyi paktumra (migrációs paktum) és a hozzá csatolt új jogalkotási javaslatcsomagra. E blogbejegyzés célja, hogy megvizsgálja a migrációs paktum pénzügyi hatásait, és megvizsgálja, hogy az új paktum célkitűzései tükröződnek-e a 2021-2027-es többéves pénzügyi keretben. A szöveg két kérdésre próbál majd választ adni. Először is megvizsgálja, hogy a migrációs paktum új költségeket generál-e az EU és tagállamai számára, és hogy ezeket a költségeket beleszámították-e a többéves pénzügyi keretbe. Másodszor, megvizsgálja, hogy a migrációs paktum által okozott többletköltségek akadályozhatják-e annak sikeres elfogadását és végrehajtását.
A paktumra vonatkozó bizottsági javaslat időzítése egybeesett a 2021-2027 közötti időszakra vonatkozó következő többéves pénzügyi keret elfogadásáról szóló rendkívül nehéz tárgyalások utolsó szakaszával. A tagállamok közötti megállapodás a következő hétéves költségvetésről az Európai Tanács eddigi leghosszabb, 2020. július 21-i ülésén ért véget. Az Európai Tanács következtetései szerint az uniós vezetők megállapodtak abban, hogy a következő többéves pénzügyi keret összege 1074,3 milliárd EUR lesz, amelyhez további 750 milliárd EUR járul a gazdaságélénkítési alap számára (a szövegben szereplő valamennyi összeg 2018-as árakon szerepel). Ebből az összegből a következtetésekben összesen 22,7 milliárd EUR-t különítettek el a 4., “Migráció és határigazgatás” elnevezésű fejezetre. Ebből az összegből 8,7 milliárd eurót a Menekültügyi és Migrációs Alapra, 5,5 milliárd eurót az Integrált Határigazgatási Alapra, 5,1 milliárd eurót pedig a megerősített Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökségre (EBCGA) különítettek el.
Emellett a migráció külső dimenziója fontos eleme lesz a szomszédsági, fejlesztési és nemzetközi együttműködési eszköznek (NDICI), amelynek pénzügyi keretösszege a következtetésekben meghatározottak szerint 70,8 milliárd euró lenne. Az Európai Parlament és az uniós tagállamok között 2020. november 10-én létrejött politikai megállapodásban megerősítették, hogy a többéves pénzügyi keret teljes összege 1074,3 milliárd EUR lesz, amelyhez a helyreállítási alapra szánt további 750 milliárd EUR járul. Az Európai Tanács 2020. július 21-i következtetéseivel összehasonlítva tíz program kapott kiegészítést. Ezek között vannak az uniós migrációs és menekültügyi politikák finanszírozása szempontjából fontos alapok is. Először is, az IBMF további 1 milliárd EUR-t kapott, és így most 6,5 milliárd EUR-t tesz ki. Másodszor, az EBCGA további 0,5 milliárd eurót kapott, és most 5,6 milliárd eurót tesz ki. Végül az NDICI további 1 milliárd eurót kapott, és így 71,8 milliárd euróval rendelkezik.
Az Európai Parlament 2020. december 16-án adta hozzájárulását a 2021-2027-es többéves pénzügyi keretről szóló rendelethez, amelyet a Tanács ezt követően egyhangúlag elfogadott, és 2021. január 1-jén lépett hatályba. A 2021-2027-es többéves pénzügyi keret rendezett jövőjével ellentétben a paktum jövője sokkal kevésbé biztos. Kérdéses, hogy a Bizottság által előterjesztett jogalkotási javaslatokat valaha is elfogadják-e, és ha igen, milyen lesz a végleges változatuk. Amint az a szöveg későbbi részében bemutatásra kerül, az új Paktum bizonytalan kilátásai mögött többek között éppen annak pénzügyi vonzatai állnak, mivel ezek hatással lehetnek mind az elfogadását megelőző tárgyalásokra, mind pedig a sikeres végrehajtására.
Összesen 20,8 milliárd hét év alatt migrációra és határmenedzsmentre
Az Európai Parlament 2020. december 16-án adta hozzájárulását a 2021-2027-es többéves pénzügyi keretről szóló rendelethez, amelyet a Tanács ezt követően egyhangúlag elfogadott, és 2021. január 1-jén lépett hatályba. A 2021-2027-es többéves pénzügyi keret rendezett jövőjével ellentétben a paktum jövője sokkal kevésbé biztos. Kérdéses, hogy a Bizottság által előterjesztett jogalkotási javaslatokat valaha is elfogadják-e, és ha igen, milyen lesz a végleges változatuk. Amint az a szöveg későbbi részében bemutatásra kerül, az új Paktum bizonytalan kilátásai mögött többek között éppen annak pénzügyi vonzatai állnak, mivel ezek hatással lehetnek mind az elfogadását megelőző tárgyalásokra, mind pedig a sikeres végrehajtására.
A Bizottságnak nincs elegendő információja az EU-s források “civil” elköltéséről?
Az Európai Unió költségvetési forrásaiból jelentős támogatást kapnak az ún. nem kormányzati szervezetek (NGO-k). A szervezetek helyi támogatásához egyébként minden EU-tagállamnak megvannak a saját kritériumai, vagyis az egyes szervezetek jellegének, strukturális keretének meghatározásához használt szervezeti jogi formák, esetenként aszervezetek által végzett különböző tevékenységek jellege alapján. Az Európai Számvevőszék azonban már évek óta úgy értékeli, hogy a következetes NGO-definíció hiánya komoly probléma, különösképpen azért, mert ezek a civil jellegű szervezetek hajtják végre az európai költségvetés egy részét.
Ennek azért is komoly jelentősége van, mivel egy ilyen civil szervezet vagy NGO finanszírozása befolyásolja a legitimitását, és tevékenységük során egyre inkább adományozóiktól függenek. A pénzeszközökért – így az uniós forrásokért – folyó NGO-verseny megélénkült, amellett, hogy az adományozók elvárják, hogy az ő akaratuk és elképzeléseik szerinti elveket kövessenek és eszerinti célokat valósítsanak meg az Európai Unió polgárainak életét befolyásolva, általában mégis kevés vagy elhanyagolható társadalmi támogatottság (kisszámú egyéni adományozó) felmutatása mellett.
Európai Számvevőszék: Az NGO-k uniós besorolása nem megbízható
Az EU független külső ellenőreként működő Európai Számvevőszék által korábban közzétett jelentés szerint: az Unió a saját költségvetése 1,7 %-ának végrehajtását a nem kormányzati szervezetekre bízza, elősorban a humanitárius és fejlesztési segélyek, valamint a környezetvédelem és a kultúra területén. A nem kormányzati szervezeteket az Európai Fejlesztési Alapok (EFA) büdzséje 6,8%-os részének a végrehajtásába is bevonják, amely nem része az uniós költségvetésnek. A 2014–2017-es időszakban az Európai Bizottság összesen mintegy 11,3 milliárd eurót adott az ilyen szervezetek részére.
A Számvevőszék jelentése ugyanakkor megjegyezte, hogy „a szervezetek civil szervezetként való besorolásának jelenlegi rendszere nem megbízható […], és az Európai Bizottság nem rendelkezik kellően részletes információval a pénz elköltésére vonatkozóan”. A Számvevőszék ellenőrei továbbá úgy vélték, hogy a megbízhatóságnak ez a hiánya annak tudható be, hogy az Európai Bizottság a civil szervezeteknél az önbevallásaik alapján ítéli meg, hogy valóban nem kormányzati szervezetek-e. Sőt, ezen túlmenően az ellenőrzések korlátozottak – állapították meg a számvevők.
Egyik, a finanszírozás szabályozását érintő kísérlete során, még 2011-ben az Európai Parlament írásos nyilatkozatot fogadott el a segélyegyletek, egyesületek és alapítványok európai statútumának létrehozásáról – emeli ki a jelentés. Ez a nem kötelező erejű nyilatkozat arra szólította fel a Bizottságot, hogy terjesszen be javaslatokat az egyesületek, segélyegyletekés alapítványok európai alapszabályára. Ezt a felhívást azonban a második Barroso-bizottság figyelmen kívül hagyta, így az NGO-k uniós finanszírozásának átláthatóbbá tételében nem történt semmilyen érdemleges előrelépés.
A jelentés szerint az NGO-finanszírozási rendszer másik problémás pontja a rész-támogatás biztosítása, amely nem teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy megfelelően nyomon kövesse az uniós pénzek felhasználását. A számvevőszéki jelentésben vizsgált 14 közvetlen irányítású projekt közül négyben a támogatási megállapodásokat aláíró nem kormányzati szervezetek asub-granting technikát alkalmazták úgy, hogy a végrehajtást ugyanahhoz a hálózathoz tartozó más jogalanyokra bízták anélkül, hogy ezt az információt a Bizottság rendszerei tudták volna– áll a könyvvizsgálók megállapításai alapján a jelentésben.
Finanszírozási anomáliák: a Bizottság felelőssége számottevő
A civil szervezetek pályázhatnak uniós finanszírozási programokra vagy az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa által létrehozott ESIF-re (Európai Strukturális és Beruházási Alapok). Az uniós programok keretében nyújtott támogatás csak az Európai Unióban, azaz a 27 tagország valamelyikében bejegyzett civil (nem kormányzati) szervezetekre vonatkozik. Ez azonban úgy történik, hogy a rendelkezésre álló programok közül csak néhány tartalmaz külön, civil szervezetek számára kijelölt részt. Ezek a szervezetek – mint bármely más köz- és magánszervezet nyílt felhívás keretében – elvileg tehát jogosultak a működő programokból való uniós finanszírozásra a tevékenységük során. A támogatást akkor kapják meg, ha – mint általában az ilyen támogatási pályázatok esetében – sikeresen teljesítik a pályázati felhívások követelményeit. A Tűzfalcsoport által felhozott példa szerint:
A lengyel Helsinki Bizottság 2021-ben a „KE ETIC – Európai Unió” nevű adományozótól (kutatás-feljesztésért) 129 012,95 zloty (10,72 millió Ft) közösségi támogatást kapott, míg a „Webinárium – Alapvető jogok az EU-ban – Az Európai Bizottság lengyelországi képviselete” címen további 16 000,00 zloty (1,33 millió Ft) uniós finanszírozásban részesült (mindkettő olyan támogatás, amelyben a Bizottság a szervezet kimutatása alapján jól azonosíthatóan adományozóként részt vállalt). A Bizottság tehát egy adott programra szóló EU-támogatásnál egyedüli vagy társdonorként jelenhet meg.
A nem kormányzati szervezetek uniós finanszírozási forrásainak körülbelül 80%-át maguk az uniós tagországok kezelik. Ezért minden tagállam részletes tájékoztatást ad a finanszírozásról és a pályázati eljárásokról az irányító hatóságok weboldalain. A többit (körülbelül 20%) pedig az Európai Bizottság vagy más uniós szervek kezelik.
Az Európai Számvevőszék 2010. évi jelentésében világossá tette, hogy az EU-ban „a kohéziós politikákra fordított kiadások jogszerűségéért és szabályszerűségéért a tagállamokban kezdődik a felelősség, de a költségvetés helyes végrehajtásáért a végső felelősség a Bizottságot terheli”. A Számvevőszék azt is megjegyezte, hogy „az alkalmazott végrehajtási módszertől függetlenül a Bizottság viseli a végső felelősséget az Európai Közösségek elszámolásainak alapjául szolgáló tranzakciók jogszerűségéért és szabályszerűségéért (a Szerződés 274. cikke)”.
Ami például Magyarországot illeti, az európai uniós finanszírozású programok esetében a végrehajtásért és a pénzügyi kontrollért a Miniszterelnökség, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Pénzügyminisztérium, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium ilyen programokért felelős helyettes államtitkárságai felelnek. A közösségi források elköltésének általánosan jónak mondható hasznosulását, eredményes felhasználását a magyar gazdaság elmúlt évtizedének teljesítménye, szerkezeti, hatékonysági mutatói szemléltetik igazán, még ha Magyarországon az alapos és szigorú – például a központi állami költségvetésen átfolyó EU-s támogatásokból megvalósuló beruházásokat nagy hangsúllyal vizsgáló – ellenőrzések adott esetben lassítják is egyes európai finanszírozási projektek megvalósítását.
Uniós szintű ernyőszervezetek a forrásokért – Ilyen az NGO-s luxus
Amikor a civil szervezeteknek az Európai Bizottság általi finanszírozásáról van szó, egyes értékelések szerint időről időre nem világos, hogy az alapok pénzei pontosan hová kerülnek. A tagállamok civil szervezetei általában összefognak, hogy uniós szintű ernyőszervezeteket hozzanak létre a pénzek megszerzéséhez. A projektfinanszírozás iránti kérelem ezután a brüsszeli ernyőszervezettől érkezik, amely a megszerzett uniós pénzt továbbítja a tagállami partnereknek. Egy példa:
A brüsszeli környezetvédelmi szektorban tevékenykedő civil szervezetek nagy ernyőszervezete a Közlekedés és Környezet (T+E) nevet viseli. Az EU Life program részeként a T+E 2016-ban és 2017-ben 975 ezer eurót kapott a Bizottságtól egy közel ötmillió eurós összvolumenű projektre. A Deutsche Umwelthilfe e.V. (DUH) pedig a brüsszeli T+E tagja. A múltban például a DUH részt vett a „Cleanair” projektben a T+E égisze alatt. A finanszírozás közvetlenül kapcsolódik a német városokban a vezetési tilalmakról folyó környezetvédelmi vitához, így uniós támogatással például workshopokat tartottak a polgárok és szervezetek jogi képzésére, hogy céljuk szerint hatékonyan küzdhessenek a bíróságon a tiszta levegőhöz való jogért.
Az NGO-k uniós támogatása komoly vitákat vált ki. Van olyan EP-képviselő, aki szerint – miután elmondása alapján megnézett, áttekintett sok ilyen támogatási programot, illetve személyes találkozásokon keresztül is szerezhetett információkat – például a migráció kérdésében aktív NGO-k tevékenysége kapcsán kijelenthető, hogy a nyugat- és észak-európai országokban ma már luxus-NGO-k működnek, amelyek egy magyar civil szervezet számára elképzelhetetlen forrásokkal rendelkeznek. Hozzátette ugyanakkor, hogy a brüsszeli források ellenére mégsem feltétlenül látszik a munka eredménye.
A képviselő személyes értékelése szerint ezekre a támogatásokra egy olyan külön civil iparág épült ki, amelynek a képviselői megtalálhatók az Európai Parlamentben és az EU vezetésében. Az általa kifejtett érvelés arra is jól rávilágít, hogy az Európai Unióban nemcsak az NGO-k finanszírozásának átláthatósága a fő gond, hanem a programok hatékonysága, illetve adott esetben a hasznos célú programok hatékonyságának elérésére való szándék hiánya. Ő személy szerint például rengeteg ötlettel és információval próbálta segíteni a migrációs kihívásban leginkább érintett tagországokat és a kérdésben aktív szereplőket, hogy még hatékonyabbak legyenek a programjaik, de azt kellett tapasztalnia, hogy a hatékonyság kérdése – vagyis az eredmények, valamint az előállításukhoz felhasznált erőforrások közötti kapcsolat javítása – nem igazán érdekel senkit.
Az elmúlt évtized visszatérő témája az NGO-k átláthatósága
A 2010-es években az Európai Parlament már igen élénken foglalkozott az NGO-k pénzügyi átláthatóságának kérdésével, így az EP számos tanulmányt jelentetett meg a téma kapcsán; ezt a növekvő érdeklődést pedig csak fokozta a 2015-ös európai migrációs válság civil, nem kormányzati vonatkozásainak problematikája. Így az Európai Parlament Belső Politikai Főigazgatósága: EU financing for NGOs in the area of home affairs, security and migration (Nem kormányzati szervezeteknek nyújtott uniós finanszírozás a belpolitika, a biztonságpolitika és a migrációpolitika terén) címmel jelentetett meg szakmai anyagot a témában. Az Európai Parlament Kutatószolgálata: Financial accountability of civil society organisations (A civil társadalmi szervezetek pénzügyi elszámoltathatósága) címmel publikálta saját anyagát 2015 májusában, éppen a migrációs válság kirobbanásának időszakában. Továbbá az Európai Parlament Belső Politikák Főigazgatóságának Költségvetési Igazgatósága: Democratic Accountability and Budgetary Control of non-Governmental Organisations Funded by the EU Budget (Az uniós költségvetésből finanszírozott nem kormányzati szervezetek demokratikus elszámoltathatósága és költségvetési kontrollja) címmel kiadott szakmai anyaga 2017 januárjában jelent meg.
Utóbbi anyagok alapján is az szűrhető le végkövetkeztetésként, hogy még mindig vannak olyan jelentős átláthatósági korlátok Brüsszelben, amelyek akadályozzák a támogatási–finanszírozási adatok értelmes elemzését, és amelyek megnehezítik a megfelelő eljárásmódokkialakítását és azok nyomon követését. Ezenkívül a pontosabb és jobban hozzáférhető adatok az NGO-k támogatása tekintetében nagyban megkönnyítenék a rendellenességek és szabálytalanságok Bizottság vagy más, külső szereplők részéről történő azonosítását.
Még nem tudni, hogy a helyzeten legalább részben változtathat-e „a külföldről finanszírozott szervezetek nyilvántartásának létrehozásáról” szóló tervezett európai uniós irányelv esetleges elfogadása, amelyet Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke az Unió helyzetéről szóló EP-beszédében jelentett be 2022 szeptemberében. A Bizottság érvelése szerint ma szükség van „közös átláthatósági és elszámoltathatósági normák bevezetésére az EU-n kívülről fizetett vagy az EU-n kívülről irányított érdekképviseleti szolgáltatásokra vonatkozóan, hogy ez hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez, és hogy megvédje az EU demokratikus szféráját a rejtett külső beavatkozásoktól”. A tervezett irányelvvel szemben mindenesetre 2023 tavaszán összesen több mint kétszáz NGO, közöttük a Transparency International EU, a Human Rights Watch és az Amnesty International tiltakozott egy közös nyilatkozataláírásával.
Összegző megállapítások
Megállapítható, hogy az Európai Bizottság támogatási rendszerében szereplő szervezetek nem kormányzati szervezetként történő azonosítása – az Európai Számvevőszék megállapításai alapján – nem megbízható. Általánosságban átláthatónak értékelhető az NGO-k által vezetett projektek bizottsági kiválasztása, bár a kiválasztás szempontjai, annak esetlegesen egyoldalú volta nyilvánvalóan kritika tárgyát képezi – és képezheti a jövőben is. Néhány ellenőrzött ENSZ-szerv esetében azonban a nem kormányzati szervezetek kiválasztásának folyamata egyáltalán nem volt átlátható a Számvevőszék szerint, bár ez az összevetés önmagában még nem javítja az EU-n belüli helyzetet.
A nemzetközi és lokális NGO-k uniós finanszírozása kapcsán komoly problémaként említhető, hogy az Európai Bizottság nem mindig gyűjt – és ellenőriz – átfogóan információkat az összes ilyen támogatott nem kormányzati szervezetről. A civil szervezetek által megvalósított egyes uniós projektek közösségi forrásairól szóló információkat ugyan elvileg több rendszerben is közzéteszik, de a nyilvánosságra hozott és ténylegesen hozzáférhető támogatási információk korlátozottak. Amennyiben pedig a Bizottság nem rendelkezik elegendő információval az EU-s források felhasználásáról, ez alapjaiban kérdőjelezheti meg az uniós központi finanszírozási rendszerbe vetett hitet.
Az NGO-k mainál jobb társadalmi elfogadottságához – mint az EU nyugati, mind pedig keleti tagországaiban – elengedhetetlen lépés a közösségi finanszírozás átláthatóságának érezhető javítása, illetve az NGO-k fogalmának és szerepének tisztázása. A hivatalos, illetve intézményi segélyektől és a nemzetközi finanszírozók, üzleti szereplők vagy akár milliárdos spekulánsok magánadományaitól való függés ugyanis felhígíthatja a civil szervezetek azon hajlandóságát, hogy olyan kérdésekben szólaljanak meg, amelyek valóban foglalkoztatják a társadalmak nagy részét. A szervezetek finanszírozási forrásaiban bekövetkező változások mára megváltoztatták funkciójukat, számos NGO legitimációját pedig elszakították a társadalmi támogatottságtól.
A fennálló átláthatósági és az elszámoltathatósági deficit kapcsán mind a nem kormányzati szervezetek, mind pedig az azokat jelentős részben pénzforrásokkal segítő hatalmi központok felelőssége kiemelendő, így az EU (különösen a Bizottság) esetében, miután a kiválasztásieljárások és számos esetben a mögöttes szándék is jobbára megismerhetetlenek maradnak az európai polgárok előtt.
Forrás: Tűzfalcsoport; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS