A rendőri együttműködést koordináló európai uniós szervezet embercsempészés elleni központjának vezetője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva csütörtökön elmondta, az európai hatóságok látókörében legalább 65 ezer embercsempész van jelenleg, kétszer annyi mint három évvel ezelőtt, a migrációs válság kirobbanásának idején – közölte Robert Crepinko.
Crepinko elmondta, adatbázisuk szerint 2015-ben 30 ezer ember foglalkozott embercsempészettel, számuk 2016 végére 55 ezerre emelkedett, majd tavaly elérte a 65 ezret. Főként a Földközi-tengeren keresztül szervezett, sikeres illegális határátlépések számának 2016-ban az olasz, majd 2017-ben a görög partokon tapasztalt jelentős csökkenése ellenére az embercsempészet továbbra is virágzó iparág, az ebből származó bevétel eurómilliárdokban fejezhető ki. A nemzeti hatóságok vizsgálatai azonban egyre több érintett kilétét állapítják meg – mondta el.
Az embercsempészek legtöbbje, mintegy 63 százalékuk európai, akik a Balkán országaiból származnak, 14 százalékuk a Közel-Keletről, 13 százalékuk Afrikából, 1 százalékuk Ázsiából és 1 százalékuk Amerikából.
Kiemelte, a migránsok helyzete rendkívül nehéz. Különösen az afrikaiaké, akikkel rabszolgaságra emlékeztető módon kereskednek. A szóban forgó embertelen állapotok, valamint a kiskorúak és a nők prostitúcióra kényszerítésének felszámolása, valamint a főként líbiai menekülttáborokban tartózkodó több ezer migráns haza-, vagy egy másik biztonságos országba szállítása érdekében Robert Crepinko az érintett afrikai országokkal való szorosabb együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet.
Forrás: MTI; fotó: ekathimerini.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS