A norvég meccsekkel kapcsolatban azt mondta a PestiSrácok.hu-nak Ferenczi Attila futballszakíró és futballhagyomány-kutató, hogy nem látszott a siker előzménye. Most egy egész ország ünnepli a csapatot, és az eredményen túl a játékunk is tetszetős. Az Eb-s szereplésünk is szintén kellemesen meglepte, a válogatottnál jó folyamatokat, profizmust lát, viszont a futsallal pallérozott magyaros stílust igazi kitörési lehetőségünknek tartja.
Hihetetlen focilázban ég a nemzet. Szakértői szemmel is jó, amitől el vannak olvadva a laikusok?
Három különböző stílusú csapat ellen játszott eddig a válogatott, és mindháromnak megtalálta a gyenge pontjait. Ez azt jelenti, hogy adott helyzetekben nem a legjobb megoldást választja, hanem az ellenfél számára legrosszabbat. Az izlandiak elleni meccsen így értünk el Barcelona-szintű labdabirtoklási arányt. A portugálok ellen aránylag jól védekeztünk, habár több cserejátékosunk nem tudja ugyanazt hozni, mint a kezdők. A Nagy–Kleinheisler kettős például a cselekvő, kikényszerítő játékával sokkal több energiát tud belevinni a meccsbe, mint a fejleményekre reagáló, és így a testi erejét sem kihasználó Elek–Pintér kettős. A lényeg, hogy mindhárom ellenféllel szemben megőriztük az arculatunkat, sőt amíg az izlandiak csak bekkelnek, ahogy mondjuk a szlovákok is az angolok ellen, mi megpróbáljuk megtartani és megjátszani a labdát, nem csak fenékbe rúgni, minél messzebb a kapunktól. Ebben sikerült olyan egyensúlyt találnunk, hogy a portugálok hiába birtokolták jóval többet a labdát, nem érződött, hogy alárendelt szerepet játszanánk. Minden egyes mérkőzésen valamit fejlődött a válogatott. Azt is megkockáztatnám, hogy az izlandiak elleni meccsen a bíró jót tett nekünk azzal, hogy befújt egy kamutizenegyest, mert ezzel olyan játékra kényszerítette a csapatunkat, amilyet évtizedek óta nem csinált. A teljes labdabirtoklásnál nemcsak arról van szó, hogy tartjuk a labdát és passzolgatunk, hanem arról is, hogy ha elveszítjük, akkor másodperceken belül visszaszerezzük – ez a mutatónk is nagyon jó volt.
Kleinheisler László megkapta a lehetőséget Storcktól, és a válogatott egyik alapemberévé vált (kép:
MTI / Illyés Tibor)
Évtizedek óta nem csináltunk ilyet, és évtizedek magyar edzők által levezényelt hanyatlása után ezt most egy külföldi edzővel értük el. Ennyi múlik Storckon?
Storck meccselése tanítani való. Az izlandi meccsen remekül szorította a hurkot az ellenfél torkán. Először tükörszélsőkkel játszottunk, aztán a két szélső kiment a saját helyére, és Dzsudzsák már sárga lapokat harcolt ki, és jöttek a beadásai. Ezután Storck becserélt két támadót, és a 4-2-3-1-ről átálltunk 4-4-2-re, majd következő húzásként Szalai behozásával 3-4-3-ra módosította a felállásunkat. Ezzel előbb-utóbb belehajszolta az izlandiakat egy hibába. Azt látom egyébként, hogy az egész Eb-n célravezetőbb a stabil védekezésre és kontrákra, pontrúgásokra berendezkedő csapatok játéka. Az állandó támadásra építő csapatok – spanyolok, németek – nyögvenyelősen boldogulnak.
A mi csoportunkból szintén továbbjutó Izland így lett az Eb másik nagy meglepetése. Nem túl közönségbarát, amit művelnek, de kétségtelen, hogy jól csinálják.
Nekik ül ez az északi favágó stílus, az ő szellemiségükhöz ez áll közel. Izland rácáfolt Mezeyék tézisére, hogy százezer labdarúgóra jut egy nemzetközi szintű játékos, és ezért a tömegesítés felé kell fordulni. A mi rendszerünk önti a pénzt olyanokba, akikből sosem lesz nemzetközi játékos, miközben Izlandnak – ezen tézis alapján – három nemzetközi szintű játékosa lehetne.
Bernd Storck a válogatott edzésén Toulouse-ban (kép: MTI / Illyés Tibor)
Visszatérve a szövetségi kapitányra… Ez ugye nem rögtönzés, amikor például Izlandot így megszorongatja?
Storck jól meccsel, de jól is cserél. Nyilvánvaló, hogy a stábnak vannak meccsforgatókönyvei: mi van, ha mi vezetünk, mi van, ha az ellenfél vezet, mi van, ha nem a jön a gól, mi van, ha későn kapunk gólt, stb. Ez nem ötletszerűség, hanem fel vannak készülve az eshetőségekre, ezért villámgyorsan tudnak dönteni, és beavatkozni a meccsbe. Olykor egy percen múlnak a dolgok, márpedig számunkra teljes újdonságot jelent, amikor egy meccsen múlik minden, és nem lehet a következőn javítani. A válogatottunk amúgy sokkal többet tanult ezen az Eb-n, mintha a szövetségi kapitány két évig játszotta volna vele a selejtezős csoportmeccseket. Itt négynaponta mutatni kell valamit, variálni kell az összeállítással, a taktikával, előre kell gondolkozni. A tudatosságról árulkodik, hogy már minden mezőnyjátékosunk pályára lépett – ez a többi csapatnál nincs így. Sok minden alátámasztja Bernd Storck munkáját, ami viszont sajnos sokat elárul a magyar edzői szakmáról. Ugyanezek a játékosok két és fél éve nyolcat kaptak Hollandiában, most pedig ők az Eb meglepetéscsapata. Bognár György mondása, hogy támadjunk, mert gólt úgyis mindig kapunk – Dárdai viszont egy hét munkájával bebizonyította, hogy úgy össze lehet rakni a védelmet, hogy ne kapjunk. Dárdai a néhány hónapos munkájával sok dolgot megcáfolt a magyar futballban, akár a kondícióra, akár a valós helyzetértékelésre gondolunk. Az Eb-n sincs nyomás a játékosokon, mert nem azt sulykolta Storck, hogy tovább akarunk jutni, hanem azt, hogy játsszuk, amit tudunk.
„A magyar futball egy nagy besúgóhálózat” (kép: youtube.com)
Storck tényleg ennyire jó edző?
Összetettebb kérdés ez annál, hogy ilyen egyszerű választ adhatnánk rá. Külön szakma, hogy milyen edzést tartasz, külön szakma a csapat összerakása, a meccsforgatókönyv előzetes megírása, a meccselés, és persze külön szakma a labdarúgás problémájának a megoldása. Lehet, hogy jól szervezi meg a játékot, de az is lehet, hogy olyan jól teszi egymás mellé a játékosokat, hogy kihozzák egymásból a legjobbat. Ebbe nem látunk bele. Biztos kiragadhatnánk egy-egy szegmensét Storck munkájának, amiből úgy tűnhet, hogy nem ért hozzá, és ez megy is ám. Az edzéseiről kiszivárgó információkat szelektíven hallják meg azok a magyar edzők, akik csak azt akarják leszűrni, hogy rossz az egész. A magyar futball pedig egy nagy besúgóhálózat; ez a megszűrt információ már úgy fut szét, és úgy jut el például hozzám is, hogy a Storck egy hülye, és semmihez nem ért. Összességében viszont azt látjuk – és ez a lényeg –, hogy jól állítja össze a csapatot, jó a forgatókönyv, jó a felkészítés, jól meccsel, és eredmény van. Azt mondhatjuk, hogy Storck, Möller és a stáb többi tagja együtt jó munkát végez. Hogy ebből ki mit és hogyan csinál, abba nem látunk bele, de ha a világbajnok Möller csak hozza a tapasztalatát, már annak is megvan a jelentősége. A magyar edző abba nem is gondol bele, hogy ha az általa lehülyézett Storck ilyen eredményt ér el, akkor az ilyen eredményeket felmutatni nem képes magyar edzők mennyire lehetnek hülyék. Ők csak mutogatnak a saját játékosaikra a kudarc után.
„Az egész folyamatot Szalai indította el azzal, hogy kiborította a bilit, és megszegte a magyar futball két legfőbb szabályát…” (kép: MTI / Illyés Tibor)
A mostani Eb-csapatból sokan ott voltak a reménytelen 8:1-nél is. Ezek a játékosok nem az azóta eltelt bő két évben tanultak meg focizni, viszont valami mást megtanultak, mert mégiscsak helyt állnak az erős nemzetközi mezőnyben.
Megtanulták érvényre juttatni azt a tudást, ami bennük van. Ez talán nem sok, de már nyolcaddöntőt ért, és lehet, hogy nincs vége. Nekünk ez a meccs végképp ajándék, a belgáknak van miért izgulniuk, hiszen ők a titkos esélyesek. Megremeghet az ő lábuk is, itt már sok múlik az apróságokon. Az osztrákok ellen például olyan bíró fújt, akinek a stílusa nagyon feküdt nekünk, ellenben az orosz bíró Izland ellen szétfüttyögte az egész meccset, ami széttördelte a játékunkat. A sokat szidott Szalainak viszont mindenki megköszönheti, hogy ki mert állni a nyilvánosság elé, és el merte mondani, hogy a közvélemény csodákat vár a válogatottól, de rendszeresen odatesznek az élére egy fogalmatlan edzőt. Micsoda frusztráció feszítheti azokat a játékosokat, akik a külföldi klubjaiknál látják, hogy milyen egy igazi edző! Szalai hatására tették oda Pintért, aki magyar szinten az egyik legjobb edző – igaz, a futballkultúránk rendes működése esetén legfeljebb gyenge közepes lehetne –, majd jött Dárdai, végül az ő ajánlására Storck. Az egész folyamatot Szalai indította el azzal, hogy kiborította a bilit, és megszegte a magyar futball két legfőbb szabályát: 1/ Nem harapok bele a kézbe, amelyik etet. 2/ Ne szólj szám, nem fáj fejem. Ez a két íratlan szabály biztosítja évtizedek óta, hogy a magyar futballban ne legyen se szakmai párbeszéd, se minőségellenőrzés. Szalai nyitotta fel az emberek szemét, 26 évesen meg merte lépni azt, amit másnak nem volt mersze. A portugálok ellen ráadásul mindkét Dzsudzsák-gól előtti szabadrúgást ő harcolta ki, és sok hasznos megmozdulása volt. Ennek ellenére csak köpködnek rá.
Amit most játszunk, ez laikus szemmel magyaros játéknak tűnik a lapos, gyors passzokkal. Magyaros foci ez?
Törekszünk rá. Precíz német játékot játszunk, magyaros beütéssel. Ezt hozzák be a játékosok, mert magyarul beszélnek, magyarul gondolkoznak, tehát ők hozzák a magyaros beütést. Az Aranycsapatra viszont – akárcsak a brazil focira, vagy a Barcelonára – a labda helyzetéhez igazított, alakzatbontó és -építő játék jellemző. A mi mostani focink a legtöbb európai válogatotthoz hasonlóan posztokhoz igazított, alakzattartó játék. Ahogy ma a spanyol bajnokságé, régen a mi bajnokságunk különlegessége volt a stílusok harca, hiszen az MTK alakzatbontó és -építő, a Honvéd alakzattartó játékot játszott, a Fradi játéka pedig az erőcsatárra épült, míg a kapocs köztük a játékosság és a szellemesség volt. A Barcelona, a Real és az Atlético is három teljesen különböző stílussal tud ma eredményes lenni.
A magyar válogatott edzése a Belgium elleni nyolcaddöntő előtti napon (kép: MTI / Illyés Tibor)
Európa többsége nem alkalmazza, a magyar focikultúrában viszont belső fejlődéssel alakult ki, és a 60-as évekig szerves része volt az alakzatbontó és -építő játék, amely nem a posztokhoz ragaszkodik, hanem mindig a labda körül alakít ki létszámból, lendületből vagy helyezkedésből eredő fölényt. Számunkra azért lehetne ez kitörési pont, mert másoknak különleges, a magyar focistához viszont szellemileg közel áll. Ezt kellene ötvözni a cselezőkészséggel, ami az Eb-n amúgy jól szereplő válogatottunknak sem erőssége. A magyarok kicselezős focijából az edzőképzésünk a 70-es évek óta kipasszolós futballt csinált. A futsalra oda kellene figyelni. A futsaledzőink jobbak a nagypályás edzőinknél, sokkal jobban odafigyelnek a részletekre, és a játékosok szellemességének, cselezőkészségének, helyezkedésének és mozgásának kialakításában is óriási szerepe lehetne a teremfocinak.
kép: ulloi129.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS