Összesen 1008 darab mécsest gyújtottak meg a református hívek Sólyban, az 1008 éves műemlék templomnál, István és Koppány csatájának helyszínén. A helyi egyházközség minden évben november 2-án így emlékezik halottaira és az ősökre. A reformáció 500. évfordulója apropóján az Ezer mécses éjszakáján Bikádi László Károly lelkész azt mondta, Európa gyökerei keresztények, de ha azt nem ápoljuk és nincs keresztény jelenünk, akkor Európának keresztény jövője sem lesz, vagy nem olyan, amilyet elképzeltünk.
Nyolc éves hagyomány a Veszprém megyei Sóly községben, hogy Halottak Napján, miután besötétedik, a református hívek összegyűlnek a helyi református templomban – az ezer éves sólyi templomban – és mécseseket gyújtanak. Pontosan annyit, ahány éves a műemlék templom. A lángoló kis mécsesekkel körberakják a szószéket, a templom épületét és a templomhoz vezető utat.
A megemlékezésen Bikádi László Károly sólyi-hajmáskéri református lelkész emlékeztetett, kettős jubileumunkra. A reformáció idén 500 éves, 500 éve tűzte ki kiáltványát Luther Márton a wittenbergi templom kapujára és 450 éves a magyar protestantizmus.
Úgy gondoljuk, ilyenkor még fontosabb, megemlékezni arról, hogy ez a templom végigélte a reformációt és végigélte a magyarság történelmét. Azok az emberek, akik a halottaink, akikre visszaemlékezünk ebben a kis templomban, akár reformátusok, akár katolikusok, részei annak az örökségnek, amit mi fontosnak tartunk – mondta a lelkész.
Hozzátette, ha az ember nem ápolja a gyökereit, ha nem őrzi a múltját, akkor nem lesznek ágai, hajtásai és nem fog termést sem hozni.
Az ősök hitét őrizni a legfőbb feladatunk. Nem elég arról szólni, hogy Európának keresztény gyökerei vannak, mert ha nincs keresztény jelene, akkor jövője sem lesz. Néhány évtized múlva nem lesz Európa, vagy nem olyan lesz, amilyennek elképzeltük, amilyennek szeretjük – jelentette ki Bikádi László Károly.
A sólyi református lelkész szerint kötelességünk méltón őrizni azok emlékét, és az ő hitük szerint cselekedni, akik a vérüket adták Magyarországért. Mint mondta, az ezer mécses fénye egy apró fénysugár, amivel az emberek fejében is szeretnének világosságot gyújtani, hogy felismerjék, tudatosítsák, hogy őseink számára fontos volt a keresztény hitük. Készek voltak az életüket áldozni érte. Nem Európát akarták építeni, nem a nagyvilágot akarták építeni, hanem a keresztény Magyarországot és ezt hagyták ránk örökül, hogy vigyázzunk rá!
Akiben nincs meg egyszerre a hit és a hazaszeretet, arról azt gondolom, hogy elveszíti a jövőjét is és el fog kallódni, oda fog jutni, ahová az a német miniszter, aki a minap ünnepélyesen bejelentette, hogy házasságra lépett vele azonos nemű élettársával. Ez nem keresztény gondolkodás, ez nem egy keresztény Európa felé vezető út. A történelem viharai mindig elsöpörték azt a fát, amelynek nincsenek gyökerei – fogalmazott a tiszteletes.
Fotók: PS/Füssy Angéla
Facebook
Twitter
YouTube
RSS