![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/jatszoter_MTI.jpg)
Az elnéptelenedés szempontjából veszélyeztetett magyarországi települések mintegy felében, 1200 helységben sikerült megállítani a népességszám csökkenését a Magyar falu program indulását követő majdnem négy évben – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Gyódon csütörtökön.
Gyopáros Alpár a baranyai községnek a Magyar falu program támogatásával épült játszóterénél tartott sajtótájékoztatón utalt rá, hogy a kistelepülések több mint fél évszázada az országos népességszámnál nagyobb mértékben veszítenek népességükből, az Orbán Viktor által 2018-ban bejelentett, és 2019-ben indult Magyar falu program nélkül belátható időn belül több száz települést fenyegetett volna a teljes elnéptelenedés veszélye.
Statisztikai értelemben a legfontosabb cél az volt, hogy a népességszám-csökkenést megállítsák a kistelepüléseken, de arra senki sem gondolt, hogy ilyen rövid idő elteltével 1200 település lesz, ahol folyamatosan nőni fog a lakosság száma
-tette hozzá. Jelezte, az a feladatuk, hogy a többi “népességszám-csökkenéstől szenvedő” településen is sikerüljön a kedvezőtlen trendet megfordítani.
Forrás/fotó: MTI
Logikus
2024-08-15 at 20:50
Ez jó hír, reméljük idővel az összes magyar településen sikerül megállítani a népességfogyást.
apro_marosan_petergabor
2024-08-15 at 20:30
Ez a legfontosabb hír, és a legjobb is!
I. Talpra magyar!
2024-08-15 at 19:53
Nagyon érdemes a minél több gyermeket vállaló gyermekes szülőket támogatni és nem az idegen lusta élősködő gazdasági migránsokra költeni a milliárdjainkat. Ma megbeszélésem volt egy német Úrral aki azt mondta hogy német népnek vége és a kezével közbe egy keresztet mutatott. – Hát Gyurcsányéktól kezdve Cseh Katalinéken Gyöngyösiéken drogos Szabóéken komjátiéken Tordaiéken át egészen M. Péterékig ezt akarják.