Ha a magyar emberek a nemzeti konzultációban részt véve a kormány céljait támogatják, akkor a mindennapjaikat rendkívüli mértékben és pozitívan érintő döntések születhetnek – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerdán, Pécsen.
Menczer Tamás – aki egyben a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője is – a nemzeti konzultációról szóló pécsi fórum előtt tartott sajtótájékoztatón közölte: azért kérdezik meg ismét az embereket, mert “a válságok korában” különösen fontos, hogy “egyetértési pontokat alakítsunk ki és erőt mutassunk”.
Hangsúlyozta: a magyar embereknek maguknak kell dönteniük sorsukról, mert különben más fog dönteni helyettük. Az ország előtt ugyanis szerinte két út áll: az egyik az, amelyet Brüsszel és “Brüsszel magyar csatolt részei szánnak” Magyarországnak. Ezek a rezsicsökkentés eltörlésével, az adók emelésével, a 13. havi nyugdíj eltörlésével, a multik és a bankok adójának megszüntetésével járnának – vélekedett.
A kormány és a kormánypártok viszont más utat ajánlanak – hívta fel a figyelmet -, annak a 21 pontos akciótervnek a végrehajtását, amelyet a kormány a gazdasági semlegesség elve mentén dolgozott ki a magyar emberek számára.
Mint mondta, a kormány tervei szerint a jövedelmeket, a béreket jelentős mértékben emelni fogják, így a következő három évben az infláció fölött, átlagosan 12 százalékkal nőhet a minimálbér, míg a szakmunkás minimálbér jövőre 7 százalékkal emelkedik. Bevezetik a munkáshitelt, azaz a 10 évre kamatmentesen igényelhető 4 millió forintos szabadfelhasználású kölcsönt, továbbá megfizethetőbbé teszik a lakhatást, bővítik a kollégiumi férőhelyeket és lakhatási támogatást vezetnek be. Emellett megvédik és állandósítják a 13. havi nyugdíjat, valamint megduplázzák a családi adókedvezményt – sorolta.
A többi között e célok elérése érdekében is szükség van a részvételre a konzultáción, hiszen
Orbán Viktor és a kormány tagjai akkor tudják a magyar érdeket igazán erősen és eredményesen képviselni, ha azt látják mindenhol, legfőképpen Brüsszelben, hogy a magyar emberek ott állnak a kormány és a kormánypártok mögött
– hangsúlyozta a politikus.
Őri László, a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke, a Fidesz-KDNP helyi választókerületi elnöke felidézte: az elmúlt években a Covid és a háborúk miatt jelentősen “megváltozott a világ körülöttünk”, egy ilyen időszakban pedig különösen fontos annak az “iránynak a meghatározása és megőrzése”, amely minden fejlődés záloga.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzeti konzultáció segítségével egyetértési pontok jöhetnek létre az emberek, valamint a kormány között, ezért minden baranyait arra buzdított, hogy töltse ki és küldje vissza a konzultációs íveket papír alapon vagy online.
Forrás, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS