Az Egyesült Államok budapesti nagykövete 1956-os tematikájú, saját nagykövetsége által szervezett kiállítást nyitott meg a Mai Manó Galériában csütörtök este. Bell párhuzamot vont a magyar forradalom menekültjei és a mai, európai migránsválság között, de leginkább az derült ki, hogy csak addig létezik a hasonlóság, amíg az ezt hirdetők nem kapnak egy-két kényelmetlen keresztkérdést.
1956-os magyar menekültekről lőtt sorozatok hatvan évvel ezelőttről, mind-mind az Associated Press (AP) munkatársainak fotói: magyarok összezsúfolódva osztrák menekülttáborokban, emeletes ágyakon, magyarok a reptéren nemzetiszínű szalaggal, amint Amerika felé veszik az irányt. Amerikai menekülttáborban a parancsnok magyar könyveket helyez el a társalgó polcán 1956. november 20-án: másnap érkezik az első adag magyar menekült Ausztriából. Hálaadás-napi pulykát vágnak fel, nagyon örülnek, új élet és így tovább. A kiállítás összességében finom utalás az amerikaiak részéről arra, hogy ők befogadták a magyar menekültek tízezreit, emberségesen bántak velük, bezzeg a magyarok most… Mindezt Colleen Bell beszéde is megerősítette, amikor párhuzamot vont az európai menekültválság és a bevándorlókat megbecsülő Amerika között.
Igaz, hogy ezt a kérdést az EU eljárásainak megfelelően kell megválaszolni, de mindenkit arra bíztatok: gondolkodjon el azon, milyen csodálatos teljesítményekkel járultak hozzá az Egyesült Államok kultúrájához azok az amerikai magyarok, akik 1956-ban menekültként érkeztek.
A Mandiner kérdésére, hogy miként lehet összehasonlítani a Magyarországról Amerikába menekülő ötvenhatosokat a ma Európa felé tartókkal, Bell elismerte, hogy teljesen más a történelmi háttér, ugyanakkor hasonlóságnak nevezte, hogy ma is vannak, akik kivégzés, erőszak, extrém körülmények elől menekülnek. Felidézte, hogy a képek azt mutatják, amikor az amerikaiak segítettek a magyaroknak, és befogadták őket, majd jelezte, hogy az Egyesült Államok most is 30 ezer menekültet fogadott be. A felvetésre, hogy Európában milliós nagyságrendű migráns jelent meg, csak felsorolta a közhelyeket a kihívásokkal teli, bonyolult helyzettől a közös megoldáson át a közös felelősségvállalásig.
Az interjú azon a ponton szakadt félbe, amikor megkérdezték Belltől, hogy miért csak a Közel-Keletről fogad be menekülteket az USA, Európából miért nem viszik őket magukhoz repülőgéppel, ahogy az ’56-os magyarokkal is tették. Ekkor a nagykövetség munkatársai szóltak közbe, hogy az amerikai jogszabályok nem engednék, amit 1956-ban még engedtek, ráadásul a nagykövetnek is hirtelen más dolga akadt az interjú helyett.
Így végül nem derült ki, pontosan mik is a hasonlóságok az 1956-os és a mostani menekültválság között.
(Az eredeti cikk és benne az interjú a mandiner.hu oldalon olvasható.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS