A luxemburgi Keresztényszociális Néppárt színeiben az Európai Parlamentbe jutott Frank Engel szerint a migráció ügyében „nem az a kérdés, hogy kötelező-e a rendszer, hanem az, hogy automatikus legyen”. A politikus az M1-en kedd este sugárzott interjúban arról is beszélt, hogy „vannak országok, köztük Magyarország is, amelyek nem akarnak részt venni abban, hogy közös megoldás szülessék” a problémára.
Frank Engel, aki az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) tagjaként októberben azt javasolta, hogy jöjjön létre olyan uniós testület, amely egy kötelező és állandó migrációs kvótamechanizmusért felelne a kontinensen, azt mondta, a korábbi rendszerben Magyarországnak körülbelül 1250 embert kellett volna befogadnia, ennyi „érkezését észre sem vették volna”, hiszen „a kommunista időkben ennél jóval több migráns érkezett jóval furcsább helyekről”. Engel hosszú távon nem tartja működtethetőnek azt, hogy egy ország senkit nem akar befogadni. Miniszteri szinten is egyértelművé fogják tenni ezt a politikusok, különösen azokból az országokból, ahová sokan érkeznek, vagyis a frontországokból és a célországokból – mondta. Példaként az ukrajnai konfliktus súlyosbodásával riogatott, miszerint Magyarországnak is jól jönne, ha létezne olyan rendszer, amely alapján ha a menekültek száma elér egy bizonyos szintet, az ország kérheti a többi tagország segítségét.
„Nem az a kérdés, hogy kötelező-e a rendszer, hanem az, hogy automatikus legyen”
Frank Engel szerint kvótaügyben „nem az a kérdés, hogy kötelező-e a rendszer, hanem az, hogy automatikus legyen” – ez egybecseng a „Soros-terv” felső határ nélküli befogadásra törekvő pontjával. Azt mondta, nem befogadni a menekülteket, nem európai magatartás. Nem lehet európai ország az, amely nem fogad be migránsokat. Úgy fogalmazott: „mindannyian migránsok voltunk”. Arra is kitért, hogy hazája 1956 után sok magyar fogadott be, megjegyezve, „hosszú távon a kerítések nem jelentenek megoldást”. Teljes mértékben egyetért azokkal, akik azt mondják, hogy „meg kell védenünk a határainkat” – jelentette ki, ugyanakkor a „Soros-terv” határok lebontására vonatkozó részével összhangban arról beszélt, a migránsáradat nem a kerítés vagy „a félelmetes légkör” miatt állt meg, hanem azért, „mert vége lett”.
Nincsen kohéziós pénz migráns nélkül
Szerinte a kohéziós alapok forrásainak csökkentésénél reálisabb megoldás, hogy azt az államot, amely nem kívánja befogadni az érkezőket, további hozzájárulásra kötelezhetnék azon erőfeszítésekhez, amelyekkel „a világ stabilizálásához kívánna hozzájárulni az EU”. Ez azt jelentené, hogy azon sokmilliárdos összeg egy részét, amelyet Magyarország vagy Lengyelország kapna az uniótól, az EU visszakérné, hogy kiegészíthesse a fejlesztési programokat máshol támogató alapokat – mondta. Ez megint csak egybecseng a Soros-tervvel, amely forrásokat vonna meg az ellenkező országoktól, miközben a kohéziós alapok nem köthetők a kvótarendszerhez.
Guy Verhofstadthoz hasonlóan is Frank Engel is támadta a nemzeti konzultációt. Szerinte a szolidaritás uniójában elfogadhatatlan, hogy megerősítsék az emberek félelmeit. A luxemburgi képviselő úgy véli, a kvótadöntés nem lesz végrehajtható, ha egyes tagállamok egyáltalán nem akarnak részt venni benne, ezért többségi döntésra van szükség a többiek részéről, az ellenkező tagországokkal pedig komolyan kell tárgyalni.
Mert az ellenkezés nem csupán egyetlen döntésre vonatkozik
– lengette be Frank Engel.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS