Találkozó a Déli pályaudvar egyik eldugott, összecsikkezett, széthugyozott sarkában. Késésben vagyok most is, mint általában. A tömegből kiválva pillantom meg az emberek között rejtőzködő, első ránézésre jelentéktelen prolialakot (olyat, aki épphogy kiemelkedik a kőbányai kocsmarezervátumok szürke arctalanságából). Közelebb érve – ahogyan a tömeg elszublimál – egy kistérségi Lenin, a viharsarok anarchistáinak bájával sandán mosolygó, de virulens férfit, a Ho Si Minh-ösvényről ábrándozó poszthatvannyolcas alakot látok, a félművelt alvilág démonjainak bálványát. Arcközelbe érve inkább tűnik egy örökké varjúhangon károgó csurkista népi értelmiséginek, valami szívhatatlan rózsaszín női cigit indiánmódra pöfékelő népi mozgalmárnak. Olyan arc ez ugyanakkor, aki bármelyik rendszerváltás előtti magyar film jobb sorsra érdemes mellékszereplője is lehetne akár, ha nem Farkas Attila Mártonnak hívnák, aki tulajdonképpen ezek közül egyik sem. Ő a rejtőzködés nagymestere, Puzsér Róbert Buddha-pedellusa, ha tetszik: sith-mestere; az FKGP, az LMP alapító tagja, az egykori Indymedia szerzője, a szélsőközép-mozgalom így-is-úgy-is igazmondója, nyughatatlan kritikus, a 24.hu és a mai Magyar Nemzet állandó szerzője. Gyanakodva néz rám. Talán több okból is. Vagy csak azért, mert késtem. Amiért nem kérek bocsánatot még most sem. Kezet fogunk. Zavartan rágyújtunk. Beszélgetni kezdünk.
Az értelmiségről fogunk beszélgetni. Remélem, nem hozlak ezzel zavarba. Arról, hogy miként vált jelentéktelenné, idegenné ez a kaszt a világban. In medias res. Azt tudjuk, hogy a forradalmak utáni értelmiség esetében a világ megismerésére tett fáradságos munka nem találkozott az uralás vágyával és eszközeivel, azaz az ideológia, az ideológia-gyártó papi kaszt, az értelmiségi lefegyverezte magát tapasztalatlanságán keresztül. Ezért verik magukat a földhöz, hisztériáznak, kétségbeesetten moralizálnak ma, amikor olyan tapasztalat-vezérelt, az úgynevezett néplélekből alászálló figurák új, követhető kultuszt, új archetípust építenek föl. Ilyen “alászálló figura” szerintem Orbán Viktor is. Mit gondolsz, meddig terem fű az “alászálló figuráknak”?
A papság és nemesség lehanyatlásával, a felvilágosodás idejére jött létre ez a kaszt, ahogy te nevezed. Amikor az írók és a költők elkezdtek hatni a közéletre, a politikára. Az értelmiség lényegében a polgárság papsága és nemessége. De fontos kérdés, hogy milyen értelmiség? Nálunk ugyebár van a balliberális meg a jobboldali. A jobboldaliaknak most áll a zászló, nem hisztiznek. A liberálisok viszont elveszítették a pozícióikat. Tudod, van ebben az egészben egy kis rejtett osztályharc is ám. A vidéki, elsőgenerációs értelmiségiek kiszorították a többgenerációs városiakat. Ami bizony nem is lenne baj, sőt. Rendkívül irritatív számomra a belpesti liberális szalonértelmiség arisztokratizmusa, affektálása. Mindig is utáltam, ahogyan a párbeszéd-képtelenségüket is. Egyáltalán nem baj, hogy megjelent a vetélytárs. A baj az, hogy ez az első generációs jobboldali értelmiség elfelejtette, honnan jött, és már büdös neki a nép, és magát egyfajta új nemesnek képzeli, ami még a mindenféle középkori feudális nosztalgiákban is megjelenik, miközben van egy olyan gyanúm, hogy a belbudai középosztálybeli jobboldaliak titokban lenézik, parvenünek tartják őket, csak van egy osztályokon átívelő érdekszövetség köztük. Tisztelet a kivételnek persze. Amúgy archetípust nem lehet felépíteni, az saját magát jeleníti meg a dolgokban, számomra meg semmi remény nincs, minthogy igazából sose tartoztam sehova.
Hol veszett el a tapasztalatra, a valóságra való igénye az értelmiségnek?
Hogy globálisan hol, fogalmam nincs. A magyar liberális értelmiségnek a ’90-es években, amikor véleménymonopóliummal bírt, és most képtelen megemészteni, hogy annak vége. És nem csak azért, mert a Fidesz felvásárolta a sajtó nagy részét, hiszen még mindig több az ellenzéki sajtó, mint az ő regnálásuk idején, ami ha maradt volna, én biztos nem írhatok publicisztikákat országos lapokba és nem pofázhatnék a Puzsér műsorában, mert neki se lenne műsora; hanem azért, mert jött az internet. Az az igazi konkurencia, nem a jobboldal. A jobboldali értelmiség még azt hiszi, örökké fog tartani ez a helyzet. Hát nem fog. Minden múlandó, ahogy Buddha mondta volt.
A sikertelenség szüli a fanatikust?
Én sikertelen csávó vagyok, mégse vagyok fanatikus. A sikertelenség nem a fanatikust szüli, hanem a depresszióst. A butaság szüli a fanatikust. Erős hit, kevéske értelem. A legrosszabb konstelláció.
A megvásárolhatóság menedéket jelenthet?
Nem. Inkább kiszolgáltatottságot. Ha ugyanis megvesznek, akkor csicska leszel. Megéri? Én csak olyat írok, amit őszintén gondolok. Hála istennek nem cenzúráznak. Azt mondták, nem baj, ha ők se értenek velem egyet, sőt, legyek megosztó, csak olvassanak. Ez szerencsés eset. Jót tett a ballib sajtónak a véleménymonopólium megszűnte, lehet szabadon beszélni, egymást is fikázni.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Az ideológiák alkonyát éljük. Mi történhet a baloldallal most, hogy felzabálta a kései kapitalizmus emésztőrendszere és teljes mérétkben komformizálva lett a forradalom? Hol és miben találhatja meg az új forradalmi magot? Megjegyzés: az iszlám szimmetriája, mintha vonzaná, ugyanakkor taszítaná is.
Az ideológiáknak nem az alkonyát éljük, azok már az örök éjszakában nyugosznak. Kvázi-ideológiák, összetákolt ad hoc ideológiák vannak. Meg érdek-ideológiák. Nézd meg akár a hazai pártokat. Úgy gyúrják az ideológiájukat, ahogy a napi sajtó vagy a helyezkedés, a szavazatfogás megkívánja. Az egyén meg összeszed mindenféle limlomot a netről, kiszemezgeti magának, ami éppen neki tetszik, aztán csinál egy egyszemélyes ideológiát. Baloldal meg iszlám? Miféle szimmetria az olyan, hogy egyfelől a feministák: virtuálisan meglincselnek olyanért is, ha csak a véleményed más mondjuk a zaklatásról és az erőszakról, mint most Matt Damont, közben meg a kultúrák egyenrangúságáról beszélnek, amibe a kőkeményen nőelnyomó, brutálisan patriarchális kultúrák is beletartoznak, mint az iszlám, de amúgy nem csak az iszlám. Szerintem a baloldal ebbéli megzavarodását a régi keresztényellenessége is motiválja. Az osztályharcnak annyi, de ez azért megmaradt. A baloldal a fizika törvénye szerint a legkisebb ellenállás irányába megy, és ugye a környezetvédelem egy lehetetlen ügy, mert ahhoz a fogyasztói társadalmat és vele az összes ipari és egyéb lobbikat kéne kiiktatni; a régi munkásosztály és vele az osztályharc megszűnt, hát marad a gender meg a politikai korrektség. Az mozgósít. Mármint Nyugaton, ahol sok a bevándorló, nagyon emancipáltak a nők, és a különféle nemi kisebbségek is tényezők a kultúrában. Praktikus ok, nem ideológiai, még ha vannak is fanatikusok.
Ma mintha a papok vennék vissza az értelmiség szerepét. És, mintha a „kimondott szó súlya” is visszatért volna, lásd: gender és az iszlám.
Na ez jó. Hogy a vallási fundamentalizmus megerősödésével újra a papok jelennek meg a színtéren? Mintha kezdenék felülírni a felvilágosodást? Persze igazán felülírni nem lehet, mert a gender például ennek a végterméke. A totalitárius rendszerekben a szónak mindig van súlya, azért akár lesittelés, munkatábor ne adj’Isten tarkón lövés is járhat. Én ugyan már csak a szocializmus vége felé lettem nagykorú, és a Kádár-rendszer nem említhető egy lapon mondjuk az akkori Albániával vagy a szomszéd Ceausescu-féle Romániával, de még ott is átéltem a szó súlyát. Emlékszem a szamizdatokra, aminek birtoklásáért ugyan nem járt börtön, de megfigyeltek vagy kirúgtak a munkahelyedről, illetve nem mehettél egyetemre. Vagy akár a nem tiltott, de kiadatlan, vagy beszerezhetetlen irodalmakra, például Hamvas Béla írásainak gépelt változataira. Akkoriban egy nehezen beszerezhető szöveget birtokolni is erény volt. Hú te, neki megvan ez meg az! Ennek vége. A neten olyan dolgok érhetők el ingyen, amiért annak idején nagyon sokat adtunk volna. Hogy az iszlám? Ja, igen, ott aztán van súlya a szónak, nem úgy, mint a mi szószátyár műanyag világunkban, ahol a kommenthuszárok álnéven, minden következmény nélkül randalírozhatnak. De végül is a gender is tesz azért, hogy súlya legyen. Itt volt a #metoo kampány, írtam róla több cikket is. Na ott is van súlya a szónak. Beszólsz egy csajnak, vagy teszel egy illetlen ajánlatot és mehetsz a levesbe, ha valakinek ez az érdeke. Vagy akár csak ha rossz szavakat használsz. Mondjuk nálunk ez még annyira nem terjedt el, hála a pártodnak, ami az országot a 20-ik században tartja, bár a gendert vagy a píszít tekintve magam se kívánom a 21-ik századot.
Végül melyik fog győzni? A nemzeti, szűkebb értelemben az egyéni érdekek, az egyén, az autonómia, vagy a totalitás?
Van egy olyan gyanúm, hogy a totalitás. Az emberiségnek át kell esnie a különféle gyerekbetegségeken. Bár volt egy francia forradalom jakobinus terrorral, a bolsevizmust nem élte át a Nyugat. Most egy nagyon szublimált módon, de megjelent. Ez a kulturális balosság. A legrémisztőbb benne, hogy olyanfajta zsarnokság, ami nélkülözi a diktátort. A politikai korrektség és hasonlók révén mindenki a saját Sztálinja, Maoja, Enver Hodzsája lesz. Hacsak nem a Trump-féle trolldemokrácia kerül ki győztesen. De az meg a másik fele a dolognak. Autonómia? Már a facebook által is pusztul az autonómia tere.
Pár napja Lengyel László az ENSZ-csapatok megérkezését vizionálta, Magyarországra, és a „kék-sapkások” kulturális, szellemi stb. fölényéről beszélt. De kitért a sokkhatásra is, ami a béke kék angyalait érné, ha megérkeznének a Homo Orbanicus letarolt, lezabált ugarára. Ezt a direkt öngyarmatosítást milyen kétségbeesés szülte meg?
Nem a kétségbeesés szülte, hanem a sok évszázados kulturális minta. Az a gondolkodásmód, hogy nekünk egy nagyobb egységhez kell tartoznunk, és mindent átvenni, utánozni, szervetlenül a társadalomra erőltetni. És akkor mi is Nyugat leszünk, vagy épp az aktuális centrum. Mekkora baromság. A Nyugat nem utánzás révén lett Nyugat, hanem az autonóm gondolkodás és a kreativitás, a kezdeményezés révén. Ami pont, hogy nem utánzás. Az intézmények vagy szokások átvétele oké, csak hozzáigazítva az itteni kultúrához. Adaptáció, nem majmolás. Lengyel László inkább kétségbe esik. Szegény liberális értelmiség. Milyen paraszt és jobbágy is ez a magyar nép, hogy képtelen volt megérteni a magasztos neoliberális eszméket, és képtelen volt felfogni, hogy a privatizáció, egész ágazatok elkótyavetyélése, a devizahitelek, a megszorítások, és a többi az a modernizáció, a nyugatosodás maga. A magyar nép bezzeg az állami csöcsön szeret lógni, nem elég felnőtt, nem önálló, nem szereti a versenyt. Mondta az a liberális értelmiség, ami amúgy szintén nem a piacról élt, hanem sok esetben állami csöcsön lógott, és ugyanúgy mutyizott és bratyizott, mint a jobboldal. A NER a harmadik magyar köztársaság egyenes következménye, történeti gyökerű, társadalomfejlődési szakasz. Ha Orbán meg se született volna, és a Fidesz megmarad liberális pártnak, akkor is ez történik, csak mások csinálták volna meg.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Miféle tudatállapot ez?
Mármint a liberális értelmiség tudatállapota? A sértődött elkényeztetett úri gyereké? A torzulás is olyan. Meg a nép állandó lenézése. Mind a két oldalon, csak más formában. A jobboldalon olyan bugris kisnemesi módon, uradalmi intézős módon, a balliberális oldalon meg olyan finnyogós arisztokratikus, szalonokból szemlélődős módon. A magyar nép mindig akkor józan, bölcs és megfontolt, ha ránk szavaz, és akkor jobbágy, elmaradott, éretlen, „nem nép, csak lakosság”, ha a másikokra. És persze mindkét oldalon marxista meg kommunista az, aki a szociális problémákról, egyenlőbb elosztásról, igazságosabb társadalomról meg hasonlókról csak pisszenni mer. Uncsi.
A rendszerváltás után nem felszabadultságot, erőt kellett volna érezni és korán cselekedni?
De igen, csak nálunk elmaradt az igazi rendszerváltás. Például máig nem hozták nyilvánosságra az ügynökaktákat, a hálózatot mindegyik kormány átvette, és csak politikai zsarolásra használták, ki volt III/III-as besúgó. Már az első parlament tele volt velük állítólag. És ez csak egy dolog a sok közül. De a magyar társadalom, ami nagyon jól érezte magát Kádár alatt, nem akart itt rendszerváltást, az egy értelmiségi cucc volt. Ennél még durvább, hogy a baloldalnak nevezett akármi csinálta meg a kapitalizmust, amikor a spontán privatizáció idején a késő-kádári technokrácia szépen lenyúlta vagy eladta a nép vagyonát. Ez volt a harmadik magyar köztársaság nyitánya. És most a ballib oldal azon csodálkozik, a magyar nép miért nincs felháborodva Mészáros Lőrincen. De ennek volt egy olyan következménye is, hogy a balos indulatok a jobboldalon jelentek meg és törtek ki 2006-ban. Amikor amúgy a zavargások zajában senki nem figyelt oda, hogy csöndben eltűnik ötvenmilliárd a négyes metró építése közben.
Mitől maradt cselekvőképtelen a rendszerváltás után azonnal – és a bizonyos „hatalomátmentés révén” újból – hatalomba kerülő politikai elit? A kérdésemre kérdéssel válaszolva: ez a hazugság lepleződött le Őszödön? Tényleg katarzis volt ez?
Őszöd, mint katarzis? Ugyan. Katarzis az ’56 volt, két hétig. Még a rendszerváltás se volt katarzis, legfeljebb az olyan hülyéknek, mint én, akit antikommunistaként neveltek, meg hittem mindenfélében. Őszöd csak a gyújtózsinór volt, a robbanás már készülődött. A társadalom nagy részének egészen egyszerűen elege lett nemcsak Gyurcsányból, hanem a rendszerváltás utáni időszakból en bloc. A ballib oldal bukásába sok minden közrejátszott. Az akkori gazdasági világválság is. Meg az olyan kedves dolgok, mint a devizahitelek.
A Független Kisgazdapárt egyik alapító tagjaként, hogyan élted meg a taxisblokád ólomnehéz óráit?
Akkor már nem voltam tagja az FKGP-nek. Akkor léptem ki, amikor jött Torgyán, de nem miatta, ez csak időbeli egybeesés volt, hanem mert nagyon rossz közeg volt, állandó balhék, rengeteg unintelligens ember. Nem tudtam hirtelen hová tenni a taxisblokádot. Inkább érdekes volt, mintha kívülről láttam volna. Nekem csak utólag jött az, hogy ez egy puccskísérlet volt az Antall-kormány ellen.
Az LMP-be is rendszerváltó indulattal érkeztél?
Annyira már nem. Schiffer András hívott meg, mert ismerte az írásaimat az Indymedia nevű, már rég megszűnt zöld-balos orgánumból, és bírta őket. Nekem nagyon tetszett, hogy egy olyan baloldali párt alakul, ami radikálisan szakítani akar az MSZP-féle elvtelen, neoliberális álbaloldallal, ráadásul a számomra legfontosabbat: a természeti környezet védelmét teszi meg fő profiljának, és a liberalizmusból és a konzervativizmusból is átvesz jó dolgokat. Persze a jobboldal azonnal terjeszteni kezdte, hogy ez az új SZDSZ, a balliberálisok meg, hogy ez egy Fidesz által létrehozott párt. Na ez jellemző: a fő ellenség nem a szembenálló, arra szükség van a saját tábor mozgósítása végett, hanem ami kívül van a kétosztatú szisztémán. Ami új, az a veszélyes. Persze nagyon naivak is voltunk, végül is nem jött be a kísérlet, és nem a két nagy politikai oldal áskálódása miatt, hanem mert kiderült, hogy ez a népies-urbánus, „kuruc-labanc” kettősség itt is megvan. Bennünk, csináljunk bármily újat, mert ezek évszázados minták.
Schiffert sokan kedvelik ideát. Egy létező karakter. Miért hagyta magára az LMP-t? Nyomasztó látni azt, ahogyan a Szél-Hadházy-Werber vonalon szétverik a maradék hitelüket.
Tán őrizője vagyok én atyámfiának? Ezt tőle kéne megkérdezni. Talán azért, mert belátta, hogy az évszázados minták és azok tudatos kihasználása a politikai-gazdasági elit részéről, lehetetlenné tesz egy olyan kísérletet, mint az eredeti LMP. Szél Dettit egy bátor, karakán csajnak tartom, bár nem az én politikai vonalam, gondolok itt a feminizmusra. A kerítésbontás meg egy kampánytrollkodás, Orbán is volt annyira Soros-ösztöndíjas, mint ő. Persze annyira nem ismerem. Hadházyról nem tudok semmit, sose találkoztam vele, amit tudok, azt a tévéből tudom. De ha szidjátok őket, máris szimpik. (nevetés)
Mitől maradtak meg, mitől konzerválódtak a régi traumák okozta sérülések? Engedd meg, hogy egy egykoron blaszfémia-közeli párhuzammal éljek. Izraelben a cionisták, minden sértettség ellenére, néhány év alatt építettek fel egy országot a sivatagban.
Na, ez egy jó kérdés. Fogalmam nincs. Túl egyszerű lenne azt mondani, hogy a politikusok konzerválják a traumákat, hogy kihasználják védekezésre, mindenféle dolgok megideologizálására, ellenségképzésre meg hasonlókra. Persze ez így van, de nem a politikusok csinálják meg a társadalmat, az ő udvari értelmiségijeik meg pláne nem, hanem fordítva: a társadalom termeli ki a maga elitjét. Az elit inkább csak kihasználja a traumákat, azt, hogy a sebek nem gyógyultak be. De hogy miért nem, azt nem tudom. Talán külső okai vannak, a nagyhatalmi játéktér és a nemzetközi munkamegosztás, ahol Magyarországnak mindig megvolt a kijelölt helye.
Mit gondolsz a szabadságharcos létező mítosza, a mai újhullámos jobboldali emlékezetpolitika alapmotívumai jelen vannak – ezoterikus elhajlással élve – a „néplélekben”? Ha, igen akkor talán a jobboldali értelmiség még sem csak „uralja” a népet, nem? Bár ennek vannak más jelei is. Egyáltalán és általában is, nem moralizálsz te túl sokat?
A szabadságharcos minta, nevezzük „kuruc” mintának, ugyanolyan régi, mint a másik, amit említettem, az utánzó, birodalmakba tagolódó „labanc” minta. A gyökereik öt évszázaddal ezelőttre mennek vissza, a köznemesi és főnemesi pártok közti küzdelemig. Egymás nélkül nem léteznek, egymásból táplálkoznak, mindkettő a másikkal való riogatás révén mozgósít. És mindkettőnek sajnos igaza is van a másikat illetőleg. A labancnak abban, hogy a kuruc bezárkózó és elmaradott, a kurucnak meg abban, hogy a labanc önfeladó, idegen érdekeket kiszolgáló. Azok voltak a nagyjaink, akik a kettőből a jót: a hazát és a haladást összekapcsolták. Nem moralizálok, nyálas bestializmusnak tartom a moralizálást. Aki mindig moralizál, ott valami nem stimmel. Amit te moralizálásnak tartasz, az szimpla elemző leírás.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
2010 után megváltozott a helyzet. Már az első Orbán-kormány is cselekvőképesnek bizonyult, aktívnak. Megszületett a NER, és vele együtt egyfajta megelőlegezett – vagy virtuális – nemzeti konszenzus, minimum. Kinek, ahogyan tetszik. Mit gondolsz, valósággá válhat végre az, hogy sikerül pontosan megfogalmaznunk nemzetként önmagunkat?
Nem a NER fogalmaz meg bennünket nemzetként. Meg aztán milyen helyzet változott meg? A Fidesz is rájátszik a traumákra. Az meg külön kérdés, hogy van e még régi értelemben vett politikai nemzet. Minden fragmentálódott. Nincs már olyan történeti esemény vagy személy, ami, vagy aki minden magyar számára ugyanazt jelentené. Van, aki Szent Istvánt szidja és Koppány-párti, van, aki a reformációt, Kossuthot egyre többen, elképesztő eszmék vannak terjedőben, ráadásul értelmiségi körökben. Márpedig ha nincs közös narratíva, nincs nemzet se.
Mitől válhatna a lakosság néppé?
Attól, ha a sorsát nem bízná politikusokra, legfeljebb a hivatali ügyintézés szintjén. Ha az országot magáénak érezné, saját otthonának, saját tulajdonának, és nem valami olyasminek, ami mindig valami hatalomé, amivel alkukat kell kötni, és ő csak bérlő. Első körben attól, ha lenne emlékezete. Például, hogy az adott közéleti ember miket mondott pár éve, és mit mond most. Ja, és ha lenne közös történelmi emlékezet, közös narratíva, ami alapján mindenki ugyanahhoz a közösséghez tartozik, nem úgy mint most, amikor egyre többféle magyar nemzet kezd létezni egymás mellett, ami a többséget ráadásul nem is érdekli.
Én azt látom, hogy a kormány tematizál, irányít, a mostanában talán nem véletlenül agyonhallgatott munka alapú társadalommal pedig új, önfelelős magatartást próbál meghonosítani. Nem arról van szó, hogy Orbán Viktor a Kádár-rendszerben elmaradt munkát próbálja behajtani a magyarokon?
Ez mekkora duma már. Mintha egy hetvenes évekbeli Népszabadság vezércikket olvasnék, olyan szöveg ez. De legyen. Lehet, hogy most építjük fel a szocializmust. Csak ehhez át kéne ám venni Kádár bölcs hozzáállását: aki nincs ellenünk, az velünk van. Míg a Fideszt illetőleg nem ezt látom, hanem az ellenkezőjét: aki nincs velünk, az büdös kerítésbontó Soros-ügynök. Talán konszolidálódni kéne, főleg ekkora pénzzel és hatalommal.
Amit kritizálsz az nem egyfajta posztmodern követelmény. Lehet enélkül kormányozni ma?
De igen. Nem csak nálunk van ez, hanem sok más helyen is. Úgy hívják, hogy trolldemokrácia. Nem az elvek és ideológiák számítanak, hanem a közvéleménykutatás. Ezért nincs szükség értelmiségire, inkább marketingesre. Így aztán a politizáló értelmiségiből is hamar marketinges lesz.
Lehet, a PS-szerkesztőségben ez meredek lesz, de talán a feudalizmus az a forma nálunk, ami Kínában a pragmatikus, csak alakzataiban jelen lévő marxizmus. Ez hozta meg végül ott is a gazdasági-társadalmi fejlődés lehetőségét. Szóval, mi van akkor, ha az általad kritizált feudális működés az, amelyben a magyar táradalom optimálisan képes működni? Röviden: amiben alkotóképes lehet.
Sajnos így vélem magam is. A liberálisnak nevezett dualizmus kor is feudális volt, a Horthy-rendszer még feudálisabb, az átmeneti sztálinista terror utáni nyugis Kádár-éra is feudális világ volt, urambátyám, sógor-koma, a dzsentriket utánozó járási, megyei és országos elvtársak a cigányzenés mulatozásokkal és vadászatokkal, stb. És most megint. Igen, itt így hajlamosak működni a dolgok. Más kérdés, hogy nem örülök neki, de nagyon nem.
Számomra a „feudális” nem feltétlenül szitokszó.
Nem féltétlen kell, hogy szitokszó legyen. A rabszolgatartó társadalom például rosszabb, de a korai kapitalizmus se volt leányálom, amikor a a földjükről elkergetett parasztok elvesztették azt a védelmet, amit a feudális struktúra nyújtott nekik. De azért van jobb is, mondjuk egy rendes polgári társadalom.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Tényleg kimondhatjuk, hogy hatástalanítva lett az értelmiség? Ezzel te is azt állítanád, hogy Brüsszel a Bastille utolsó bástyája.
Igen, csupa értelmiségi. Bár éppen Schulz az, akinek még érettségije sincs. Egyébként pedig egy nagy rakás nyamvadt poszthatvannyolcas. A Trump-jelenség az értelmiség látványos kiiktatása, mondhatni szembeköpése Amerikában. Na persze megérdemelték. A fehér prolit leszarták, azt lehetett gúnyolni, ott nem volt píszí. Ha meg valakinek nem tetszett a píszí, azzal nem állunk szóba, az szélsőséges, kirekesztő, szexista meg rasszista. Ez lett az eredmény, tessék. Európa kicsit más, bár a tendenciák megvannak. Ugyanakkor ez egy önfelszámoló kultúra. Ebben egyetértek a jobboldali toposszal. Nekem is világvége hangulatom van.
Hová lehet “menekülni”, ha már külföldre se?
Befelé. Belső emigráció. Erről szól amúgy a misztika. Mármint az eredeti, nem a mostani nyúédzses ezomezo, de ezt hagyjuk.
Erről majd beszélünk legközelebb. Hogy megszólítsam a plakátmagányodat is: meg kell állítani Brüsszelt?
Egy város nem szalad. Ezek akkora hülyeségek ebben a formában. De komolyra fordítva: az a gondolat nem ördögtől való, hogy a közép-kelet európai kis országok képezzenek egyfajta ellensúlyt a centrummal szemben, ami másodosztályú országokként kezeli őket. Csak talán nem így.
Folytatnám: mitől véd meg minket Orbán Viktor?
Önmagunktól.
Orbán Viktor harcos? És Németh Szilárd?
A verőember nem harcos. És egy vezető politikus se. Ez utóbbi inkább kereskedő. Az extravagáns jobber körökben oly divatos óind varna rendszerre gondolsz? Amit kasztrendszernek fordítanak rosszul. A négy varna, amit négy szín jelképez, maga a szó is színt jelent, többek között, és ami egyfajta egzisztenciális alaphelyzetet, létállapotot, létformát jelent, és nem tévesztendő össze a mai értelemben vett társadalmi, de még inkább nem a vagyoni helyzettel. Vannak a papok, a brahmanák, vagyis a szellemi emberek, a ksatriják, azaz a harcosok, a vaisják, a kereskedők, illetve polgárok, de a művészek és kézművesek is ide tartoznak, és vannak a súdrák, a szolgák. Metaforikusan én is szoktam ezeket használni.
Vannak harcosok a magyar politikában? Te harcos vagy?
Csak a legszélén látok párat. Például Konok Péter ksatrija. De Budaházy György is az, tipikus. Tudom, hogy bizarr ezt a két nevet együtt emlegetni, és ők is nyilván kikérnék maguknak, de itt nem a nézetazonosságról van szó. Én nem vagyok ksatrija. Lecsúszott, súdrajelmezbe bújt brahmana vagyok.
És Puzsér?
Robi? Akkora vaisja, mint a ház. (nevetés)
Ez egyféle Haragban a világgal, James Dean-féle piros-bomberes sértett, kültelki mentalitás?
Nehéz erre válaszolni, mert ha elmondom, hogy szinte egyfolytában szorongok, az panaszkodásnak tűnik, márpedig ki nem állhatom a panaszkultúrát, amiben mi magyarok pedig olyan jók vagyunk.
A szorongásod inkább egyfajta ébredés eredménye lehet, és ezt most az egész eddigi beszélgetésünk alapján idézem: „És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek…” Azt hiszem érted mire gondolok.
Ha ez alatt a szó filozófiai értelmében vett egzisztenciális szorongást értesz, akkor oké. Szorongást az űrtől, a káosztól. Ami az ember alaphelyzete, vele született mezítelensége. És amit egész életében próbál ignorálni, és mindenféle drogokkal: alkohollal, karrierrel, közélettel, vagyongyűjtéssel, hobbival és a még ezer mással feledtetni.
És peremvidékén, Magyarországon?
Magyarország Európában van, tehát a válasz ugyanaz.
Ezt megnyugtató hallani. Azt, hogy Európában vagyunk.
Mi az, hogy Európa? Sokan ezalatt csak Nyugat-Európát értik, ami egy öngyarmatosító szarság. Abba már bele se gondolnak, hogy a Nyugat is mennyire tagolt. Szicília vagy Korzika éppúgy „Európa”, mint Dánia vagy Svájc. Magyarország, ha jól tudom, nem az Uralon túl van, tehát Európa.
Végezetül, zárásként. Azt tudni lehet, hogy mindenki megvásárolható. Pontos összeget mondj, intézkedünk…. (nevetés)
Nincs nektek annyitok. Illetve lángra kapna a pénz a markomban. Inkább ingyen adom magam. Az elaljasodás ízéért.
PS/SZDM; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS