Hivatalossá vált, hogy a kormány leállítja az M4-es autópálya építését az EU által felvetett kartellgyanú miatt – az Európai Bizottság nem javasolja a projekt finanszírozását uniós forrásokból, ezért a kormány egyetért a beruházás leállításával.
Seszták Miklós fejlesztési miniszternek a határozat szerint meg kell szüntetnie a támogatási szerződést és a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-n keresztül fel kell bontania a kivitelezői szerződéseket is, illetve gondoskodnia kell az építési terület biztosításáról.
Korábban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára jelentette be, hogy az Európai Bizottság regionális főigazgatóságának munkatársai jelezték a kormánynak: az M4-es autópálya fejlesztésénél felmerül a kartellgyanú, amely lehetetlenné teszi a projekt uniós finanszírozását.
Az M4-es autópálya építését a kormány európai uniós források felhasználásával építette volna meg, A beruházás több mint 100 milliárdba került volna.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter március 26-án belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, amelynek április végén lesz eredménye. Ezzel párhuzamosan a NIF is leállította az építkezést. A miniszter akkor azt mondta, az Európai Bizottság idén márciusban végérvényesen megvonta a támogatását az M4-es autópályától.
A kivitelezők között volt a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép is. Lázár János egy április eleji kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, Simicska Lajostól függetlenül nincs pénz az M4-re. “Nem hiszem, hogy az EB Simicskát akarná büntetni, és Orbánt segíteni” – közölte a miniszter. Lázár János akkor hozzátette, elszámolnak az M4 kivitelezőivel és 22 milliárdos előleget akarnak visszaszedni.
Forrás: MTI/hvg.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS