Hollandiában ismét tüntetni kezdtek a holland gazdák a kormánynak a nitrogénkibocsátás csökkentésére irányuló tervei ellen; több autópályán blokkolják a forgalmat, szénabálákat gyújtanak fel, valamint trágyát és egyéb hulladékot szórnak az utakra.
A mezőgazdasági dolgozók kisebb-nagyobb megszakításokkal már több hete tiltakoznak amiatt, hogy a nemrégiben elfogadott kibocsátáscsökkentési kormánystratégia értelmében – a pénzügyminisztérium számításai szerint – 11 200 állattenyésztő telepnek be kellene zárnia, további 17 600-nak pedig csökkentenie kellene a tartott állatok számát. A kormány ugyanis átlagosan 40 százalékkal csökkenteni szeretné a mezőgazdaság nitrogén-oxid- és ammóniakibocsátását, a természetvédelmi területek közelében pedig mintegy 100 százalékos kibocsátáscsökkentést ír elő.
A Dutchnews tudósítása szerint a tüntetések miatt több autópályát teljesen vagy részlegesen le kellett zárni. A közlekedési minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdák akciói veszélyes helyzeteket teremthetnek az utakon, továbbá a hulladékeltakarítási munkálatok több órán keresztül fognak tartani. Több holland hírportál arról számolt be, hogy az egyik autópályán a tüntetők táblát helyeztek el, amire azt írták:
Elnézést kérünk a kellemetlenségekért, Mark Rutte kormánya a kétségbeesésbe kerget minket.
A kormány néhány hete kinevezte Johan Remkest, a kormánypárt képviselőjét a kabinet és a mezőgazdasági szakszervezetek közötti egyeztetés vezetőjévé. Remkes szerdán hivatalos meghívóban kérte fel a konfliktusban érintett csoportok széles körét a tárgyalások megkezdéséhez. A legnagyobb mezőgazdasági termelői szervezet, az LTO Nederland azonban kijelentette, hogy nem vesz részt semmilyen tárgyaláson mindaddig, amíg a kormány továbbra is elkötelezett a nitrogénkibocsátás állattartókat fenyegető tervei mellett.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANP/NEWS UNITED
Facebook
Twitter
YouTube
RSS