Rég nem tapasztalt egységbe forrasztotta a romániai magyarságot Klaus Johannis csütörtöki bejelentése. Politikai hovatartozástól függetlenül mindenkit felháborított, hogy a román államfő visszavonta Tőkés László állami kitüntetését, a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát – írja a Magyar Idők.
Tőkés Lászlót 2009-ben tüntette ki az akkori román államfő, Traian Basescu. A volt püspök az 1989-es forradalomban játszott szerepéért kapott elismerést. 2013-ban Victor Ponta volt kormányfő indítványozta annak visszavonását, indoklásában úgy fogalmazatott, azzal, hogy Tőkés a tusnádfürdői szabadegyetemen azt szorgalmazta, hogy dél-tiroli mintára Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, az Ponta szerint egyet jelent a romániai egység elleni támadással.
Miután kiderült, hogy az érdemrend visszavonását csak azok kezdeményezhetik, akik maguk is részesültek a kitüntetésben, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus elindította a folyamatot. Egy héttagú becsületbíróság pedig úgy döntött: az európai parlamenti képviselő méltatlan az érdemrendre. Tőkés László megtámadta a becsületbíróság határozatát a bukaresti táblabíróság közigazgatási részlegén, amely 2014-ben úgy határozott, nem fogadja be a keresetet, nem tárgyalja érdemben az ügyet. Ezt a döntést az EP-képviselő megfellebbezte, ám keresetét a legfelsőbb bíróság elutasította, és formai okokra hivatkozva nem érvénytelenítette a becsületbírósági javaslatot.
A volt püspök úgy látja, a rendszerváltozásban játszott szerepéért kapott elismerés megvonása a romániai rendszerváltozás állapotát jelzi, és sérti a szólásszabadság eszméjét, valamint Temesvár szellemét. Szerinte a kitüntetés visszavonása az erősödő romániai magyarellenesség újabb állomása. Tőkés még nem döntötte el, megtámadja-e a bíróságon az államfő intézkedését.
A korántsem felhőtlen RMDSZ–Tőkés-viszonyon felülemelkedve, Kelemen Hunor is egyértelműen elítéli Johannis lépését. – Huszonhat évvel később is ugyanolyan értékük van a teljes hazai társadalom számára az akkori bátor tetteknek. Mindannyiunk történelmét nem lehet ilyen módon átírni, újrafogalmazni – fogalmazott Facebook-bejegyzésében az RMDSZ elnöke.
Forrás: Magyar Idők
Fotó: erdély.ma
Facebook
Twitter
YouTube
RSS