Feljelentgetések, alattomos tendenciák fertőzik a férfi kajakozást

Kajak-kenu csapatunk Rióban is megdobta az olimpiai érmeink számát, de ezeket most csak női versenyzők hozták. Nyolc férfi egységünk közül a döntőbe is csupán három volt képes bejutni. A utóbbi évek eredményei jelezték, hogy a női szakág sokkal jobb állapotban van, az viszont kínos meglepetés, hogy a férfiak nemhogy aranyat, de még érmet sem tudtak összelapátolni. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) volt főtitkárával, a korábban olimpiai arany-, ezüst- és bronzérmes Ábrahám Attilával beszélgettünk a férfi szakág válsága mögött meghúzódó okokról.

Férfi kajaknégyesben az elmúlt hét olimpiából hatszor elsők vagy másodikok lettünk, most pedig döntőbe sem jutott az egységünk. Mi okozhat ekkora kudarcot?

Kajakban a négyes összeállítása tud rázós lenni, mert nincs akkora merítése a sportágnak, hogy legyen két-három, világversenyen is dobogóesélyes négyesünk. A Vasasnál készülő, Kammerer-féle egységtől olimpiai ezüst, vb-ezüst és -bronz, Eb-bronz után várható volt, hogy könnyedén lerendezi a válogatót, de idén nagyon gyengén teljesítettek. A válogatót megnyerő honvédos hajóban ült a Vasasban készülő Kugler Attila is, akit Kati néni (Fábiánné Rozsnyói Katalin, a Vasas edzője – a szerk.) és a klubja nem is akart engedni, hogy másik egységben elinduljon a válogatón, csak a szövetség szakmai igazgatójának engedélyével ülhetett be Hufnágelékhez. Hangsúlyozom, nem egy hosszú felkészülés elejéről, hanem a válogató előtti utolsó hetekről beszélünk. Ahelyett, hogy hónapok óta együtt készült volna a csapat, az olimpia előtt két hónappal még azon ment a civakodás, hogy ki ülhet be a hajóba. Már kész kabaré volt, amikor ugyanebből az egységből még kiszórták szerencsétlen Dombvárit sztanozolol miatt, ami tömegnövelésre alkalmas szer, a felkészülés végső szakaszában semmi értelme. Meggyőződésem, hogy nem doppingolt, hanem csőbe húzták. Érdekesség, hogy a vasasos négyest a londoni olimpián legyőző ausztrálok egyik tagja is ugyanígy, szennyeződés mennyiségű sztanozolollal bukott le két éve, amikor Szolnokon edzőtáboroztak – ugyanott, ahol Dombváriék.

A problémák viszont csak a Honvédnál készülő egységet érintették. A vasasos négyessel mi lett?

A válogatón, ahol másodikok lettek, rajtuk kívül az U23-as négyes is ott volt, és a szoros hármas befutó már jelezte, hogy gond lesz az olimpián. Nincs ugyanis tizenkét olyan kajakosunk, aki négyesben a világ legjobbjai közé tartozna. Ha a hazai válogatón nem lóg ki felfelé egy négyes, az azt jelenti, hogy jobb variálással össze lehetett volna rakni egy erősebb csapatot is az olimpiára. Kati néni a múltja alapján kivételes edző, és a négyese olimpiai ezüstöt, vb-ezüstöt, Eb-bronzot nyert, tehát a tudás ott van bennük. Ha ennek ellenére boldog-boldogtalan megveri őket Magyarországon, akkor a felkészítésükben lehetett a hiba. Megkockáztatom, hogy a felkészülés megfelelő időszakában a szakmai vezetésnek közelebb kellett volna mennie a Kati néni által végzett munkához, megnézni mi történik, és milyen állapotban van a Londonban ezüstérmes férfi négyes.

Dombvári Bence szennyeződés mennyiségű sztanozolollal bukott le, de ennek a szernek semmi haszna a felkészülés nyári szakaszában. A kajakos kitart amellett, hogy csőbe húzták. (kép: nol.hu)

Miért volt ilyen kavarás, ennyi csere az utolsó pillanatban az olimpiai csapatban?

Mindig jelen volt a fehérasztal-diplomácia, de amíg egy bizonyos szint alatt maradt, addig le lehetett nyelni, mert nem ment az eredményesség rovására. Mostanra viszont annyira elszaporodtak a rendszerben a lobbisták, hogy az érdekérvényesítő képességük adott esetben már meghaladja a szakmai érvekét. Ezért mondtam le két éve a főtitkári tisztségről. Korábban Angyal Zoltán szövetségi kapitány érvényesítette a szakmai szempontokat az egyéb érdekek ellenében, de nem véletlen, hogy a 2008-as olimpia után nem vállalta tovább. Amióta ő lelépett a színről, azóta ez a jelenség még jobban elburjánzott a sportágon belül.

Mit értsünk a lobbitevékenység alatt? Klubok rivalizálását?

Ez igazából nem a klubokról szól. Megjelentek olyan, biztos egszisztenciával rendelkező emberek, akik beállnak bizonyos versenyzők vagy egységek mögé, és menedzselik őket, a szó negatív értelmében is. Ebbe a különféle szakmai és eszközbeli előnyöktől, a téli melegvizes edzőtáboron és a pénzbeli juttatásokon át, a vetélytársak doppingügyi feljelentgetéséig sok minden beletartozik. A Tótka–Molnár páros például azért indulhatott az olimpián, mert a szövetség egyik elnökségi tagja mögöttük áll. Hiába a Horváth–Szomolányi egység nyerte a válogatót, furcsa doppinggyanúba keveredtek, végül kiderült, hogy negatív volt a mintájuk, nem is indult ellenük doppingeljárás, de az olimpiát elvették tőlük. Máig nem tisztázott, hogy mi alapján kerültek ki az olimpiai csapatból, hiszen jelenleg zajlik a fegyelmi eljárás ellenük, azaz a szövetség elnöksége önkényesen, a fegyelmi bizottság határozata nélkül döntött. A szövetség szembement a saját maga által lefektetett válogatási elvekkel. Tótka és Molnár ettől függetlenül egy kiváló páros, ez a történet nem őket minősíti. Az egész módszer és az eljárás nem a versenyzői tisztességről szól. Ha előjönnek a szubjektív szempontok, az már a fehérasztal-diplomácia sikerét jelenti, és lehet sakkozni a háttérben.

A Baráth Etele vezette elnökség fegyelmi eljárás nélkül felülbírálta a pályán elért eredményeket. (kép: amdala.hu)

Storcz Botond nem tudja úgy visszafogni a fehérasztal-diplomáciát, ahogy Angyal Zoltán tudta?

Neki más a személyisége, emellett sem a sajtó, sem a közvélemény nem reagálja le, hogy a szakmai igazgatói tisztség bevezetése meggyengítette a korábbi szövetségi kapitányi posztot, tanácsadóvá, javaslattevővé redukálva őt. Storcz Botond nagyszerű versenyző volt, háromszoros olimpiai bajnok, senki sem vitatja a szakmai tudását, de neki annyi a hatásköre, hogy javaslatokat tehet Csabai Edvin szakmai igazgató felé, és utóbbi terjeszti a szövetség elnöksége elé jóváhagyásra a tervezett válogatott kereteket, sőt egyszemélyes felelősséggel dönt a válogatott egységek összetételéről. Azt gondolom, hogy Storcz Botond nem minden tekintetben rendelkezik azokkal a jogosítványokkal, hogy gátat tudjon szabni a háttérben működő lobbierőknek, Csabai Edvin pedig hiába volt szintén kiváló maratoni kenus, nem alkalmas erre. A saját felelősségemet is érzem annyiban, hogy a szakmai igazgatót az MKKSZ szakmai alelnöke és a főtitkára – utóbbi akkor én voltam – közösen javasolja az elnökségnek. Ha a sikeresség újra kiemelt szempont lesz, a szükséges lépéseket – akár személyi változtatásokat – meg kell tennie a szövetségnek. Egyébként már 2015 után érződött a lobbierők túlzott térnyerése, tehát ismét megvárták amíg beüt a baj.

Nem lenne feladata a szövetségnek, hogy visszanyesse ezt a folyamatot, ha a szakmai vezetés nem teszi meg? Kadler Gusztáv általános alelnök lemondása a Horváth–Szomolányi kettős itthon hagyása miatt azt üzeni, hogy a szövetségnek is lehetnek mulasztásai.

Ezek a lobbierők át- és átszövik a szövetséget. A sportágban szocializálódott emberekről van szó, akik a szövetségben tisztségviselők, elnökségi tagok, vagy tisztségviselővel, elnökségi taggal ápolnak közelebbi kapcsolatot. Ezeket a pozíciókat kihasználva tudnak túlzottan nagy erővel belenyúlni a sportágba, akár a pályán kialakult eredményeket is felülírva. Akár feladata is lehetne az elnökségnek, hogy ezen változtasson, de az elnökség nem szakmai testület, hivatalosan nem avatkozhat bele ezekbe a dolgokba. Éppen az a baj, hogy vannak, akik egyénileg, nem hivatalosan mégis megteszik. Nagyon erőtlen a szakmai érdekérvényesítés a sportágban. Kadler Gusztávnál a módszerek, egymás feljelentgetése és a háttérben felbukkanó alattomos tendenciák verték ki a biztosítékot.

„Szövetségi tisztségviselők, elnökségi tagok, vagy tisztségviselővel, elnökségi taggal közelebbi kapcsolatot ápolók a pozíciókat kihasználva tudnak túlzottan nagy erővel belenyúlni a sportágba.” (kép: PestiSrácok / Horváth Péter Gyula)

Ezekből a feljelentgetésekből következnek a gyanús doppingesetek?

Megjelentek olyan tendenciák, amelyek korábban nem voltak. Feszültségek, konfliktusok mindig voltak, de ezeket egyenes úton, akár üvöltözve, de el lehetett rendezni. Ami viszont most van, hogy nézni kell, ki szúr hátba, ez túlságosan megrontja a személyközi kapcsolatokat is.

A magyar kajak-kenu egy kis közösség, mindenki ismer mindenkit. Ha a megvádolt versenyzők tényleg ártatlanok ezekben a gyanús doppingügyekben, akkor is kell lenniük valakiknek, akik viszont nem azok.

Belülről mindenki tudja ezeket, de ismerni kell ezt a közeget is, amely nem tud másként működni, mint egy emberi közösség. Ha valaki úgy érzi, hogy túl nagy az erő, amely ellen küzdeni kell, akkor inkább alkalmazkodik hozzá. Az augusztusi tévéinterjúm után is sokan felhívtak, és örültek, hogy végre valaki elmondta, én viszont kicsit unom már ezt a „faszagyerek, aki megmondja a frankót” szerepkört. Húszan-harmincan megveregetik a vállam, de aztán inkább tartják a szájukat, úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Függenek ugyanis a szövetségi támogatástól, hogy az edző bekerül-e az állami edzői rendszerbe, a versenyző részt vehet-e a válogatott edzőtáborokban, kap-e eszköztámogatást, hajót, motorcsónakot. Ezt a szánalmas, kisded játékot addig lehet űzni, amíg nem megy nagyon az eredményesség rovására. Úgy látom viszont, hogy már ez történik, úgyhogy „nem fogom be pörös számat”. Könnyen beszélek, nem függök tőlük…

A szövetségben senki nem kapott észbe, hogy tisztségviselők már a lemondásukkal jelzik a problémákat?

A fehérasztal-diplomácia ünnepli önmagát, mert kulcspozíciókban van, ráadásul nyertünk három aranyat, emögé el lehet bújni. Szorult helyzetükben néha teátrálisan összecsapják a kezüket, elhangzik a mérhetetlenül képmutató „Hogyan juthattunk idáig?” kérdés, és biztosítanak mindenkit a változás szükségességéről, amelyet majd ők levezényelnek. Aztán persze érdemben nem történik semmi, csak egy-két szépségtapasszal igyekeznek elfedni a fekélyeket.

„Megveregetik a vállam, de aztán inkább tartják a szájukat, úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Függenek ugyanis a szövetségi támogatástól.” (kép: PestiSrácok / Horváth Péter Gyula)

Még úgy is, hogy nyilvánvaló a férfi szakág válsága, és 36 éve nem nyertünk ilyen kevés érmet kajak-kenuban?

Igen. És ha nem lesz eszmélés, nem indul meg az öntisztulás, akkor azt gondolom, hogy lehet ennél kevesebb érmet is nyerni. Remélem, nem kerül rá sor, mert imádom a sportágat, a versenyzőket, az edzőket.

A lobbierők viszont mégiscsak versenyzők mögött állnak, nekik is tudniuk kell, milyen módon hozzák helyzetbe őket egy-egy vetélytárs kárára.

Az én nézőpontom mérhetetlenül versenyző- és szakemberközpontú. Szeretem ezeket az embereket, és alapvetően tisztességesnek gondolom őket, akik maguk is kapkodják néha a fejüket, hogy mi zajlik a hátuk mögött, a fejük fölött. Még akkor is, ha ennek adott esetben haszonélvezői, azt gondolom, hogy belehúzzák őket.

Mindez miért csak a férfi szakágat nyomja agyon?

A nőknél jobban megmaradtak a nagy eredményre képes műhelyek, több lábon áll a szakág. Férfi kajakban a Kati néni-féle csapat volt non plus ultrának kikiáltva, és ezen kívül – egy-egy üde színfolt szigetet leszámítva – csak a Honvédban folyik komolyabb férfi kajakcsapat-felkészítés. Emellett is úgy gondolom, hogy ez egy kompromisszumok szülte olimpiai csapat volt, és a magyar férfi kajaktársadalom valós ereje ennél jobb csapatot is kiadott volna. A nőknél továbbá a kisebb merítés miatt fel sem merül, hogy két-három egység küzdjön meg a négyesek között az olimpiai szereplésért. Így az egyes és páros teljesítmény alapján, szubjektív szakmai döntéssel választják ki hét-nyolc emberből a legjobbnak tartott négyet. Vannak persze ebből feszültségek, hiszen nem okvetlenül a négy legjobb egyéni versenyző adja ki a legjobb négyes csapatot, de edzői szemmel a partról is látszik, hogy melyik a legerősebb összeállítás. Talán kifizetődő lenne, ha ugyanígy járnának el a férfiaknál is, és az összeválogatott négyest tennék próbára a válogatón. Ott aztán bármilyen egység elindulhatna ellene, és a szakmai vezetés nagyon elszégyellhetné magát, ha nem az általa kijelölt csapat lenne fölényesen a legjobb. Összességében nincs Waterloo a kajak-kenuban, de nem tehetünk úgy, mintha minden rendben lenne.

„Talán kifizetődő lenne, ha a férfiaknál is a szubjektív szakmai döntéssel összeválogatott négyest tennék próbára a válogatón.” (kép: PestiSrácok / Horváth Péter Gyula)

Hogy lehetne mindezt visszaterelni a régi mederbe?

Nem tudom, hogy lehetne a lobbierőket kordában tartani. Talán észhez térnek, hogy az olimpiai csapatba kerülésért még nem akasztják automatikusan az érmet senki nyakába. Be kéne látniuk, hogy hosszútávon csak önmaga ellensége lesz a sportág, ha ezeket a tendenciákat nem tudja visszanyesni. Egy megújulásnak mindig egy válság vagy összeomlás az előzménye, és ilyenről azért szerencsére nem beszélhetünk a kajak-kenuban, de ez le is lassítja a tisztulási folyamatot. Ami biztos, hogy sokkal markánsabb szakmai és erkölcsi alapokon álló vezetésre van szükség. El kellene felejteni, hogy sportszakmai kérdésekben az elnökség vagy annak tagjai, esetleg éppen a főtitkár mozgat a háttérből. Hagyni kellene a kitűnő felkészültségű, elhivatott és tehetséges edzőinket és versenyzőiket a fair play szellemében dolgozni, versenyezni.