Felmentette a bazini Specializált Büntetőbíróság Marián Kočnert és Alena Zsuzsovát, akiket eddig azzal vádoltak, hogy ők rendelték meg Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolását. Az ítélet szerint ugyanis az ügyészség nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy közreműködtek volna a bűncselekményben. A felmentő ítéletet meghallva a Kuciak-család felállt és elhagyta a tárgyalótermet – számolt be az ujszo.com.
Szabó Tamást ugyanakkor bűnösnek találták. Az ítélet szerint a korábban rendőrként dolgozó Szabó Miroslav Marčekkel közösen, Andruskó Zoltán utasításának eleget téve követte el a gyilkosságot. Szabót tiltott fegyvertartásért, az újságíró és jegyese meggyilkolásáért, valamint a gútai Molnár Péter ellen elkövetett gyilkosságért 25 évre ítélték. Szabónak további 140 ezer euró kártérítést kell fizetnie a Kuciak családnak, valamint 40 ezer eurót Molnár Péter családjának. Marián Kočnert illegális felfegyverkezés miatt szintén elítélték, erről korábban ő maga is beismerő vallomást tett. A bíróság 5000 euró pénzbírságot szabott ki a vétségért, amit a bűnös öt hónap börtönbüntetéssel is kiválthat – közölte Ružena Sabová, a szenátus elnöke. Kuciak családja és a meggyilkolt újságíró jegyesének édesanyja, Zlatica Kušnírová még az ítélethirdetés közben elhagyta a tárgyalótermet.
Forrás: ujszo.com; Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna
Facebook
Twitter
YouTube
RSS