Az Axios vasárnap publikálta a Harvard Youth Poll felmérését, amelyből kiderült, hogy a legfiatalabb szavazóképes állampolgárok körében egyre többen vallják magukat jobboldalinak, konzervatívnak – szúrta ki a Mandiner.
Az Axios szerint ritka, hogy egy ilyen fiatal amerikai korcsoport konzervatívabb legyen, mint az előző generáció. A jelentésből kiderült, hogy a 18-24 éves férfiak 26 százaléka mondja, hogy konzervatívnak vallja magát, ami öt ponttal magasabb, mint a 25-29 éves férfiaknál. A fiatalabb korcsoportnál a nők esetében három ponttal állnak az élen a konzervatívok.
John Della Volpe, a Harvard Kennedy School Institute of Politics igazgatója az Axiosnak elmondta, ezt a korcsoportot érintette leginkább a koronavírus-járvány és úgy érzik, hogy a politikai elit figyelmen kívül hagyta őket. Ezek a fiatalok 10 évesek voltak, mikor Donald Trumpot megválasztották, így számukra az az állapot tűnik normálisnak, abba vágynak vissza Della Volpe szerint.
Trump a szemükben inkább antihős, mint gonosztevő. Ez nem a politikáról, inkább a személyiségről szól”
– mondta Della Volpe.
Forrás: Mandiner
Angie
2024-09-29 at 19:22
A liberálisok eddig rabszolgaságot adtak és megszorításokat. Ebből tovább nem kérünk és ezt valószínű ezek a fiatalok is felmérték, hogy egyre rosszabb nekik, míg “fent” dajdajoznak az adófizetök pènzén.
Logikus
2024-09-29 at 18:07
Vajon miért??? a ballibek fel kéne tegyék maguknak a kérdést…
bl
2024-09-29 at 17:47
A fiatalok előbb-utóbb észreveszik azt, hogy az amit kapnak üres. A liberó a maga istentelenségével, cinizmusával, életellenességével teljesen üres.
matrix
2024-09-29 at 17:03
Csak a magyar soros buzi “pride-woke buzi” drogos koszos lumpik lúzerek
hazátlan szennycsatorna parazita rágcsálok !
Mert a patkányoknak nincs hazája !
Senkíházi “celebektöl” elbutított távirányított agyhalottak!
Libernyák buzernyák genetikai gen selejt korcs elfajzott züllöt primitiv hulladék !