Munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálatok elé nézhet a Spar áruházlánc, mivel úgy tűnik, több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét, dacára a vonatkozó kormányrendelet előírásainak – írja hétfői számában a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a szakminisztérium a munkavállalók javára foglalt állást a bérvitában.
A napi fogyasztási cikkek kereskedelmének második legnagyobb piaci szereplője az üllői logisztikai bázisán alkalmazott targoncavezetők alapbérét a szakképzetteknek járó garantált bérminimum összege helyett éveken át az aktuális minimálbérnél magasabb, ám az előírtnál alacsonyabb összegben állapította meg – tudta meg az újság, amely szerint akad olyan fizikai munkavállaló, akinek emiatt több százezer forinttal kevesebb pénz ütötte a markát.
A lapnak Pál Péter, az érintetteket képviselő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) jogi szakértője elmondta: még nincs pontos adatuk arról, hogy a bérvitában pontosan hány dolgozó érintett ebben vagy más munkakörben; ahhoz minden alkalmazott munkaszerződését át kellene vizsgálni a több, mint 13 ezer főt foglalkoztató cégnél. A Spar üzletlánc a Magyar Nemzettel azt közölte: a targoncavezetőként foglalkoztatott munkavállalóknak az úgynevezett időbér és a teljesítménybér kombinációjaként messze a garantált bérminimum feletti összeget fizette és fizeti ki jelenleg is.
Forrás: MTI; Fotó: Wikipedia
Facebook
Twitter
YouTube
RSS