Az Egyesült Államok történetében először az Y-generáción, azaz a jelenleg 22 és 37 év közötti amerikaiakon múlhat az idei félidős választások kimenetele. Ha kellően nagy számban voksolnak, ahogy azt bizonyos előrejelzések várják, az helyzetbe hozhatja a demokrata párti politikusokat, és beárnyékolhatja Donald Trump republikánus párti elnök mandátumának hátralevő két évét – írta a dpa német hírügynökség hétfőn.
Az Y-generáció, azaz az 1981 és 1996 között született nemzedék tagjainak száma idén először meghaladja az 1946 és 1964 közötti baby boom-generáció tagjainak számát, ami megfigyelők szerint a novemberi félidős választások eredményén is nyomot hagyhat. Azonban ahhoz, hogy az ezredfordulós nemzedék meghatározó erő legyen a választásokon, nélkülözhetetlen, hogy tagjai nagy számban járuljanak az urnákhoz. Elemzők szerint ez nem elképzelhetetlen. Ha bekövetkezik, az rossz hír lehet a republikánusoknak, ugyanis az Y-generáció tagjai hagyományosan inkább a demokraták felé húznak – hívta fel a figyelmet a Pew Research Centre amerikai elemzőintézet.
2016 novemberében az amerikai ezredfordulós nemzedéknek még csak 62 millió tagja érte el a választási korhatárt. Ez a szám kicsivel több volt, mint az X-generáció (az 1965-1980 között születettek) tagjainak száma (57 millió választópolgár), és valamivel kevesebb, mint az akkor 52 és 70 év közötti baby boom-korosztályé (70 millió).
Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, az ezredfordulós nemzedékből kikerülő választók száma gyorsan tovább nő – elsősorban a bevándorlásnak és honosításnak köszönhetően, miközben a baby boom-szavazók száma csökken.
Demográfiai súlya ellenére a 2016-os elnökválasztáson az Y-generáció mindössze 34 millió tagja ment el szavazni, ami mintegy 51 százalékos részvételi arány – ismertette a Pew. Összehasonlításképpen: az X-nemzedék 63 százaléka és a baby boom-generáció 69 százaléka voksolt. A trendek azért is figyelemreméltóak, mert az Y-generáció választói inkább tekintik magukat függetlennek, politikai preferenciáikat tekintve pedig jobban húznak a Demokrata Párthoz, mint a korábban születettek – tette hozzá az elemzőintézet. Egyes megfigyelők szerint részben alacsony részvételük vezetett a republikánusok széles körű választási győzelméhez 2016-ban.
Ha az ezredfordulós nemzedék tagjai az idei félidős választásokon nagy számban keresik fel a választóhelyiségeket, a republikánusok elveszíthetik többségüket a szövetségi törvényhozásban, ami csökkentené annak lehetőségét, hogy Trump keresztülvigye terveit a törvényhozáson – vélekedett a Pew. A novemberi voksoláson a 435 fős képviselőház összes helyéért és a százfős szenátus egyharmadért folyik a verseny. John Zogby közvélemény-kutató a dpa-nak nemrégiben elmondta: kulcsfontosságú lesz az 1981 és 1996 között született amerikaiak szerepe a félidős választásokon, függetlenül attól, hogy elmennek-e szavazni. Zogby szerint jó esély van rá, hogy a szavazás a demokraták nagy visszatérését eredményezze.
Az egyébként politikai apátiájáról ismert Y-generációt ösztönözheti az is, hogy látja az ezredforduló után született nemzedék növekvő politikai szerepvállalását. A floridai Parkland középiskolájában elkövetett mészárlás után a Z-generáció tagjai nagy tömegben vonultak utcára, hogy hallassák hangjukat és kiálljanak a számukra fontos közügyek mellett. Egy másik fontos téma volt számukra a szexuális zaklatások miatti tiltakozás ügye, amely Harvey Weinstein hollywoodi producer tavaly szeptemberben kirobbant botránya után került erőteljesen a figyelem középpontjába.
A fiatal amerikaiakat teljesen kihasználják, mert nem megyünk el szavazni
– mondta az ámokfutást túlélő egyik diák, David Hogg a Los Angeles Times című amerikai napilapnak. “Azt szeretnénk elérni, hogy a szavazásnak polgári kötelesség helyett egyfajta kultúrája legyen a tizenévesek körében. Legyen szégyellendő, ha nem mész el szavazni” – tette hozzá.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS