A magyarok nem kérnek a baloldal bevándorláspárti politikájából – jelentette ki a Fidesz szóvivője csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában. Zsigó Róbert azt mondta: úgy tűnik, hogy Márki-Zay Péter nem mulasztja el behozni a lemaradását a baloldalon; újabb cikkek láttak napvilágot arról, hogy mit is gondol például az illegális bevándorlásról.
Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő felidézte: az ellenzéki politikus azt mondta, a legnagyobb veszélyt nem abban látja, hogy tömegével jönnének a migránsok, és nem ismer senkit, akit bántottak volna. A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy 2015-ben Kunhalmi Ágnes szocialista politikus volt az, aki álproblémának nevezte a bevándorlást, Gyurcsányék pedig még kerítést vágni is elmentek a déli határhoz. Hozzátette: Márki-Zay Péter ugyanazt az álságos és ártalmas struccpolitikát folytatja ezzel, mint amit a baloldal 2015-ben elkezdett. Zsigó Róbert azt mondta, hogy a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének ezek szerint nem jelentettek veszélyt az illegális bevándorlók akkor, amikor 2016-ban Kölnben nőket molesztáltak, vagy amikor migráns hátterű terroristák Berlinben a tömegbe hajtottak, vagy amikor magyar rendőrökre támadtak a déli határzárnál.
A magyarok nem kérnek a baloldal bevándorláspárti politikájából
– jelentette ki.
A Fidesz–KDNP továbbra is kitart a magyar emberek álláspontja mellett, és mindent megtesz azért, hogy megvédje Magyarországot az illegális bevándorlóktól. Magyarország a magyaroké
– zárta nyilatkozatát a szóvivő.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA-EFE/Dzsalal Morcsidi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS