Ahol a baloldal hatalomra kerül, ott migránsbetelepítés van, nem biztonság – reagált a Fidesz Harangozó Tamás (MSZP) és Lengyel Róbert, az ellenzék rendészetért és katasztrófavédelemért felelős szakpolitikai kabinetvezetőjének mai nyilatkozatára.
A Fidesz közleményében azt írta: a baloldal valódi programját miniszterelnök-jelöltjük már elkotyogta, a migránsok befogadására készülnek. Hozzátették: a baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint a migránsok nem bántanak senkit, és rövid időn belül úgyis magyarrá válnának.
Ahol a baloldal hatalomra kerül, ott migránsbetelepítés van, nem biztonság
– írják.
A magyar baloldal is “szó nélkül végrehajtaná” Brüsszel és a “Soros-hálózat” megrendeléseit a migránsok betelepítésére. Gyurcsányék már hat éve is a migránskvóta teljesítése mellett kampányoltak
– olvasható a Fidesz közleményében. Úgy fogalmaztak: a baloldal bevándorláspárti politikája és összevissza beszélő miniszterelnök-jelöltjük beláthatatlan veszélyt jelentenek Magyarország biztonságára.
A baloldal bevándorlóországot csinálna Magyarországból
– közölték, hozzátéve:
ahol a migránsok megjelennek, ott megszűnik a biztonság, drasztikusan nő az erőszakos bűncselekmények és terrorcselekmények száma.
Hangsúlyozták: a Fidesz–KDNP kormányzásának köszönhetően Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa, ahol biztonságban nőhet a gazdaság, egyre több pénz jut a rendvédelemre, a rendőrök és katonák anyagi megbecsülésére is.
Az ellenzék a TEK-et és a rendőrséget bírálta
Lengyel Róbert (Becsülettel Siófokért Egyesület), Siófok polgármestere, volt siófoki rendőrkapitány az ellenzéki pártok elképzeléseiről szólva kedden egy sajtótájékoztatón arról beszélt: a Terrorelhárítási Központ (TEK) nem maradhat meg a jelenlegi formájában, szervezeti egységként vissza kell integrálni az Országos Rendőr-főkapitányságba, és kormányváltás esetén az ORFK-n belül állítanának fel egy határ- és idegenrendészeti főigazgatóságot. Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese a sajtótájékoztatón bírálta a rendőrségnél, a tűzoltóságnál és a büntetés-végrehajtásban uralkodó munkakörülményeket.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS