A Fidesz-frakció szerint az ellenzéki pártok a csütörtökre összehívott rendkívüli üléssel folytatták a színészkedést: nekik nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a “pillanatnyi politikai balhé” a fontos. A nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az ellenzéki pártok egyszer már “lebuktak”, amikor “gyenge színészi teljesítményt nyújtva, áldozatként” próbálták feltüntetni magukat a köztelevízió épületében.
Csütörtökön pedig újra “lebuktak”, hiszen az ellenzéki képviselők jelentős része az általuk kezdeményezett parlamenti ülésen a napirendi szavazást sem várta meg
– tették hozzá. Azt is írták, hogy az ellenzék decemberben erőszakos eszközökkel próbálta megakadályozni az Országgyűlés munkáját, nem törődve azzal, hogy a “balhé” közben saját korábbi javaslatát, így az ápolási díj megemelését sem szavazta meg. Úgy fogalmaztak, az ellenzéknek nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a “pillanatnyi politikai balhé” fontos.
Soros György pénzéből szerveznek erőszakos utcai megmozdulásokat, és Soros-pénzből fizetett aktivisták közreműködésével támadtak a rendőrökre és az Országgyűlés épületére a karácsony előtti napokban. Ezen Soros György által finanszírozott akciók egyetlen célja, hogy az európai parlamenti választások után újra bevándorláspárti többsége legyen az Európai Parlamentnek
– értékelte a Fidesz-frakció.
Forrás: Fidesz; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS