A Fidesz felszólítja Karácsony Gergelyt mint az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét és listavezetőjét, hogy hívja vissza Ahmed H. védőügyvédjét, Bárándy Péter korábbi szocialista igazságügy-minisztert.
Zsigó Róbert, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ha Karácsony Gergely nem tesz így, akkor a szocialistákkal együtt ő is egy terroristát támogat.
Egy olyan terrorista oldalára áll, aki egy dzsihadista terrorszervezet tagjaként még fegyveres kiképzést is kapott, aki a magyar államhatár és a magyar rendőrök elleni röszkei zavargást irányította
-fűzte hozzá.
Felidézte, Ahmed H. és társai betondarabokkal és kövekkel dobálták meg az Európa schengeni határait vigyázó rendőröket, akik közül többen megsérültek az incidensben.
Ezek után elképesztőnek tartjuk, hogy a szocialisták embere, az MSZP volt igazságügy-minisztere védi őt, sőt az elsőfokú ítélet után még enyhítésért is fellebbeztek
-fogalmazott Zsigó Róbert. Szavai szerint migránspárti brüsszeli politikusok és a „Soros-szervezetek” szintén Ahmed H. kiszabadítását követelik. Közölte, azt is szeretnék tudni, hogy ki fizeti Bárándy Pétert. „Csak nem Soros György?” – ez az a kérdés, amelyet Karácsony Gergelynek meg kell válaszolnia – hangoztatta.
Több újságíró is érdeklődött Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere ügyében, aki a Magyar Nemzet állambiztonsági iratokon alapuló cikke szerint „lelkes ügynök volt“. Egyikük azt kérdezte, mi a véleményük az esetről, tervezik-e, hogy ezek után nem működnek vele együtt vagy nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat? Zsigó Róbert úgy felelt, az a véleményük, hogy az ügy egy sértődött ember, Simicska Lajos reménytelen próbálkozása arra, hogy lejárassa Szita Károlyt a kampányban. További kérdésekre többször is ugyanezt az álláspontot ismételte meg, „ezerszer lerágott csontnak” nevezve a témát.
Ha bárkiről bármi kiderül, akkor eldöntjük, hogy van-e helye a Fideszben
-jelentette ki a képviselő.
A Fidesz kampányának második szakaszára vonatkozó kérdésre Zsigó Róbert úgy felelt, arra akarják felhívni a figyelmet, hogy sorsdöntő választás előtt áll az ország. Ahhoz, hogy le tudják győzni „a bevándorláspárti ellenzéket“, a Fidesz-KDNP egyéni jelöltjeire és pártlistájára leadott szavazatok egyaránt szükségesek. Ezért helyeznek ki plakátokat nemcsak az egyéni jelöltekről, hanem Orbán Viktor miniszterelnökről is március 15-ét követően, miután már összegyűjtötték az ajánló aláírásokat. Részleteket, pontos számot későbbre ígért a plakátokról.
Egy újságíró jelezte, hogy felmérések alapján a lakosság nagy része elutasítja Oroszországot, sokkal inkább a Nyugat felé orientálódna. Azt kérdezte a képviselőtől, szerinte van-e orosz befolyás Magyarországon. Zsigó Róbert azt mondta, szerinte nincsen.
A kormány azon dolgozik, hogy csökkentse az energiafüggőséget Oroszországtól, máshonnan is be tudja szállítani például a gázt
-tette hozzá.
Forrás: MTI; fotó: fbszosz.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS