A Fidesz-KDNP azt követeli, hogy árulják el, miről tárgyalt Soros György két napon át titokban az Európai Unió legfontosabb vezetőivel. Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatóján egyértelműnek nevezte: Soros György azért volt Brüsszelben, hogy nyomást gyakoroljon Magyarországra.
Soros György és Brüsszel azt akarja, hogy Magyarország adja fel a szuverenitását a bevándorláspolitikában, és ne álljon útjába annak a tervnek, hogy „az Európai Unió vezetői migránsokkal akarják elárasztani Európát” – fejtette ki a kormánypárti képviselő. Hollik István hangsúlyozta, hogy soha nem engednek az ilyen típusú nyomásgyakorlásnak, a nemzeti konzultációval pedig a magyar emberek is ugyanezt a határozott üzenetet küldhetik. Véleménye szerint sokakat felháborít, hogy
mit keres az európai polgárok szolgálatára létrehozott intézményekben és elvileg az európai embereket képviselő politikusoknál zárt ajtók mögött egy olyan ember, aki az európai emberek, európai országok, európai valuták és az európai bankok elleni támadásokkal szerezte a vagyonát.
Úgy fogalmazott, hogy az amerikai pénzügyi spekulánst, aki „európai emberek millióinak életét tette tönkre”, tárt karokkal várták a legmagasabb szintű brüsszeli vezetők. „Sőt még volt, aki puszival is” – tette hozzá, megjegyezve, „egyáltalán nem természetes az, hogy brüsszeli vezetők Soros Györgynek ilyen befolyást engednek az Európáról és Magyarországról szóló vitákban”. A KDNP képviselője azt kérdezte:
Mit keres Brüsszelben egy olyan spekuláns, aki ellensége az eurónak, és aki nyíltan az európai lakosság és a kultúra lecserélését tartja céljának, ezért támogatja a migrációt? Miért tárgyal bármilyen olyan, Magyarországot érintő ügyről egy olyan amerikai spekuláns, akinek semmilyen felhatalmazása nincs a magyar emberektől, aki már többször is elmondta, hogy az a célja, hogy a magyar emberek nagy többsége által megválasztott kormányt megbuktassa, aki már megtámadta a legnagyobb magyar bankot?
– kérdezte Hollik István, aki szerint az is látható, hogy Soros semmibe veszi annak a 3,3 millió magyar embernek az akaratát, akik egyértelműen támogatták a határzárat és nem akarnak migránsokat látni az országban. Kiemelte, Soros ezzel szemben azt akarja, hogy az emberek akarata ellenére bontsuk le a határzárat és fogadjuk el az Európai Unió betelepítési kvótáját. Hollik aláhúzta: a nemzeti konzultáció arról szól, hogy „Magyarország továbbra is magyar ország” legyen, és a magyaroknak ez jelenti az egyetlen hatékony eszközt a Soros Györgytől és Brüsszeltől érkező nyomásgyakorlással szemben.
Hollik István kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a magyar emberek visszajelzései alapján a nemzeti konzultáció valós kérdéseket és problémákat feszeget, Brüsszelnek ugyanis valós szándéka a nemzeti szuverenitás csökkentése vagy megszüntetése például a migrációs politikában vagy az energiaszektorban.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS