Vitéz Halassy Olivér a magyar sporttörténet egyik legendás alakja. Kiss Gergely olimpiai bajnokunk a producere annak a filmnek, amely a felejthetetlen sportemberről készült, aki emberként is letette a névjegyét a második világháború idején.
Film készült a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó Halassy Olivérről, az alkotás producere a háromszoros ötkarikás aranyérmes pólós, Kiss Gergely.
„Czinke Gyula rendező keresett meg, hogy legyek szakértője a filmnek, de aztán szép lassan én lettem a film producere és gyártásvezetője is. Ha Halassy Olivér amerikai lett volna, biztos, hogy már több hollywoodi film is készült volna a történetéből” – mondta Kiss Gergely. A műben többek között megszólal Kárpáti György, Faragó Tamás, Benedek Tibor, Kemény Dénes és Schmitt Pál, valamint Sors Tamás kétszeres paralimpiai bajnok úszó és Halassy Ilona, Halassy Olivér lánya is – tájékoztatták a készítők az MTI-t.
„Ez a film nemcsak a vízilabdás közegnek szól, hanem minden sportszeretőnek. Tisztelet a >nagy öregek előtt< és példa a fiatalok számára, hiszen Halassy élete a bizonyíték, hogy nem a szavak és a külsőségek, hanem a kitartó munkával elért minőség számít” – tette hozzá Kiss Gergely.
„Halassy Olivér, >a vízilabda Puskás Öcsije< a hazai sporttörténet méltatlanul feledésbe merült hőse. Fontos lenne őt megismerni, mert élete és küzdeni tudása értékes példaként szolgálhat a jelenkori nemzedék számára. Reméljük, filmünkkel nemcsak egy kiváló embert mutatunk be, de újra sikerül fókuszba állítani a magyar vízilabdát is” – mondta Czinke Gyula rendező. A Green Screen által készített, s a Médiatanács által támogatott, 55 perces A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér című dokumentumfilmet moziban és televízióban is láthatják majd az érdeklődők.
Halassy nem csupán óriási sportoló, de valódi sportember, hős volt. A világháborúban a német megszállás idején, 1944-ben saját háza pincéjében bújtatott számos zsidó származású sportolót és más barátokat. Édesapjától örökölt vitézi gyűrűjét egy üldözött orvosnak adta, hogy az külföldre menekülésében segítségére legyen. A megszállók elől menekülő embernek azt tanácsolta, viselje a gyűrűt feltűnően, így esetlegesen elkerülhet egy-két váratlan igazoltatást. Barátjának így sikerült is elhagynia az országot.
1946. szeptember 10-én egyes feltételezések szerint egy szovjet katonai járőr el akarta kobozni az apósa autóját, amivel egy sofőrrel együtt közlekedett. Halassy nem volt hajlandó átadni a járművet, erre egyszerűen lelőtték a sofőrrel együtt. A kocsit később a gumijai nélkül találták meg. A nagy felháborodást kiváltó rablógyilkosság kapcsán a korabeli sajtó nem említette, hogy az elkövetők szovjet katonák voltak.
Forrás: MTI, fotó: vizilabda.ute.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS