Finnországban csütörtökön két hónapos szünet után újra kinyitnak az iskolák, de ismét bezárják majd azt, amelyiknél indokolttá válik a koronavírus-járvány miatt – jelentette be kedden az oktatásügyi miniszter.
Szakemberek szerint az általános és középiskolák újranyitásának kicsi a kockázata a járvány szempontjából, viszont nagy a haszna a gyerekek számára”
– mondta Li Andersson.
Hozzátette, a csütörtöki újrakezdésre biztonságosnak gondolt körülmények között kerül sor: egyebek mellett nagyobb lesz a távolság a tanulók között, lépcsőzetes időzítésben történik majd az ebéd, hogy kevesebben legyenek egy légtérben, valamint szigorítják a tisztasági, fertőtlenítési előírásokat is. Azt az iskolát, amelyben mégis járvány kezdődne nagyon gyorsan, akár már másnapra bezárhatják – közölte a miniszter. Elmondta, hogy olyan alkotmánymódosítási javaslaton munkálkodik minisztériuma, amely megengedné, hogy ősztől a tanulók megválaszthassák: távoktatást kapjanak, vagy hagyományost. A választással azonban csak akkor élhetnének, ha a járvány ismét felerősödne – tette hozzá. Keddi adatok szerint, Finnországban eddig 6003 a bizonyított fertőzöttek száma, és 275 a ragály miatt elhunytaké. Több, mint 4300-an felépültek a kórból.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS