Azon feltüzelt, harminc éve szélsőbaloldali, ultraliberális véleményterrorban élő emberek agresszivitása még csak érthető, akik sokszor alkohol és drog hatása alatt, a rendőrökkel szembeni jelképes vagy erősen visszafogott agresszióban élik ki magukat. Mert a vezetőik tényleg nem hagynak nekik más lehetőséget. Van azonban két csoport, akiknek nincs és nem is lehet mentség. Ez a hivatásos bűnözők és ügynökök, politikusok csoportja és azon ellenzéki újságírók és szerkesztők társasága, akik teljesen józanul (már ha így szoktak újságot írni) és világos nappal kezdik támadni a rendőrséget, a rendőröket és a rendőrség közvetlen szakmai vezetését.
Ennek ugyanis semmi köze nincs a politikához, a politikai ellenségességhez, még ahhoz sem, hogy sokan ezen emberek közül a szó szoros értelmében halálosan gyűlölnek mindenkit, aki nem agresszív híve a zakkant elveiknek. A rendőrséggel szembeni teljesen abszurd alapokon, hazugságokon felépített bizonytalanság ugyanis a mindennapok biztonsága elleni támadás; arról szól, hogy az állam képviselői és a mindennapi emberek se érezzék magukat biztonságban, és erre a félelemre támaszkodva lehessen majd kirobbantani a remélt, forradalomnak nevezett puccsot.
Az ellenzék és az ellenzéki sajtó végleg kilépett a demokratikus keretek közül
Nagyon nehéz ugyanakkor megmutatni az átlagembereknek – azoknak, akik nem a Fideszre szavaztak tavasszal -, hogy milyen hatalmas munka és teljesítmény van amögött, hogy ez a lerombolni kívánt stabilitás létezik, és hogy mekkora feladat lenne ezt újraépíteni egy erőszakhullám után. Ez nem is feltétlenül a kormányzat teljesítménye, hanem a rendőrök, katonák kötelességtudatának és elkötelezettségének a következménye. Minden normális társadalomban kell, hogy legyenek olyan emberek, akik katonák és rendőrök akarnak lenni, akik azt tekintik hivatásuknak, hogy megvédjék a fennállót. Megvédjék a közösségüket, az egyes embereket, a rendet, a megszokást, a stabilitást, a mindennapi élet természetes menetét.
Az ultraliberális ideológia, amely harminc éve pusztít bennünket – mint a rák, mint a gamma-sugárzás, mint a szintetikus drog -, halálos ellenségének tekinti azokat a hivatásokat és embereket, amelyek a saját kultúránkon belül, a játékszabályok betartásával, de a valósághoz igazodva védik meg az embereket.
Az ellenzék elsődleges ellensége most nem a politikai hatalom, a Fidesz-kormány, a miniszterelnök, nem is a Fideszre szavazó vagy a Fidesz ellen megmozdulni nem hajlandó többség, hanem a társadalom egészséges önvédelmét biztosító szervezetek és az azokban dolgozó szakemberek.
Két irányból igyekeznek megingatni a közbizalmat. Egyrészt teljes nyugalommal sulykolják, hogy az, amit műveltek szerda, csütörtök, illetve péntek este – különösen a parlament előtti rendőrsorfalnál -, az része a normalitásnak. Erre csak azt mondhatjuk, hogy a rendőröknek nem dolga elviselni elmebetegek dühöngését. Az ámokfutás csoportosan sem alapvető emberi jog.
De a legdurvább, leggonoszabb és legostobább, igazi liberális őrjöngés az a követelés, hogy elvárják a rendőröktől, hogy a fizikai erőszakot, a verbális agressziót, a közvetlen életveszélyes fenyegetéseket mindenfajta reakció nélkül, ötvenes pulzussal tűrjék. A liberális hülyék a csatában is elvárnák a katonáktól, hogy a halott bajtársaik között békebeli viselkedést tanúsítsanak az ellenséges katonákkal szemben, akik fél perce még lőttek rájuk. A türelem, a lovagiasság, az emberség nem evidencia háborús körülmények között, hanem különleges teljesítmény, egy normális társadalom csodás következménye, amiért dicsérni lehet, de mindig elvárni bizonyosan nem. Ezt persze ezek a szemetek is pontosan tudják és ezért provokálnak. Hogy aztán az összes gyáva gazember hisztizhessen egy határozottabb rendőri mozdulat vagy egy keményebb szóbeli rendreutasítás miatt. Az ellenzéki sajtó szavakkal csinálja most ugyanazt, amit az elmebetegebb garázdái az utcán.
A rendszerváltás után évtizedekbe került, amire a rendőrség, a honvédség és a titkosszolgálatok állományai végre egy normális ország és normális nemzet integráns részeivé váltak. Ezek a liberális barbárok most a nemzet védelmi rendszerét akarják elpusztítani, hogy így jussanak közelebb a hatalomhoz. Teljesen mindegy, hogy focihuligán, fradista vagy újpesti, antifás barom, drogos ultraliberális anarchista, szélsőjobbos dühöngő, hülye ellenzéki politikus; ha az utcán rendetlenkedik, ha rendőrre támad, hosszú évekre börtönben a helye. Pontosan ugyanolyan elbírálást érdemelnek, mint bármelyik másik hatósági személy ellen erőszakot elkövető hülye.
A felbujtók pedig különösen megérdemlik a hatóságok figyelmét
Ezek nem összeálltak a Gyurcsánnyal; ezek mind Gyurcsányok, kivétel nélkül. LMP-stől, Jobbikostól ezek mind azt csinálták volna, mint a Gyurcsány és bandája. Hazudni már pont olyan jól tudnak, mint a mesterük, a pofájukon a bőr vastagsága is elérte a gyurcsányi etalont. Ne adjuk meg nekik a lehetőséget, hogy lövethessenek is ránk.
Ha meg akarjuk őrizni Magyarországot annyira normálisnak, amennyire az Gyurcsány és a hozzá hasonlók nélkül lenne, akkor meg kell győznünk az embereket – az ellenzéki szavazók többségét különösen -, hogy kergessék már el ezt az ellenzéket. Egy klasszikussal szólva: a magyar társadalom hosszabb utcánként tud százszor normálisabb embereket produkálni ellenzéki politikusnak, mint ezek a hülyék.
Ha nem így lesz, ez az egész olyan háborúvá is válhat, amelyben a győztes is mindent elveszít.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS