New Yorkban kivezényelték a Nemzeti Gárdát a repülőterekre és mindenütt megerősítették a biztonsági intézkedéseket – jelentette be péntek esti közleményében New York állam kormányzója.
Andrew Cuomo közölte: a nagyváros hídjainál, fontos csomópontjainál és infrastrukturális létesítményeinél, valamint a kiemelt jelentőségű épületeknél megerősítették a biztonsági intézkedéseket, és a Nemzeti Gárda tagjai mellett több rendőrt is vezényeltek az utakra. A közleményben Andrew Cuomo ugyan leszögezte, hogy sem New York városa, sem az állam nem kapott értesítést közvetlen fenyegetésekről, de hangsúlyozta: a nemzetközi események érthetően aggodalmat keltenek, ezért fokozott elővigyázatosságból elrendelte a Nemzeti Gárdának és az állam több hivatalának, hogy erősítsék meg a biztonsági intézkedéseiket és járőrözzenek a legfontosabb létesítményeknél. New York állam rendőrőrsein és biztonsági szerveinél pénteken mindenütt terrorelhárítási tájékoztatót tartottak, és a közszolgáltatóknál megerősítették a számítógépes rendszerek védelmét is. Az amerikai belbiztonsági minisztérium ügyvezető irányítója, Chad Wolf pénteken közleményben tudatta, hogy a tárca felkészült bármilyen fenyegetéssel szemben, de jelenleg az Egyesült Államokat nem fenyegeti közvetlen veszély.
A minisztérium a szövetségi és tagállami, valamint a helyi szervekkel szorosan együttműködve továbbra is figyelemmel kíséri a kialakult helyzetet, hogy szavatolja valamennyi amerikai állampolgár biztonságát
– szögezte le a dokumentumban Chad Wolf.
Több amerikai nagyvárosban is megerősítették a biztonsági intézkedéseket. Chicagóban, Los Angelesben és az Egyesült Államok fővárosában, Washington D.C.-ben is megnövelték a rendőrök létszámát és tovább szigorították a repülőterek biztonságát. Washington polgármestere, Muriel Bowser közleményben intett éberségre, és arra hívta fel a helybéliek figyelmét, hogy azonnal jelentsék a rendőrségnek, ha bármilyen gyanús eseményt észlelnek.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS