Háború indult a kishantosi földekért – írja a Nol.hu. Hétfőn kellett volna a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft.-nek átadnia a Nemzeti Földalap számára azt a 450 hektár bérelt földterületet, amit az állam ezúttal másoknak adott használatba. A ceremónia elmaradt: a nemzetközi hírű biogazdaság vezetői nem voltak hajlandók átadni a parcellákat az NFA képviselőinek. A cégvezető szerint ezzel a lépésükkel egy hosszú háború vette kezdetét.
Az NFA munkatársai hétfőn azzal a szándékkal érkeztek Kishantosra, hogy az október 31-én lejárt bérleti szerződésre hivatkozva visszavegyék a 450 hektár állami tulajdonú területet, ám a biogazdaság vezetői az átadás-átvételi jegyzőkönyvbe azt íratták be: nem hajlandóak átadni a szóban forgó parcellákat. Az Ángyán József egykori fideszes államtitkár szakmai felügyelete alatt működő, nemzetközi hírű ökogazdaság egyetlen hektár földet sem nyert az új állami földhaszonbérleti pályázaton, termőterület híján pedig a csőd szélére került.
Az NFA döntése ellen a Greenpeace vezetésével 150 civil szervezet fejezte ki tiltakozását, a biogazdaság megmentéséért kampányoló petíciót pedig eddig közel hétezren írták alá. A tiltakozók szerint a pályázati döntések meghozatala, a nyertesek megfelelése a pályázati feltételeknek, az új bérlőkkel kötött szerződések tartalma és sok egyéb ezzel kapcsolatos tény „tartalmaz olyan elemeket, amelyek jogszabályoknak való megfelelése erősen vitatható”. A Greenpeace azt követeli a Vidékfejlesztési Minisztériumtól és az NFA-tól, hogy a döntésüket megalapozó hiteles adatokat és bizonyítékokat tárják a nyilvánosság elé. Az NFA ezt közleményben utasította vissza.
Huszonegy évig vegyszermentesen gazdálkodtak, oktatták a környékbeli gazdákat, majd lejárt a szerződésük, és a tíz részre szabdalt korábbi földjük egészét elvesztették – röviden így foglalható össze a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ kálváriája – írta korábbi cikkében az Index. A portál szerint az új nyertesek között több érdekes pályázat nyert. Egyikük a pályázat meghirdetése után kilenc nappal helyezte át építési vállalkozásának székhelyét a Kishantostól 160 kilométerre található Salgótarjánból Szabadegyházára, míg a cég tevékenységei között a céginfo szerint még a pályázat benyújtásakor sem szerepelt mezőgazdasági tevékenység. Most már igen.
A Népszabadság cikke itt olvasható.
Fotó: Index
Facebook
Twitter
YouTube
RSS