Az ügyészség fellebbezése alapján a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte a Veszprémi Törvényszék kizáró végzését három szakértő esetében is a kolontári iszapömlés kapcsán indult büntetőperben – írja a Magyar Hírlap szerdai számában.
A vörösiszapperben az elsőfokú bíróság három különböző szakértő kizárásáról rendelkező végzései ellen bejelentett eredményes ügyészi fellebbezésnek köszönhetően végül jogerősen egyetlen szakértőt sem zártak ki – mondta el a lapnak Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.
Hozzátette: a büntetőperben másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla mind a három szakértő esetében az ügyészség álláspontját osztotta, hatályon kívül helyezve a kizárásról hozott veszprémi törvényszéki döntést. Így a nyomozás során beszerzett valamennyi szakértői vélemény a bizonyítás részét képezi, azt a bíróság mérlegelési körbe vonta – magyarázta Fazekas Géza.
“A szakértői vélemények értékelésének megalapozottsága az ügydöntő határozat elleni ügyészi fellebbezés során vizsgálható” – közölte a szóvívó. Kifejtette: a büntetőeljárásról szóló törvény lehetővé teszi, hogy fellebbező – így az ügyész is – a másodfokú eljárásban olyan új bizonyítékra is hivatkozzon, amelyről az ítélet kihirdetése után szerzett tudomást. Így nincs elvi akadálya egy új bizonyíték bevonásának – tette hozzá a szóvivő.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS