„Megyei meccsen rendőri kísérettel megy haza a bíró” – mondta a szókimondó, a maga módján kedvelhető Böde Dániel azok után, hogy a Felcsút finoman szólva is furcsa tizenegyessel egyenlített a Ferencváros ellen. A hajrá miatt leírhatjuk: bár bántóan alacsony színvonalú, mégis felejthetetlen meccset játszott egymással a két csapat. Amiről egészen biztosan sokáig fognak még beszélni.
Futballt csak nyomokban tartalmazott a Felcsút és a Ferencváros szombat esti mérkőzése, de nem is ez az igazi baj, hanem az, hogy még csak nem is a magyar fiatalok játszották a sajnos – nem meglepő módon – bántóan gyenge mérkőzést. Fiatal honfitársainkat ugyanis hiába kerestük volna a pályán. Bár a Felcsútot Puskás Ferenc Akadémiának nevezik, sokan gondolják úgy, hogy nyugodtan törölhetnénk az utolsó szót a csapat nevéből.
Legalább azt.
Mert ha akadémia: bár a pénteken a hollandokat legyőző (!) U17-es válogatott keretében nagyjából féltucat felcsúti futballista van, a nagy csapatnál csak elvétve találni saját nevelést. Úgy, hogy az eredeti cél a fiatalok játszatása volt. Pintér Attila persze sohasem a csapatépítésről volt híres, most is szépen igazoltak mióta megérkezett a Felcsúthoz, ahová – ő mondta – amúgy
Puskás Ferenc szelleme, szellemisége hívta.
Sajnos a Ferencvárosnál is csak hagyomány a saját nevelésű játékosok alkalmazása, ez a mai csapat játékerőre még nem is lenne gyenge – magyar szinten –, de nem igazán találni nemhogy Fradi-nevelést, de még Fradi-kötődésű játékost sem nagyon. Több egészen jó légióst viszont igen, ennek ellenére – bár mostanában nagy sorozatban vannak, voltak – egyáltalán nem játszanak látványosan, pedig ebből a gyenge bajnokságból könnyű lenne kitűnni. A legjobbak egyike Paintsil, most is szemfüles gólt szerzett az első félidőben, s később is úgy tűnt, simán meglesz a győzelem. Nem lett meg. Érkezett Bognár bíró és a hajrában egy egészen nevetséges büntetőt fújt be. Más pályán is lázadnának egy ilyen eset után, elképzelhető, milyen bekiabálások, kommentek, nyilatkozatok születtek azután, hogy ez éppen Felcsúton, a hazai csapat javára esett meg.
Rögzítsük a tényt: a Puskás Ferenc Akadémia Knezevic góljával egyenlített. A tizenegyest Lafiti harcolta ki. Hogy a válogatott Böde Dánielt idézzük: „Megyei meccsen rendőri kísérettel megy haza a bíró…”.
Fotó: MTI/Archív
Facebook
Twitter
YouTube
RSS