Az új Puskás Aréna pénteki megnyitója után már csak az a kérdés, hogy melyik évben rendeznek Bajnokok Ligája (BL-) döntőt Budapesten – mondta Fürjes Balázs, a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos péntek reggel, az M1 aktuális csatornán.
A kormánybiztos szerint a BL-döntő megrendezésére néhány éven belül sor kerülhet. Emlékeztetett: jövőre a stadion ad otthont az Európa-bajnokság négy meccsének. A műsorban bemutatták a péntek este megnyíló stadion imázsfilmjét, amelyen más politikusokkal együtt Orbán Viktor miniszterelnök is feltűnik. A videóban a kamera egy labdát követ, amelyet minden szereplő – köztük Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és Varga Judit igazságügyi miniszter – továbbpasszol; a miniszterelnök az irodája erkélyén állva kapja, majd lövi tovább a Puskás Arénába.
Fürjes Balázs kitért arra is: azt kérték Skardelli György építésztől, hogy az új aréna idézze fel a Népstadiont.
Az előző építmény bizonyos elemeit feldolgozták és beépítették az újba
– tette hozzá. Fürjes Balázs szerint ez az első olyan nemzeti aréna, amely valóban határidőre és a költséghatárokat betartva készült el.
A 65 ezres befogadóképességű arénát úgy építették meg, hogy nemcsak sportra, de különböző kulturális programok megrendezésére is alkalmas legyen, és egy konferenciaközpontot is kialakítottak, így adottak a gazdaságos működés feltételei
– fogalmazott.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS