A lengyel-belarusz határon kialakult helyzet nemcsak Varsó, hanem az egész Európai Unió problémája – mondta Gál Kinga, a Fidesz alelnöke, a párt európai parlamenti delegációjának elnöke a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban.
Gál Kinga felháborítónak nevezte ennek kapcsán azt, hogy a héten öt európai parlamenti frakció a lengyel helyreállítási terv elgáncsolását követelte az Európai Bizottságtól.
Ahelyett, hogy az Európai Parlament szolidaritást vállalna Lengyelországgal, és segítségképp pénzt szorgalmazna neki, épphogy pénzelvonással sújtaná. Véleményem szerint ez a politikai zsarolás magasiskolája
– fogalmazott a Fidesz alelnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
A helyreállítási pénzek egyértelműen járnak a tagállamoknak, itt nem arról van szó, hogy mit gondol az EP az adott tagállamról, vagy hogy épp adományozó hangulatában van-e az Európai Bizottság. Ezek a pénzek a tagállamok járvány utáni helyreállását hivatottak segíteni, természetesen Lengyelország és Magyarország esetében is
– mondta a politikus a lapnak. Gál Kinga hangsúlyozta a hatékony uniós határvédelem fontosságát, és leszögezte: az Európai Bizottságnak támogatnia kellene a fizikai akadályokat, legyen szó kerítésekről vagy a hatékony határzárak egyéb formáiról. Úgy vélte, amíg Európa nem azt üzeni, hogy márpedig itt határzár, komoly határvédelem van, addig mindig tömegesen lesznek olyanok, akik illegálisan akarnak a területünkre lépni.
Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS