![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2021/01/gal-kinga-mti-1000x600.jpg)
Azért dolgozunk, hogy béke és szabadság legyen Európában. Hiszen a kezdetekkor a béke fenntartására jött létre ez az Európai Unió, és azt látjuk, hogy most ez van a legnagyobb veszélyben – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Gál Kinga fideszes EP-képviselő, akit nemrégiben a Patrióták Európáért frakció alelnökévé választottak.
Gál Kinga, az újonnan megalakult Patrióták Európáért frakció alelnöke adott interjút a Magyar Nemzetnek, amelyben többen között arról beszélt,
mindannyian büszke hazafiak vagyunk, akik meg szeretnénk őrizni saját hazánkat és kultúránkat úgy, ahogy elődeinktől örököltük. Képesek és hajlandóak vagyunk küzdeni a nemzeti érdekeinkért.
Mint kiemelte, olyan pártok európai parlamenti képviselőivel kezdék meg a munkát, akik választópolgáraik érdekeit helyezik előtérbe a brüsszeli bürokratikus döntésekkel szemben. Úgy összegzett,
hazafiak vagyunk és nem Európa-ellenesek.
A fideszes EP-képviselő kitért arra, a jelenlegi brüsszeli irányt képviselő pártok támogatottsága csökkent, ennek ellenére a technokrata elit az európai polgárok szavazatokkal kifejezett akaratát semmibe véve fenn akarja tartani az eddigi status quot, még elvtelen politikai paktumok megkötésétől sem riadva vissza. Ezért Gál Kinga kiemelte, a frakciója egyik legfontosabb feladata megakadályozni,
hogy a brüsszeli fősodor által kötött politikai paktumok most érvényesülni tudjanak.
A politikusnő a távlati célok között megemlítette az illegális migrációval szembeni fellépést, a külső határok védelmét, egy erős, a zsidó-keresztény gyökereken alapuló Európa megteremtését
Azért dolgozunk, hogy béke és szabadság legyen Európában. Hiszen a kezdetekkor a béke fenntartására jött létre ez az Európai Unió, és azt látjuk, hogy most ez van a legnagyobb veszélyben
-fogalmazott.
Forrás: magyarnemzet.hu; fotó: MTI
Evetke
2024-07-11 at 11:44
Csatlakozom a frizura bírálókhoz. Katasztrófa. Minden más ok. Könyörgöm változtasson! Nemzeti konzultáció sem kéne hozzá, szerintem nem lenne ellenvélemény.
huda
2024-07-11 at 03:19
Benny Hill2024-07-10 at 16:40
Miért te mi vagy egy liberális gender buzi picsanyaló fosmagyar!!
Talpra magyar!
2024-07-11 at 00:24
Benny Hill2024-07-10 at 16:40 Te politikai meggyőződésed megegyezik a kommunista hazaáruló Linder elvtársadéval.
Ezek szerint
2024-07-10 at 22:42
Angeloblind 652,
Mi van, már a Gál Kinga sem magyar, hogy tőle is annyira szép, és külön jó pont, hogy szereti Magyarországot? Ezt meg kellene magyaraznod. Mitől olyan rendkívüli és szokatlan, hogy külön hangsúlyozod?
Bántotta őt Magyarország? Tartozunk neki valamivel?
Édi
2024-07-10 at 22:16
Megvigasztaltuk a ezt a jóllakott óvodást egy alelnöki poszttal? Akkor most már ne tessék sírni Kinga, lesz repeta, amíg veszélyben van a béke, amit mi úgy magunktól nem is gondoltunk volna.
angelblind652
2024-07-10 at 21:12
Kinga nem a legélesebb kés a fiókban, de nagy szíve van, szereti Magyarországot. Csak az a kérdés, hogy ez most mire elég? Most Orbán Viktor a bőrét viszi vásárra, ÉRTÜNK!
Talpra magyar!
2024-07-10 at 18:27
Benny Hill2024-07-10 at 16:40 Miért vagy parazita élősködő hogy az oroszoktól vásárólt jóval olcsóbb energiahordozókon élősködsz? Te parazita.
lesi
2024-07-10 at 18:19
benny hill te olyan bööööööszme vagy mint aki csinált kevés ész szorult a buksidba
Angie
2024-07-10 at 17:45
https://mandiner.hu/kulfold/2024/07/von-der-leyen-fuldoklik-a-duhtol-magyarorszag-miatt-a-franciak-elarultak-miert
apro_marosan_petergabor
2024-07-10 at 16:50
Egy bondorított, lazára (se nem óvodásra) vágott frizura sokkal előnyösebb lenne.
Logikus
2024-07-10 at 16:45
Ha az EP-ben ülők annyira dmokráták, akkor vajon, miért nem fogadják el, hogy a szocik meg a liberálisok meg a zöldek nagy pofont kaptak a szavazóktól, és miért nem engedik érvényesülni azokat, akiket viszont támogatnak….engem ez nagyon-nagyon érdekelne…
Benny Hill
2024-07-10 at 16:40
Putyinisták vagytok ti, Kinga, nem hazafiak vagy honleányok. Egy kis rubelért még az anyátokat is eladnátok!
Öreg ügyelő
2024-07-10 at 16:29
A hölgyet szeretjük, de megkérjük, hogy válasszon egy előnyösebb frizurát.