Technikai párbajra hívta ki az orosz elnök a nyugati államokat. Vlagyimir Putyin szerint az orosz „Oresnyik” hiperszonikus rakéta kivédhetetlen még a legmodernebb légvédelmi rendszerek számára is. Oroszország szívesen vívna egy technikai párbajt Ukrajna támogatóival.
„Határozzanak meg egy célpontot Kijevben, összpontosítsák oda az összes légvédelmi és rakétavédelmi rendszerüket, mi pedig csapjunk le rá egy Oresnyikkel. Lássuk, mi történik. Készen állunk egy ilyen kísérletre. A másik oldal is készen áll?” – tette fel a kérdést Putyin elnök.
A Kreml valószínűleg nem blöfföl, mivel mind Kijevet, mind a NATO tagállamokat meglepte az „Oresnyik” (Mogyoróbokor) első bevetése ukrán katonai célpontok ellen. Az egyszerre hat konvencionális vagy nukleáris rakétafejet szállító fegyver a hangsebesség tízszeresére képes (10 Mach), amely 12.300 km/h-nak felel meg, hatótávolsága 5500 kilométer. Az első bevetésekor a rakéta a 800 kilométeres utat mindössze 5 perc alatt tette meg. Az újfajta hajtóanyag miatt a rakéta kezdősebessége rendkívüli és a robbanófejek útja egészen a becsapódásig korrigálható, így igen nagy precizitással semmisíti meg a célokat.
Úgy néz ki, hogy a Kreml is elzárkózik a tárgyalásoktól, mivel Putyin elnök azt mondta csütörtöki, év végi sajtótájékoztatóján, hogy csak akkor hajlandó tárgyalni Zelenszkijjel, ha az ukrán elnököt ismét megválasztják és ezzel legitim vezetője lesz az államnak.
Az orosz haderő ismét Kijevet támadta, péntek reggel a Telegram csatornák szerint több nagyerejű robbanás volt az Ukrán fővárosban és az ország egész területére légiriadót rendeltek el. Ukrajna rakétatámadást indított egy nagy vegyi üzem ellen Oroszország déli Rosztov körzetében – jelentette az orosz védelmi minisztérium. A hadsereg szerint a szerdai támadásban hat amerikai gyártmányú ATACMS taktikai rakétát és négy, a levegőből indítható Storm Shadow cirkálórakétát használtak. A Kamenszkij üzem Dél-Oroszország egyik legnagyobb vegyipari vállalata. A rakétákból mindössze egy csapódott be az üzembe a többit sikerült a légvédelemnek megsemmisítenie.
Olaf Scholz német kancellár és Donald Trump megválasztott elnök telefonon beszéltek egymással és egyetértettek abban, hogy az orosz-ukrán háború már túl régóta tart és törekedni kell a mielőbbi befejezésére. Trump győzelme óta ez már a második alkalom, hogy telefonált a német kancellárral, ami a német lapok szerint „nem megszokott”. Vlagyimir Putyin is megemlítette Donald Trumpot a sajtótájékoztatón és mondta, hogy bármikor hajlandó tárgyalni a megválasztott elnökkel és mindig kész neki felvenni a telefont. Ez talán burkoltan azt is jelentheti, hogy készen áll megbeszéléseket folytatni Donald Trump béketervéről.
nelöködj
2024-12-20 at 20:52
Károly bácsi !
A mesiás + repüllős poloskátok megmondta,hogy “agyatlan + büdösszájúak vagytok “!
Húzz el a 444-re+hővőgé-re+zingdexre = 3.14csá.a , ott lihegd szét a büdöst !
Ja és szerinted a mitugrálsz zonygoristátok az milyen gyilkos ?
Locksmith
2024-12-20 at 18:40
Károly bácsi2024-12-20 at 17:42
Karcsibá!
Kendnek majdnem igaza van. De sajnos Putyin nem tudja feledni a 2014 óta az ukránok által több ezres számban módszeresen legyilkolt orosz kisebbséget.
Csak úgy mellékesen kérdezném: Ha ugyanez Mexikóban történt volna amerikai polgárokkal, létezne még Mexikó nevű ország?
És ez esetben kend minek nevezné az amerikai elnököt? A tömeggyilkos kifejezéssel is óvatos lennék a kend helyében, pláne Hirosima, Bagdad, Belgrád…stb fényében. A II. világháború óta ki is robbantotta ki a háborúk 99%-át? Segítsek? (Nem az oroszok voltak). Nyugat felé keresse a választ! Vajon melyik lehet az a lator állam? És bántotta valaki, hogy ezt tette? DEMOKRÁCIA EXPORT!! Kérte valaki? Dehogy! Szankciók ellene voltak? Olimpiáról kitiltás?
Ha ezeken elgondolkozik kend, rájön, hogy nagy-nagy tévedésben leledzik.
Örülök, hogy segíthettem.
UFF
K
2024-12-20 at 17:54
–A háború nem megoldás a vitának nem a harctéren kell eldőlnie , hanem a tűzszünet és béke idején a tárgyalóasztal mellett.
Legalább karácsonykor lenne tűzszünet egy pár napig és legalább akkor nem halnánbak meg az emberek a háborúban.
–Sajnos nincs tűzszünet, az oroszok sokkal humánusabbak az ukránoknál, pedig az ukránoknak is érdeke lenne a béke.
–A háborút megindító és pénzelő Európai Unió is eredetileg a békéért alakult meg , nem kellene háborút viselnie Ukrajnában a szlávok ellen.
Károly bácsi
2024-12-20 at 17:42
Putyin csak blöfföl. A hatalmát akarja megőrizni, ezért keménykedik. Valójában nemcsak a NATO-tól retteg, hanem saját népétől is. Aki tízezrével áldozza fel a saját polgárait Ukrajnában, az nem bátor és nem hazafi, hanem egy gyáva és cinikus tömeggyilkos.
Szatmári János
2024-12-20 at 17:32
Igaza van Putyinnak..dirigál,megöleti a saját népét..és még okoskodik is.
Színészként annyit megtanulhatott volna….mindig a jók győznek és nem a gyilkosok…
Raketat nekik 10 egyszerre…
Nyomorék
2024-12-20 at 17:32
Igaza van Putyinnak..dirigál,megöleti a saját népét..és még okoskodik is.
Színészként annyit megtanulhatott volna….mindig a jók győznek és nem a gyilkosok…
Raketat nekik 10 egyszerre…