Gerendai Károly, a Sziget egykori főszervezője a Lángoló Gitárok zenei blog kérdésére véleményezte, hogy az ellenzéki sajtóban már-már hisztérikusan kifogásolták a ’89-es Orbán-beszéd részletének kivetítését a VOLT Fesztiválon. Gerendai szerint a cikkeknek politikai hangulatkeltés-íze volt. Abban egyetért, hogy politikai kampánynak nincs helye egy fesztiválon, de ez, mint mondta, nem is volt az. Lobenwein Norbert, a VOLT főszervezője pedig úgy kommentálta a cikkeket, hogy egyesek azon ügyködnek, hogy befeketítsék a sikeres fesztivált.
Többségében politikai hangulatkeltés íze volt a háborgó cikkeknek, mintha legalábbis valami aktuális politikai kampánybeszéd hangzott volna el. Ilyesminek persze szerintem sincs helye a fesztiváljainkon, de nem is ez történt, hanem a hivatalos állami ünnepségsorozat reklámfilmjében szerepelt egy pár másodperces részlet a ’89-es Orbán-beszédből
– fogalmazott a blognak Gerendai. A fesztiválszervező emlékeztetett, hogy akkor, amikor még ő szervezte a Szigetet, az ’56-os évfordulóról is megemlékeztek a fesztiválon. Ezért nem is érti, miért akkora probléma, hogy most a rendszerváltás 30 éves jubileumára emlékeztek a VOLT-on.
Egyébként fura, hogy most lett ebből ügy, hiszen a politika régóta jelen van a fesztiválokon; számos hazai rendezvény például saját helyszínnel is beengedi a pártokat vagy az ifjúsági szervezeteiket
– hangsúlyozta. Hozzátette: szerinte azért az Orbán-beszéd részlet kivetítése hír a sajtóban, mert uborkaszezonban a VOLT név önmagában is kattintásgerjesztő. Azért Gerendai azt is kiemelte, hogy “van pár árnyalatnyi különbség a rendszerváltás évfordulójának népszerűsítése és a direkt pártpolitizálás vagy a választási kampánytevékenység között”. Mint mondta, éppen az lenne a politizálás, ha visszautasítottak volna egy ilyen reklámfilmet. Őt az ügyben kialakult cirkusz egyébként arra emlékezteti, amikor azt hallotta, hogy azért nem szabad kokárdával emlékezni a ’48-as márciusi forradalmárokra, mert az a jobboldaliak által kisajátított szimbólum.
A Volt Fesztivál főszervezője, Lobenwein Norbert a Facebookon reagált a sajtóhírekre:
A filmben nagyrészt a rendszerváltás korszakát idéző fotók szerepelnek (többnyire amúgy édesapám felvételei), valamint 5 msp-ben megelevenednek Orbán Viktor szavai, amelyet 1989-ben Nagy Imre temetésén mondott el.
Nem tisztem véleményt mondani egy partnerünk szpotjáról. 1989-ben történelmet írtunk, számos fotó, kép égett belénk örökre. A film rendezője ezeket a képeket választotta, lehet, hogy más rendező másokhoz nyúlt volna… Mint ahogyan egy fesztivál programját is sokféle szempont szerint lehet összeállítani. Ha valaki csak felületesen nézi át a VOLT programját, akkor is látni fogja, hogy minket kizárólag az érdekel, hogy értékes, izgalmas témákat, zenekarokat, előadókat láthasson-hallhasson a közönségünk. Nem szeretnék neveket emíteni, de aki egy kicsit is otthon van a magyar popkultúrában, azonnal leveszi, hogy semmilyen jelentősége nincs annak, hogy ki, milyen nézeteket vall, milyen színű a bőre, és még sorolhatnám. Mondhatnám, hogy erre büszke vagyok, de nem mondom. Ez így természetes.
Forrás: Lángoló Gitárok, Facebook; Vezető kép: Filmsor.net
Facebook
Twitter
YouTube
RSS