Franciaország – és főleg Párizs – teljesen elbarikádozta magát a francia kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényes mozgalom szombatra meghirdetett újabb tiltakozónapja előtt. A politikai pártok, a rendőri szervek és maguk a tüntetők is elsősorban a “professzionális rendbontók” provokációitól és szándékos rendbontásaitól tartanak – írta az MTI. A sárgamellényesek Facebook-fórumain előfordultak olyan bejegyzések is, amelyekben fegyveres konfliktusoktól is tartanak.
Péntek este mintegy húsz szélsőséges tüntetőt megelőzés céljából őrizetbe vett az ügyészség, miután az államrend megdöntésére buzdítottak – mondta Nicole Belloubet igazságügyi miniszter a BFM hírtelevízióban. “El akarjuk kerülni az erőszakot és az összecsapásokat” – hangsúlyozta a tárcavezető. Igaz, a rendőrség fellépése, a tiltakozók falhoz állítása megütközést keltett Franciaországban. A francia fővárosban a nagyobb áruházak, üzletek, éttermek, múzeumok és turistalátványosságok nem nyitnak ki szombaton, a kirakatokat elbarikádozták, színházi előadások, sportrendezvények, koncertek maradnak el.
A francia belügyi szervek attól tartanak, hogy szélsőségesek és radikális tüntetők özönlik el szombaton Párizst, hogy szándékosan összetűzzenek a rendőrökkel és középületeket rongáljanak meg. A belügyminisztérium 89 ezer rendfenntartót mozgósít Franciaország-szerte, Párizsban 8 ezer rendőr lesz készenlétben, és az utcákra vezénylik a csendőrség tucatnyi páncélozott járművét is.
A Champs-Élysées sugárút az Élysée-palotával, valamint az Opéra, a Madeleine, a Bastille és a République tér is azon övezetek között szerepel a rendőrség szerint, ahol rombolásra lehet számítani. A prefektúra közzétett egy térképet, amelyen a radikális sárgamellényesek feltételezett útvonalai és akcióhelyei láthatók a különböző felhívások alapján, ugyanis a tüntetésről hivatalos bejelentés nem érkezett a hatóságokhoz. A rendőrség a környékbeli üzleteket és vendéglátóhelyeket a létesítmények védelmére és minden olyan tárgy elrakására kérte, amelyet a feldühödött tüntetők “fegyverként” használhatnak a rendőrökkel szemben. A legrizikósabb helyszíneken a gépkocsi-tulajdonosokat szórólapokon a járművek biztonságos helyre szállítására ösztönözték.
A belső kerületekben szombaton korlátozzák a gépjárműforgalmat, mintegy 36 metrómegállót lezárnak, és ötven buszjárat kerülő útvonalon közlekedik. Nyolc észak-franciaországi településen gyülekezési tilalmat rendeltek el, és a dél-franciaországi Montaubanban is betiltották a tüntetéseket, miután pénteken három házi készítésű bombát és nyolc Molotov-koktélt foglaltak le egy úttorlasznál tiltakozó sárgamellényes csoporttól. A sárgamellényes mozgalom egyik elindítója, Éric Drouet – aki ellen eljárást indított az ügyészség, miután egy élő televíziós vitaműsorban az elnöki hivatal elfoglalására buzdította társait – péntek este felhívást tett közzé, amelyben inkább a párizsi körgyűrűn rendezendő forgalomlassító tüntetésre szólít fel. A magukat mérsékeltnek mondó sárgamellényesek delegációját péntek este fogadta Édouard Philippe miniszterelnök.
A kormányfő meghallgatott minket, és azt ígérte, továbbítja a követeléseinket a köztársasági elnöknek. Most már csak Emmanuel Macronra várunk. Remélem, úgy fog beszélni Franciaország népéhez, mint egy apa, szeretettel és tisztelettel, és határozott döntéseket hoz
– mondta a találkozó után Christophe Chalencon, a mozgalom egyik szóvivője. A másfél éve egy nagyszabású reformprogrammal megválasztott, és már a tüntetések előtt is népszerűtlen elnök “tisztában van a helyzettel, és nem akar olajat önteni a tűzre, ezért nem kíván szombat előtt beszélni” – mondta pénteken Richard Ferrand, a nemzetgyűlés elnöke. A köztársasági elnök péntek este a Párizshoz közeli Nogent-sur-Marne-ban azoknál a csendőröknél járt, akik szombaton a Champs-Élysées-n fognak szolgálatot teljesíteni, és szembenézni a legradikálisabb tüntetőkkel.
A hatóságok pénteken egész nap nyugalomra intettek, miután a múlt szombati párizsi zavargásokat követően a francia kormány – eleget téve a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének – bejelentette, hogy eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését, és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti azt, de a tüntetők ezt már kevésnek tartják, és egyre több szociális jellegű követelést támasztanak, valamint Emmanuel Macron távozását is követelik. Egy friss felmérés szerint a november 17. óta tüntető sárgamellényesek támogatottsága az elmúlt napokban valamelyest csökkent, de a franciák kétharmada még mindig szimpatizál a szociális mozgalommal.
Forrás: MTI, Index; Vezető kép: AFP
Facebook
Twitter
YouTube
RSS