A görög parlament jelenleg is tárgyal egy törvényt, amely lehetővé tenné a kamaszok számára a szabad nemválasztást, a görög ortodox egyház vezetője azonban markáns véleményt formált a kérdésben- írja a 888.hu.
A görög ortodox egyház vezető lelkésze, Hieronimusz elsősorban azt kifogásolta a genderizmussal kapcsolatban, hogy köszönőviszonyban sincs a görög néppel vagy a keresztény hittel.
Ez mind játszadozás. Az egyháznak megvan a maga álláspontja. Országunknak megvannak a maga tradíciói, ott van a család, minden más csak az időnk fecsérlését szolgálja”
– ecsetelte a vezető lelkész.
A „nemi identitást” lehetővé tevő törvényt jelenleg a görög parlamentben tárgyalják, valószínűsíthetően a többség még a héten megszavazza. Ha sikerül, bárkinek joga lesz meghatározni saját nemét attól függően, hogy épp minek érzi magát.
A törvényjavaslat a következőképp definiálja a nemi identitást:
Minden ember személyesen tapasztalja meg saját nemét, ami különbözhet a biológiai adottságok alapján meghatározott, születési anyakönyvi kivonatába került nemétől.”
A törvény értelmében a félregenderelt személy bíróságon kérvényezheti neme átírását születési anyakönyvi kivonatában, és ehhez semmilyen orvosi vizsgálat nem szükséges – ám mindössze egyszer módosíthatja nemét a dokumentumban. Sztavrosz Kontonisz szélsőbaloldali görög igazságügyi miniszter vitte le a törvényben található korhatárt 15 évre. Mint mondta,
Számunkra nincsenek isteni törvények és dogmák. Ez egy olyan törvényjavaslat, amely a legprogresszívebb, legdemokratikusabb Európában.”
888.hu; Vezető kép: mcsweenies.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS