Augusztus 20. arra emlékeztet bennünket, hogy Európa egyik legősibb államának polgárai vagyunk – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Budapesten, állami kitüntetések és minisztériumi elismerések átadása alkalmából mondott beszédében.
Ezerhúsz esztendőre visszatekintő államiságunk kevés csendesen pergő évszázadot mondhat magáénak, kevés olyat, amelyben békében, gyarapodással teltek az évtizedek, biztonságban élhettek a családok, otthonok, falvak és városok épülhettek anélkül, hogy küzdeni, védekezni kellett volna – idézte fel a miniszter. Emlékeztetett arra: sokkal gyakoribb volt, hogy a nemzet megmaradásáért, szabadságáért, nyelvéért, hitéért, közösségéért kellett küzdeni. Hozzátette, a múlt nyom nélkül sosem tűnik el: következményeiben és alkotásainkban is velünk van, “belőle táplálkozik a jelen és belőle épül a jövő”.
MTI
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS