
Kivételes karrierépítési lehetőséget kínál a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak és a pályakezdő diplomásoknak a Mészáros-csoport. A szeptemberi tanévkezdéssel induló Talentis Gyakornoki Program résztvevői stratégiai fontosságú ágazatokban szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat tanulmányaik során. Az utánpótlásképző projekt elindítását a Mészáros Alapítvány ösztöndíjasainak konferenciáján jelentették be a Mészáros-csoport társadalmi felelősségvállalási programjának részeként.
Dizájn, vasúti innováció, precíziós növénytermesztés – néhány terület azok közül, ahol a Talentis Gyakornoki Program várja a jövő divattervezőit, mérnökeit, menedzsereit vagy agrárszakembereit. A program célja, hogy a Mészáros-csoporthoz tartozó, a gazdaság számos szegmensében érdekelt vállalatoknál szerezzenek szakmai tapasztalatot a jelentkezők. Ezért a Talentis Gyakornoki Program – a hasonló állami vagy magánkezdeményezések között – kivételes karrierépítési lehetőséget kínál a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak és a pályakezdő diplomásoknak – írta pénteken a Magyar Nemzet.
Ahhoz, hogy a tudás kamatozzon, a tehetség kibontakozzon és a szorgalom megmutatkozzon, lehetőség kell. Biztosítottuk az anyagi segítséget, az üzleti világ inspiráló egyéniségeinek megismerését, a kapcsolatépítés lehetőségét. Most pedig arra készülünk, hogy olyan szakmai gyakorlati lehetőséget kínáljunk, amelyben használható munkahelyi tapasztalatokat szerezhetnek karrierjük elindításához
– hangsúlyozta Mészáros Beatrix, a Mészáros-csoporthoz tartozó tőzsdei befektetési holding, az Opus Global Nyrt. elnöke.
A Talentis Gyakornoki Programot a Talentis Consulting Zrt. koordinálja. Gombai Gabriella, a cég vezérigazgatója kiemelte, hogy az utánpótlás képzésében résztvevő intézményekkel országszerte megkezdték a szakmai együttműködéshez, megállapodások kialakításához szükséges egyeztetéseket. A Talentis Gyakornoki Programmal a Mészáros-csoport hozzájárul a képzett munkaerő magyarországi boldogulásához. A program saját portált indít www.talentis.hu címmel, ahol az érdeklődő középiskolások és egyetemisták a regisztráció során megadhatják preferenciáikat. A honlapon a jelentkezőket már most is várják, de a programban részt vevő vállalatok és oktatási intézmények listája a tanév kezdetére válik teljessé. A Mészáros Alapítvány egerszalóki konferenciájának sajátossága, hogy az alapítvány ösztöndíjas hallgatói is elődadást tartanak a tanulmányaik során szerzett tapasztalataikról.
A Mészáros Lőrinc által 2016-ban létrehozott magánalapítvány hároméves működése alatt csaknem negyedmilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott az alcsútdobozi, felcsúti, kajászói, tabajdi, váli és vértesacsai diákoknak. A 2018/2019-es tanévben több, mint kétszáz Váli-völgyi egyetemi és főiskolai hallgató nyerte el és élvezhette tíz hónapon át a havi ötvenezer forintos anyagi támogatást.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Feol.hu
aladin
2019-08-03 at 11:55
A bal.liberálisok mindég Mészárossal vannak megakadva, pedig az országban minnél több ilyen Mészárosok kellenének akik fejlesztik az országot, munkát adnak és biztositanak, több adot fizetnek, nem tudom, hogy mi ezzel a gond. A baloldali szeny ATV.- ben csak erröl folyik a müsor na meg az Èkszer reklámból, naponta 3 órát reklámoznak a nyugdijjasoknak mert csak ezek nézik ezt a TV. Az ATV.- nek nagyon kell a pénz mert szarban vannak.
Tyukodi pajtás
2019-08-03 at 07:26
Az 1525-os antiglobalista országgyűlési határozat a nemzeti nagytőke szükségességéről:
“A Fukkarok (Fuggerek) és az összes külső nemzetbeliek, kik az ország kincseit nyilván kimeritik és kiviszik, ez országból azonnal kitiltandók és kiküldendők, és helyökbe magyarokat kell tenni.”
Levente_c
2019-08-03 at 02:10
Holdviola – Erdő, erdő ( official video ) https://www.youtube.com/watch?v=CPeqf0gU-tY
Szodoray Lászlo
2019-08-02 at 22:38
Megint van egy Kárpáti Jánosunk .Jól van ez így
Mc Döbbent
2019-08-02 at 22:32
Ez a program, egy kád jeges víz a liberéltak nyakába.
Nahát
2019-08-02 at 22:31
Gyurcsány és az álszent felesége mikor indítanak gyakornoki programot magyar diákok számára? Talán telne a sok száz milliárdjukból.
POROSZLAI RÓBERT
2019-08-02 at 22:25
én ismerem, rendes ember. ..a fingjában is több ész van, mint a komcsik fejében.
Mari
2019-08-02 at 21:40
Én azért kedvelem, mert nincs körbetartozás, kifizeti a dolgozóit nem mint a nyugati becstelen cégek,akik kilopták a szemünket is.A liberáltak minél jobban üvöltenek ,annál jobb. Pénztároslőrincoktatáásegészségügymatolcsiorbán.
Székelyi Jánosné
2019-08-04 at 10:55
Tisztelem, becsülöm, segítőkészségét, emberségét és a másik oldal pocskondiázását nem kell figyelembe venni.Köztük nincs egy ilyen “ember” sem.
Kata
2019-08-02 at 21:23
Be ne merje íratni a programba a kölykét egyetlen ballibsi sem! Mert irígykedni és vádaskodni tudnak, de arról soha egy szót sem szóltak, hogy a térség rászoruló gyermekeit,a családos fiatalokat a Mészáros házaspár már évek óta támogatja! Közülük ez senkiről nem mondható el. Álszent f.rgek, mindent szidnak, de azért a markukat tartva ők is beállnak a sorba! Inkább példát vehetnének Mészárosról!