Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese az ATV élő adásában kotyogta el magát, miszerint az Állami Számvevőszék által kiszabott bírság törlesztésére a szimpatizánsaiktól összebefőttesüvegezett pénzt bizony másra költötték. Úgy látszik Lajosunk angolos távozása után, nem maradt, aki állja a cechet, nyakukon marad a hazugság- és adósságspirál.
Tavaly decemberben az Állami Számvevőszék összesen több mint 660 millió forintra büntette meg a Jobbikot, többek között tiltott pártfinanszírozás miatt. A szakadék felé rohanó párt egyből adománygyűjtést hirdetett, összellenzéki tüncit rendezett, Puzsér Róberttel, amelyek során több mint 100 millió forint gyűlt össze. Még márciusban is azt mondta Volner János, a párt alelnöke, hogy mindenképpen a büntetés visszafizetésére költik majd a gyűjtésből befolyt összeget, ha azt be kell fizetniük. Az elmúlt napokban Novák Előd, a párt egykori alelnöke borította a pisisbilit, aki arról írt közösségi oldalán, hogy a Jobbik elköltötte ezt a pénzt. Neki lett igaza.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának a vendége, ahol azt mondta, hogy
a párt most pillanatnyilag olyan helyzetben van, mint a templom egere.
Az egykor Simicska Lajos kedvenc pártjának főpolitikusa hozzátette, előfordulhat, hogy felfüggesztik a Jobbik állami támogatását, ami szerinte gyakorlatilag a csőd kategóriáját jelentené. Ezt követően jött az interjúnak a kulcspillanata, amikor Gyöngyösi gyakorlatilag beismerte: elszórták a szimpatizánsaiktól begyűjtött pénzt.
ATV: Nem pont erre gyűjtöttek össze több mint százmilliót az emberektől?
Gyöngyösi: Kampányidőszakon vagyunk túl, ami elég költséges volt.
ATV: Ezek szerint elköltötték a bírságra gyűjtött pénzt?
Gyöngyösi: Kampány közepén voltunk és választási győzelemre készültünk, így nem csak a bírság miatt gyűjtöttünk, hanem a kormányváltás lehetőségéért is. Minden eszközt erre fordítottunk.
A politikus szerint összetett dolog volt ez az adakozás, mert sok ember a Jobbiknak adta a pénzt, hogy a kampányukat támogassák. Ezután, némileg megkésve érkezett Jobbik újabb ígérete a párt elnökhelyettesének szájából:
Akik kizárólag arra adták a pénzt, hogy abból az ÁSZ-bírságot kifizessék, azoknak vissza fogja a Jobbik fizetni
– ígérte meg Gyönygösi. Hogy miből fizetik vissza az elherdált pénzt, az rejtély, hiszen a politikus az imént mondta, hogy szegények, mint a “templom egere”. Ráadásul ehhez hozzátette, hogy július elejével várják az állami támogatás negyedéves részletét, amit, ha nem kapnak meg, akkor nem fognak tudni fizetni.
Ahogyan mi is megírtuk, rendesen rájár a rúd a pártra, hiszen a tömeges kilépések mellett a Magyar Postának sem fizettek, 61 millió forint lejárt tartozásuk van, mivel nem fizették ki teljesen a választási reklámkiadványok kézbesítésének díját. A párt elismerte a tartozást, azzal, hogy júniusban már átutaltak 38 millió forintot, és fizetési haladékot kértek addig, amíg megérkezik az állami támogatás júliusban. Ami vagy megjön, vagy nem, mert ahogy jeleztük, az ÁSZ szerint ugyanis a Jobbik még mindig nem készített megfelelő intézkedési tervet, ami miatt az Országgyűlés legfőbb pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve kezdeményezte az állami támogatások felfüggesztését.
ATV/PS/Origo; Fotó: PS/HPGY
Facebook
Twitter
YouTube
RSS